Az 1998-as Magyar Nagydíjon pályafutása egyik legnagyobb győzelmét arató Michael Schumacher hét pontra csökkentette hátrányát a technikai fölényt tökéletesen kihasználó Mika Hakkinennel szemben, így bizakodóan várhatta az egyik kedvenc pályáján, Spában rendezett Belga Nagydíjat. Az már korábban eldőlt, hogy más nem szólhat bele a bajnoki címbe, hiszen a 77 pontos finnt és a 70 pontos németet Coulthard mindössze 48 egységgel követte.
A szabadedzéseken hol Schumacher, hol a két McLaren volt gyorsabb, ám nem erről, hanem a nagy bukásokról beszéltek a paddockban az időmérő előtt. Villeneuve és Salo egyaránt az Eau Rouge-ban dobta el az autót, előbbi a pálya orvosi központjában, utóbbi pedig egy közeli kórházban kötött ki, de szerencsére mindketten részt tudtak venni az időmérőn. A kvalifikációt Hakkinen nyerte csapattársa előtt, ez volt a kilencedik első rajtkockája a szezonban, míg nagy riválisa csak negyedik lett. Közéjük a harmadik helyre a két évvel korábbi világbajnok, Damon Hill férkőzött be, aki egy igen pocsék szezonkezdet (10 futam pont nélkül) után egyre inkább kezdett magára találni, hiszen az előző két versenyen egyaránt a negyedik helyre hozta be a Jordant, ráadásul mindezt az ötödik illetve a negyedik rajtkockából.
Vasárnap délután óriási zápor fogadta a spái rajtrácsra felálló versenyzőket. Annak ellenére, hogy a tapadási és a látási viszonyok rettenetesek voltak, a versenybíróság tartotta magát az eredeti tervhez, nem halasztotta el a rajtot, és nem is kívánta safety car mögül indítani a mezőnyt. A zöld lámpákat Villeneuve parádésan kapta el, s felugrott a második helyre Hakkinen mögé, őket Schumacher és Coulthard követte. A hajtűkanyar után a skót elvesztette uralmát és McLarenjével a pálya széli falnak csapódott, amivel a Formula-1 történetének legnagyobb láncreakcióját indította el. A Coulthard közvetlen közelében haladó Hill és Fisichella éppen csak, de el tudta kerülni a pályára visszacsapódó McLarent, a lejtőn velük együtt száguldó Irvine és Herbert viszont nem, a három összetört autóba pedig egymás után csapódott bele tíz további pilóta. A versenyt természetesen piros zászlóval leintették.
A szabályok értelmében a csapatoknak csak egy tartalékautója volt, így azok az istállók, melyeknek mindkét pilótája a tömegkarambol részese lett, csupán egy autóval indulhattak a második rajton. Így a stewartos Barrichello, a Prosttal versenyző Panis, az arrowsos Salo és a tyrrelles Rosset már csak a bokszból figyelhette az újraindulást. A tartalékautót szinte az összes csapatnak elő kellett készítenie, Coulthard, Irvine, Wurz, Herbert, Trulli, Diniz, Takagi, Nakano és Verstappen is ezzel vehetett részt a második rajton, ami azt jelentette, hogy csak a Jordan és a Williams maradt ki teljesen a felfordulásból. Döbbenetes módon szinte mindenki sértetlenül úszta meg az esetet, egyedül Irvine és Barrichello szenvedett kisebb sérüléseket, de előbbi ennek ellenére is részt tudott venni a futamon.
A közel egy órával később elengedett második rajtot sem sikerült gond nélkül átvészelnie a mezőnynek. A csodásan rajtoló Hill mögött fej-fej mellett haladt Hakkinen és Schumacher, amikor az első kanyarból kigyorsítva a finn megpördült, autójába pedig Herbert beleszaladt, s így mindketten kiestek a versenyből. Schumacher ezzel óriási lehetőséget kapott, hiszen egy esetleges győzelemmel átvehette volna a vezetést a bajnokságban. A rendezők pályára küldték a safety cart, ám még mielőtt ezt megtehették volna, jött az újabb baleset, Coulthard és Wurz ütközése után utóbbi kiesett a versenyből, míg előbbi az utolsó helyre esett vissza.
