DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Retro

Amikor a csapattárssal való ütközés sokba kerül

A Formula-1-ben sosem szerencsés összeütközni a saját csapattársaddal, de amikor ez jó helyezések elvesztésével is jár, pláne nem ajánlott. Összegyűjtöttünk néhány esetet.

A Force India istálló pilótái mostanában nem esznek egymás tenyeréből, Montreal után Bakuban is összekülönböztek, most azonban ütközés is lett a vége. Perez húzta a rövidebbet, de Ocon is dobogóra állhatott volna, akár a második fokára is, ha nincs az ominózus eset. Az utóbbi 30 évben többször is vesztettek csapatok fontos pozíciókat amiatt, hogy a csapattársak nem fértek el ketten a pályán együtt.

Az egyik leghíresebb 1989-ben történt, a világbajnoki címért harcoló Alain Prost állt az élen Suzukában, Ayrton Senna a futam hajrájában próbálta belülről előzni, a francia azonban ráhúzta a McLarent és összeütköztek. Sennának mindenáron győznie kellett, hogy maradjon esélye még az utolsó futamra, így sokan úgy vélik, Prost szándékosan ütötte ki Sennát. A brazil visszaállt a versenybe és meg is nyerte azt végül, de mivel a pályabírók tolták be a lefulladt autóját, ezen szabálytalanság miatt utólag kizárták és Prost megnyerte a vb-címet.

1989-ben történt a Dallara számára borzalmas csattanás is, az előkelő 5. helyen álló Alex Caffi próbálta lekörözni Andrea de Cesarist, aki azonban nem vette észre őt és nekilökte a falnak. Berger későbbi kiesése miatt egy negyedik helyet bukott ezzel a Dallara, ami egy kiscsapat esetében rendkívül sokat számít, hogy három pontot szerezhettek volna. De Cesaris aztán jóvá tette bűnét, mert a következő versenyen dobogóra állt a Dallarával Montrealban.

1997-ben két fiatal titán, Ralf Schumacher túlzottan optimistán szúrt be csapattársának, Giancarlo Fisichellának egy jobb kanyarban Argentínában, kiütve ezzel az olaszt a versenyből. Ralf végül megkaparintotta a harmadik helyet, de a Jordan istállónál ez az eset meg is alapozta a későbbi nem igazán jó viszonyt.

1999-ben a világbajnoki címért nagyobb eséllyel harcoló Mika Hakkinent támadta hátulról az első kör felénél David Coulthard, a két McLaren összeért, a finn megforgott és csak az utolsó helyre állt vissza. Coulthard végül a jobban taktikázó Irvine mögött csak második lett, Hakkinen harmadik, így az istálló bukta a futamgyőzelmet is.

Sokan emlékezhetünk 2010-ben a Török Nagydíjon nagy port kavart eseményre, amikor a vezető Mark Webber elé túl hamar kormányozta be az autóját Sebastian Vettel, összeért a két Red Bull. Vettel defekt miatt ki is esett, Webber pedig szárnycserére kényszerült és a biztos 1-2 helyett egyetlen harmadik hely jutott a bikáknak aznap.

2016 egyik legnagyobb kálváriája a két Mercedes ütközése volt Barcelonában, az első körben. Rosberget belülről támadta Hamilton, a német lezárta a szöget, Hamilton már nem tudott ívet váltani, a füvön megcsúszott és kicsapta Rosberget is. Egy igen valószínű 1-2 helyett kettős kiesés a mérleg.

Ugyan nem Formula-1, de 2007-ben a GP2-ben történt az egyik legelképesztőbb baleset csapattársak között, Magny Coursban a rajtnál Timo Glock és Andreas Zuber úgy ütköztek össze, hogy szinte a rajtvonalat is alig szelték még át. Igaz, fél körrel később Ernesto Viso ennél sokkal nagyobbat bukott, így inkább az vált beszédtémává, de szerencsére nem sérült meg súlyosan a versenyző.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: