Gilles Villeneuve, a Ferrari népszerű kanadai versenyzője 1982-ben, a zolderi Belga Nagydíj időmérő edzésén szenvedett végzetes balesetet. A tragikusan elveszített pilóta előtt tisztelegve a Ferrari a következő három futamon csak egyetlen autót indított Didier Pironi számára, mígnem a Holland Nagydíjon úgy érezték, elérkezett az idő, hogy a megfelelő ember elfoglalhassa a 27-es számú gépet. Egy 33 éves pilóta, a francia Patrick Tambay kapta a megtiszteltetést.
Tambay versenyzett már nagycsapattal, méghozzá a McLarennel, amellyel két szezont is lehúzott, csakhogy épp az istálló történetének egyik sikertelen időszakában, így még sosem állt a Formula-1 dobogóján, mikor elfogadta a Scuderia felkérését. De térjünk vissza kicsit korábbra, egy évtizeddel azt megelőzőén, hogy elfoglalta a Ferrari 126C ülését. Tambay – született 1949. június 25-én – meglehetősen későn, 23 éves korában kezdett versenyezni. Az egyetemista srác egy nyaralás során tette próbára magát a Paul Ricard pálya tanfolyamán, ahol oktatója javasolta neki, térjen vissza egy tehetségkutató versenyre.
A futamot, amelynek zsűrijében Ken Tyrrell és Francois Cevert is szerepelt, magabiztosan megnyerte, innentől pedig beindult a karrier, amelyet a francia olajcég, az Elf támogatott. Az ő segítségükkel járta végig a ranglétrát, egészen kalandos F1-es bemutatkozásáig, amelyre az 1977-es Francia Nagydíjon kerülhetett volna sor a Theodore Racing Ensignjával. Az autó azonban nem készült el, Tambay-t pedig John Surtees nagylelkűsége mentette meg, aki saját csapatában kínált helyet. A francia az első edzésen összetörte a versenygépet, és folytatni sem tudta, ennek ellenére a következő nagydíjon ismét a résztvevők között szerepelt, immár a Theodore-ral, amellyel szezon végéig több pontot is sikerült szereznie.
Ez a teljesítmény keltette fel a McLaren figyelmét, akik a világbajnok James Hunt mellé igazolták le. A csapat másik esélyese Villeneuve volt: állítólag Tambay maga közölte vele a hírt, őt választották hozzátéve, hogy a Ferrari is fiatal pilótát keres – így kopogtatott be a kanadai az olasz csapathoz…
Az első közös idényben Tambay gyakran gyűjtött pontokat, a következőben azonban egyetlen egységet sem sikerült szereznie, ezért kitették a szívóhatás éveiben küszködő csapatból. Úgy tűnt, itt véget is érhet rövid Formula-1-es kalandja. A Can-Am bajnoki címe után azonban 1981-ben visszatért, ismét a Theodore-ral, majd szezon közben a Ligier-be ült át, Jean-Pierre Jabouille helyére, aki karrierjének egy lábtörés vetett véget. Tambay különös statisztikát mutathat fel a francia csapattal: 8 nagydíjából egyszer sem ért célba.
Így maradt ülés nélkül 1982 elején is. Az Arrowsnál lehetett volna esélye egy beugrásra, de épp a versenyzők sztrájkjáról emlékezetes Dél-Afrikai Nagydíjon, Tambay pedig, aki vezetni akart, nem politizálni, kiábrándult a sportágból. Mégis elfogadta néhány hónappal később a Ferrari ajánlatát, júliusban, Zandvoortban pedig Villeneuve korábbi autójában ült. A csapattársa, Pironi által megnyert futamot csak a nyolcadik helyen zárta, a következő nekifutásra, Brands Hatch-ben azonban már dobogón volt, negyedik ferraris versenyét Hockenheimben pedig megnyerte. Ez volt az a futam, amelynek időmérőjén Pironi súlyos sérülést szenvedett, és többet nem is versenyzett az F1-ben. Tambay váratlan győzelme reményt adott: a francia belopta magát a csapattagok és a rajongók szívébe.
A Ferrari folytatta a francia vonalat 1983-ban, és Rene Arnoux-t igazolták a csapatba – Tambay korábbi mclarenes főnöke, Teddy Mayer nyíltan kijelentette, a Renault-tól érkező ász „meg fogja enni reggelire” kollégáját. Végül Arnoux 49 ponttal lett harmadik a bajnokságban, Tambay 40-nel végzett a negyedik helyen. A szezon csúcspontja a San Marinó-i Nagydíj volt Imolában, ahol a rajongók „Patrick – Győzz Gilles-ért!” felirattal biztatták. Tambay megnyerte a versenyt, pályafutása második és utolsó győzelmét elérve. Egy érdekesség Tambay ferraris pályafutásából, hogy az 1982-es Brit Nagydíjtól kezdődő, szezon közepétől következő szezon közepéig tartó egyéves időszakban az összes F1-es pilóta közül ő szerezte a legtöbb pontot.
Távozva a Ferraritól és Arnoux-tól a Renault-nál talált helyet, ahol két év alatt néhány dobogós hellyel gyarapodott: több alkalommal vezető helyről kellett kiállnia műszaki hiba miatt. A megbízhatatlan autót a Team Haasra cserélte 1986-ban, utolsó szezonjában. Az istálló, ahol a korábbi világbajnok, Alan Jones mellé társult, csak nevében egyezik meg a mai formációval. Valódi álomcsapat volt, olyan tagokkal, mint Adrian Newey, Ross Brawn és Teddy Mayer, szponzori okok miatt azonban a program idő előtt befuccsolt.
A Formula-1 után már csak szórványosan versenyzett: a sportautó-világbajnokságon és a Párizs-Dakar Ralin bukkant fel, ahol kétszer is harmadik lett. Le Mans-ban negyedik pozícióban végzett. Akkoriban azt mondogatta, vissza fog térni a Formula-1-be, ha a szívómotoros autók is visszatérnek. Erre 1989-ben került sor, ekkor azonban Tambay már öregnek érezte magát a komoly versenyzéshez.
A 2022-ben elhunyt pilóta fia szintén versenyző, Adrien Tambay évek óta az Audit erősíti a DTM-ben.