A safety car mögött Hill vezette a mezőnyt a két Ferrarit megelőzve, nem mellesleg ez volt az első alkalom az 1997-es Magyar Nagydíj óta, hogy az 1996-os világbajnok egy verseny élén tudott haladni. A helyzetet nyolc körön át élvezhette az angol, mielőtt a buszmegállónál Schumacher megelőzte őt, s így a németnek „már csak” végig kellett csinálnia a versenyt, hogy a szezon során először letaszítsa Hakkinent a tabella első helyéről. Eközben az eső többeket megtréfált, a Tyrrell japán pilótája, Takagi a szezonbeli egyetlen pontszerzési esélyét dobta el a 10. körben, majd hamarosan kiesett a versenyt a bokszkiállások közben vezető Villeneuve, s Irvine is kipördült a harmadik helyről, visszaesve a mezőny hátsó régióiba.
Teltek-múltak a körök, s közeledtünk az 1998-as szezon legnagyobb botrányához. A verseny 26. körében a toronymagasan vezető Schumacher utolérte a lekörözendő David Coulthardot, Hakkinen csapattársát. Annak ellenére, hogy Jean Todt jó előre „megkérte” Dennist, hogy Coulthard gond nélkül engedje el a ferrarist, a skót vonakodott szabad utat adni Schumachernek, aki dühödt ökölrázással nyilvánította ki nemtetszését. Coulthard végül nem akarta tovább húzni a dolgot, s elemelte a gázról a lábát, ám nem húzódott le az ideális ívről, Schumacher pedig hátulról beleszaladt. Mindkét autó eljutott ugyan a bokszutcáig, Schumacher három keréken, a McLaren pedig hátsó szárny nélkül érkezett be, de természetesen nem tudták a versenyt folytatni. Schumacher azonnal a McLaren-boksz felé rohant, ahol nekiesett Coulthardnak, előbb azt vágva a fejéhez, hogy meg akarta ölni, majd megfenyegette, hogy – ha már ez nem sikerült – ő öli meg a skótot. Coulthard végül 2003-ban elismerte, hogy részben hibás az esetért, mert nem húzódott le az ívről.
A verseny élére így újra Hill került, mögötte csapattársa, az élete második dobogós helye felé tartó Ralf Schumacher következett. A versenyzők közben tovább fogyatkoztak, Irvine második kipördülése már végzetesnek bizonyult, Fisichella pedig Nakanóba rongyolt bele, majd az összetört autó tüzet fogott a boksz falánál. Már csak hat pilóta volt versenyben, a két Jordant Alesi, Frentzen, a pályafutása legjobb helyezése felé tartó Diniz, valamint a szezonbéli első pontjait megszerezni kívánó Jarno Trulli követte. Épp ezért Coulthard és Nakano 5-5 kör hátránnyal visszatért a versenybe autójuk megjavítása után, hátha kiesik még valaki…
Hillhez egészen közel járt már csapattársa, amikor a Jordan bokszában megszólalt a csapatrádió. A világbajnok a következőket mondta: „Mondok most nektek valamit, és azt hiszem, jobb lesz, ha idefigyeltek. Ha versenyzünk, ha mi ketten versenyzünk, lehet, hogy nem érünk el semmit, szóval ez most Eddie-n múlik. Ha nem versenyzünk egymással, esélyünk van egy kettős győzelemre, a te döntésed.”
Jordan döntött, így Hill vezette el a célig a sárga autók vonatát, megszerezve pályafutása 22., egyben utolsó győzelmét. Az ír csapat első diadala – egyben az istálló történetének egyetlen kettős győzelme – azon a pályán született meg, ahol 1994-ben Barrichello a Jordan pole-ját szerezte, 1997-ben pedig Fisichella a csapat történetének addigi legjobb helyezését érte el egy második hellyel. A dobogón Hill természetesen valósággal őrjöngött, ami nem csoda, hiszen elég sokat várt erre a diadalra, s talán maga is tudta, hogy ez az utolsó ilyen alkalom. Ralf viszont igen csalódott volt, úgy érezte, megnyerhette volna a versenyt, ha a csapat nem tartja Hill mögött… Érdekes egybeesés, hogy mindössze két nappal később jelentették be: a Jordan elengedi a szerződéssel rendelkező, de a Williamshez vágyó németet a következő szezonra.
