Komoly szabályváltozás előzte meg az 1961-es esztendőt, a Formula-1-es motorok hengerűrtartalmát ugyanis 2,5 helyett 1,5 literben maximalizálták. A módosítás egyértelműen a Ferrarinak kedvezett a brit konstruktőrökkel ellentétben: bár Monacóban még Sir Stirling Moss nyert a Lotus-Climax volánjánál, ám mögötte már akkor is az olaszok versenyzői sorakoztak, míg Hollandiában Wolfgang von Trips már győzelemre vezette a gyönyörű Ferrari 156 F1-et, szűk egy másodperccel megelőzve kollégáját, Phil Hillt.
Június közepén került sor az évad harmadik állomására, a Belga Nagydíjra. A rendkívül gyors Spa-Francorchamps még inkább kidomborította a Ferrarik fölényét, az olaszok ráadásul ezúttal egy negyedik autót is indítottak, amelybe a hazai közönsége előtt szereplő Olivier Gendebient ültették be.
Az időmérő edzés már előrevetítette, hogyan fog alakulni a verseny: az olasz gyár versenyzői közé csupán a későbbi világbajnok, John Surtees tudott befurakodni a Cooper volánjánál. Érdekesség, hogy Gendebien hiába kapott gyengébb motort csapattársainál, a belga így is a harmadik helyre kvalifikálta magát, megelőzve Richie Ginthert.
A start után aztán felcsillant a remény, hogy mégsem a Ferrarik dominálásáról fog szólni a spái futam, ugyanis Graham Hill ugrott az élre a BRM-mel. Vezetése azonban csak a következő hosszú egyenesig tartott, ahol is névrokona, Phil Hill elhúzott mellette, majd pedig a többi ferraris is bedarálta őt. A maranellóiak pilótáinak így már csak egymással kellett megvívniuk, s becsületükre legyen mondva, igyekeztek is kiszolgálni a közönséget, hiszen folyamatosan előzgették egymást az élen.
Végül aztán Hill visszavágott von Tripsnek a hollandiai vereségért: ezúttal az amerikai diadalmaskodott minimális különbséggel, s ezzel az összetettben is az élre állt a később Monzában tragikus balesetet szenvedő német előtt. A dobogó alsó fokára Ginther állhatott fel, a Ferrari négyes sikerét pedig Gendebien negyedik helye tette teljessé. A pontszerzők közé Surtees és a Porschével induló Dan Gurney fért még be.
A hétvége krónikájához tartozott még, hogy bár a nagydíj szervezői 25 pilótát hívtak meg, végül csak 19-nek fizették ki az indulási díját, így hárman úgy döntöttek, rajthoz sem állnak az edzéseket követően. A BRP-nek pedig csupán egy autója volt, ám két versenyzője Cliff Allison és Henry Taylor személyében, ezért az istálló úgy döntött, azt a pilótát nevezi, aki a gyorsabb időt éri el az edzésen. Allison azonban túlságosan is vakmerő volt, így rögtön az első körében összetörte az autót, ő maga pedig lábsérülést szenvedett.
