Az 1995-ös szezon utolsó hétvégéje, az Ausztrál Nagydíj Mika Hakkinen szerencsétlen balesete mellett, melyről két napja megemlékeztünk, elsősorban nem a futam miatt, hanem érdekes statisztikák tárházaként és nagy búcsúk pillanataként maradt emlékezetes. Ezt a versenyt idézzük fel mai Retro-cikkünkben, s mindazt, ami aznap véget ért.
A világbajnoki cím már két versennyel korábban, Aidában eldőlt, miután Michael Schumacher szezonbéli nyolcadik győzelmével behozhatatlan, harminchárom pontos előnyre tett szert Damon Hill-lel szemben. Ekkorra már azt is tudni lehetett, hogy véget ér Schumacher és a Benetton négy évvel korábban kezdődött közös története, a kétszeres világbajnok ugyanis a következő szezont már a Ferrarinál kezdte meg.
Hatalmas átigazolási hullám indult meg azon az őszön: a négy élcsapat nyolc pilótája közül csak ketten maradtak azon a helyen, ahol az előző évet befejezték. A Williams megtartotta az egymás után két bajnoki ezüstérmet szerző Damon Hillt, ifjú csapattársának, David Coulthardnak viszont távoznia kellett, hogy helyet csináljanak az 1995-ös IndyCar-bajnoknak és Indy 500-győztesnek, Jacques Villeneuve-nek.
Coulthard a McLarenhez igazolt Hakkinen mellé, amivel nyugdíjba (pontosabban a CART-ba) küldte a négy csapatnál négy szezont teljesítő Blundellt. Egy másik angolnak is mennie kellett: a Benetton nemcsak Schumachertől vált meg, hanem Johnny Herberttől is, akinek vitathatatlan tehetsége ellenére csak ez az egy szezon adatott meg igazán versenyképes autóban. A brit végül a Saubernél kötött ki.
A Benetton a távozó párost a Ferrari kettősével kívánta pótolni: Gerhard Berger és Jean Alesi három évet töltöttek együtt a Scuderiánál, s bár mindössze két győzelmet szereztek, mégis beírták magukat a csapat történetének legendás párosai közé. Az osztrák-francia kettős mellett a Ferrari ezen a versenyen búcsúzott a V12-es motortól is, mely a Formula-1 történetének utolsó ilyen erőforrása volt.
Az időmérő edzésen a Williamsek kettős győzelmet arattak, a rajtnál pedig Coulthard megelőzte pole-ból induló csapattársát. A skót versenyző előtt felcsillant annak reménye, hogy győzelemmel búcsúzzon el a Williamstől, ám első kiállása előtt elkövette karrierje egyik legkínosabb hibáját: nekiütközött a bokszutca falának...
Ezzel egy elég komoly csillaghullás kezdődött meg: 15 kör alatt Barrichello, Alesi, Schumacher és Berger is kiestek, Hill pedig immár ellenfél nélkül száguldhatott a győzelem felé. Ezzel Frentzen jött fel a második helyre, ami élete legjobbja lehetett volna, de az ő autója is megadta magát, akárcsak az egyéni bajnokság harmadik helye felé tartó Herberté, és a karrierje második dobogójára pályázó Irvine-é.
Csak Hillt nem érte utol a dobogósok átka: a bajnoki ezüstérmes a Formula-1 történetében mindössze másodszor két kör előnnyel győzött. Második lett az élete legjobbját beállító Olivier Panis, aki ezzel a csapatbajnokság ötödik helyére repítette a Ligier-t. Gianni Morbidelli karrierje 60. nagydíján első és egyetlen dobogóját szerezte, ami egyben a Footwork legjobb F1-es eredménye is volt. Blundell egy 4. hellyel búcsúzott az F1-től, Salo lett az ötödik a Tyrrell-lel, Pedro Lamy pedig karrierje egyetlen pontját szerezte annak ellenére, hogy a verseny közben egy egészen elképesztő mozdulatsort hajtott végre:
A Formula-1 ezzel a versennyel búcsúzott el Adelaide-től, ahol tizenegy futamot rendeztek, a következő szezontól kezdve már Melbourne fogadta a mezőnyt. A búcsút egy nagyszerű statisztikai adattal sikerült emlékezetessé tenni: 210 ezer néző látogatott ki a futamra, ami a 2000-es indianapolisi versenyig rekordot jelentett. Igaz, azt meg kell hagyni, hogy a magas létszámhoz Jon Bon Jovi is hozzájárult, aki vasárnap a pályán tartotta ausztrál turnéjának egyik állomását – a koncert megtekintéséhez pedig a futamra is jegyet kellett venni...
