A Surrey megyei angol, akit később magas termetéről, szőke hajáról és arról ismert fel mindenki, hogy nyakkendőben versenyzett, 1929 áprilisában született. Egy 1934-es építésű autóval vett részt első versenyén, a brightoni gyorsulási megmérettetésen 1950. szeptember 2-án – a dátumnak azért tulajdoníthatunk nagy jelentőséget, mert alig másfél évvel később már bemutatkozó Formula-1-es vb-futamán állt rajthoz. A Belga Nagydíjon az apja, Leslie D. Hawthorn által nevezett Cooper T20-szal indult, és rögtön negyedikként ért célba. További versenyeken is megjelent, Silverstone-ban dobogóra is állt, ez volt az első pódium, amelyet brit gyártmányú autó ért el, eredményei pedig egészen az összetett ötödik helyéig jutatták.
Emellett több bajnokságon kívüli futamot is megnyert, nem csoda, hogy az 1953-as évet már a Ferrari színeiben kezdte, Luigi Villoresi ajánlotta Enzo Ferrari figyelmébe. Hawthorn nem hazudtolta meg az előző évben mutatottakat, és már a csapattal való negyedik versenyét, a Francia Nagydíjat megnyerte. Ezzel ő vált a britek első F1-es futamgyőztesévé. A Ferrari dominálta azt a szezont, Alberto Ascari világbajnok, Giuseppe Farina harmadik, Hawthorn negyedik, Villoresi pedig ötödik lett a bajnokságban.
Előrelépésként értékelhető 1954-es szezonja, bár Hawthornban inkább a rossz emlékek hagytak mély nyomot. Áprilisban komoly égési sérüléseket szenvedett a bajnokságon kívüli Syracuse GP-n, és ebben az évben hunyt el autóbalesetben édesapja is. Egyik veséjét el kellett távolítani, az orvosok pedig közölték vele: valószínűleg nem fogja elérni a 30 éves kort.
A Ferrari abban az évben nem tudott mit kezdeni Juan Manuel Fangio Mercedesével, de a jó műszaki képességeket megcsillogtató angol így is nagydíjat nyert, és kis híján ő vitte csapaton belül a prímet: Jose Froilan Gonzalez mindössze fél ponttal előzte meg. Az argentin 25 és 1/7 ponttal lett a bajnokság második helyezettje, Hawthorn 24 és 9/14 egységgel a harmadik.
Ezek a számok meglehetősen bántóan hathatnak mai szemmel, ezért jár melléjük magyarázat. Akkoriban csak az első öt helyezett érdemelt pontot, egy extra egység azonban minden alkalommal járt a leggyorsabb kört megfutó pilótának is. A Brit Nagydíjon – amelyen Mike második helyet ért el –, az akkori mérések szerint hét versenyző futotta meg ugyanazt az 1:50.0-s legjobb időt. Közöttük Hawthorn és Gonzalez, az extra pontot pedig jobb híján hetedelték. Akkoriban ugyancsak megengedték, hogy a csapattársak átadják egymásnak futam közben autóikat, így például az első számú versenyző akkor is folytathatta, ha sajátja elromlott. Ebben az esetben a helyezésért járó egységeket elosztották: így Spában Hawthorn és Gonzalez közösen elért negyedik helyéért három helyett másfél-másfél pont járt (Gonzalez összpontszámában ez a fél azért nem jelenik meg, mert csak a legjobb öt eredményt számították).
A következő évben elhagyta a Ferrarit, hogy egy hazai gyártóhoz, a Vanwallhoz csatlakozzon, de hamar feladta a sikertelenséget, Zandvoortban ismét a Ferrarival indult, a pontszerzés azonban a jól összeszokott társasággal sem sikerült. Eközben a Jaguarral is versenyzett a Forma-1-en kívül, köztük a Le Mans-i 24 óráson, amelyet Ivor Bueb oldalán megnyert, kettejük győzelme azonban alighanem a legkevesebb elismerést kapta az egynapos történetében.
Ekkor következett be ugyanis a tragédia, amely leginkább a Le Mans-i katasztrófa néven ismert, a történtekben pedig Hawthorn is szerepet játszott, az ő váratlan fékezése indította be a láncreakciót, amely következtében Pierre Levegh autója a közönségbe repült, és a versenyző mellett 83 néző életét veszítette. A Mercedes később kiszállt a versenyből, amelyet nem szakítottak meg, és arra kérte legnagyobb riválisát, a Jaguart, cselekedjen hasonlóan. A Jaguar folytatta, a sajtó pedig ellenszenvvel kezelte a győzteseket. „Éljen, Mr. Hawthorn, éljen” – állt cinikusan az egyik francia lap hasábjain.
A következő szezonban újabb csapattal indult, a BRM-mel, az első futamon a dobogó is sikerült, később azonban csak néhány versenyen indult és nem sikerült beférni a pontszerzők közé. 1957-ben visszatért a Ferrarihoz, és bár csak kétszer járt a dobogón, a bajnokságban erős negyedik helyet szerzett. A Maserati a szezon végén kiszállt a bajnokságból, amely biztató fényt vetett a következő idényre.
Eddig nem sok szót ejtettünk Hawthorn személyiségéről. Nyakkendőben versenyzett, amelyből arra következtethetünk, valódi úriember volt, a személyes ismerősei által festett kép alapján azonban inkább az 50-es évek James Huntja elevenedik meg előttünk. Rövid életre számított, így igyekezett kiélvezni azt: nagy mennyiségben fogyasztotta az italt, dohányt és nőket. Egy ízben cimborája, Stirling Moss osztott meg egy meghökkentő történetet róla. Moss egy kocsma melletti fa alatt álldogált, mikor azt vette észre, hogy esni kezd az eső. Miután azonban felnézett, Mike-ot látta meg, aki elrejtőzött az ágak között, és egyenesen rá vizelt…
Hawthorn sosem házasodott meg, halála idején menyasszonya volt, Jean Howarth divatmodell. Egyetlen törvénytelen gyermeke született, egy francia lánytól, akivel az 1953-as futamgyőzelem után ismerkedett meg.
A Ferrari az új 256-tal és három ígéretes versenyzővel vágott neki az 1958-as szezonnak, Hawthorn mellett Peter Collins és Luigi Musso is bizonyította már gyorsaságát. A rivalizálás hamar megvetette lábát: Musso feleségének későbbi vallomása szerint a két angol gyűlölte férjét, és szövetséget kötöttek: elfelezik a győzelemért járó pénzdíjakat, akármelyikük is nyer, az egyre szorongatóbb adósságban úszó Mussót pedig kirekesztették a megállapodásból.
Az év Francia Nagydíján a Ferrari még nem rendelkezett futamgyőzelemmel, a versenyen borítékolni lehetett a sikert, Hawthorn és Musso haladt az első két helyen. Az olasz mindenáron nyerni akart, a 10. körben azonban balesetet szenvedett, és kirepült az autóból. Még aznap életét veszítette a kórházban. Kettő versennyel később egészen hasonló körülmények között Peter Collins is elhunyt.
Barátja halála összetörte Hawthornt, de még meg kellett vívnia csatáját a bajnoki címért. Legközelebbi ellenfele Stirling Moss volt, aki negyedik győzelmét aratta a marokkói szezonzárón. Hawthorn Franciaországon kívül nem nyert máshol, de ötödszörre futott be a második helyen, amely elégségesnek bizonyult, hogy egy pont előnnyel ő legyen a végső nyertes.
A sors fintora, hogy Moss sportszerűségének köszönhető, hogy végül nem ő lett Nagy-Britannia első bajnoka – a címet pedig később sem nyerte meg, ezért ma úgy emlegetjük őt, mint a legnagyobb versenyzőt, aki sosem vált világbajnokká. Portugáliában Hawthorn számos második helyének egyikét szerezte, ismét Moss mögött, a versenyből azonban kizárták, mert hátramenetben haladt a pályán, amikor újraindította autóját. Moss látta az esetet, ezért felkereste a bírákat, és meggyőzte őket arról, hogy a ferraris nem cselekedett szabályellenesen. Az ítéletet megsemmisítették, és Hawthorn megtarthatta pontjait.
Collins tragédiája és vesebetegsége miatt úgy döntött, nem folytatja tovább, és a Marokkói Nagydíj után visszavonult a versenyzéstől. Csupán három futamgyőzelmet szerzett pályafutása során, de sikerült elérnie minden autóversenyző álmát, a Formula-1-es világbajnoki címet. Mindössze három hónapig élvezhette ki élete legnagyobb sikerét.
Ma sem lehet tudni, mi történt pontosan azon a január 22-i napon az angliai A3-as úton. Hawthorn éppen az F1-es csapatfőnök, Rob Walker Mercedesét előzte. Lehetséges, hogy versenyeztek egymással, lehetséges, hogy vesebaja miatt lett váratlanul rosszul. Elveszítette az irányítást Jaguarja felett, nekiütközött egy teherautónak, majd egy út széli fának csapódott. A 29 éves friss világbajnok azonnal életét veszítette.
