Retro hírek
Retro – A nagy utolsók egyike
Végigversenyezte a komplett 80-as éveket, 111 nagydíjából pedig csak egyszer tudott pontot szerezni. Az olasz Piercarlo Ghinzani sosem volt eredményes, egy-egy kiscsapat azonban mindig megtalálta őt.
részletekRetro – Amerikai mestermunka, svájci trükk
Mario Andretti mindenkit letarolt a Lotusszal, a világbajnok Lauda csak szerencsével győzte le csapattársát, és még a leintés is tartogatott pár fordulatot 1978 első versenyén.
részletekRetro – Egy alulértékelt úttörő története
Ő adta meg a kezdőlöketet ahhoz, hogy a világ egyik legnépesebb országa felkerüljön az F1 térképére, ám vesztére aztán mindenki az ott elért eredményei alapján ítélte meg.
részletekRetro – Amikor csak kétféle autó volt
Volt egy verseny az F1 történetében, melynek mezőnyét csupán két gyártó autói alkották, így a vb-ezüstérmes kénytelen volt régi csapatával indulni, két ferraris ásznak pedig ez volt az utolsó futama.
részletekRetro – Aki három csapatban is főnök volt
F1-es nagydíjon csupán hármon indult el, csapatfőnökként azonban több mint 20 évig maradt aktív Alan Rees, aki a March, Shadow és Arrows istállókat is vezette évekig, közülük kettőnek alapítója volt.
részletekVideó: Senna 10 világbajnokot győzött le
Eddig ismeretlen videó került elő Ayrton Sennáról: a brazil egy egyszeri alkalommal megrendezett, 20 fős versenyt nyert meg, s a mezőny fele már F1-es világbajnok volt, vagy az lett később.
részletekRetro – Shelby a Formula-1-ben
Erre is volt példa, noha nem a világhírű tuningcég valamelyik termékét használták az autósportok királykategóriában, hanem maga az alapító, az 1923-ban ezen a napon született Carroll Shelby versenyzett ott.
részletekRetro – Egy kevésbé ismert ferraris halála
Csupán néhány F1-es versenyen állt rajthoz, melyeken megvillant tehetsége – azonban mindössze egy vörös színekben töltött idény után Argentínában lesújtott a tragédia.
részletekRetro - Amikor Fisico odatette a Jordant
Azt beszélik F1-es berkekben, hogy egy pilóta tehetsége gyenge autókban ütközik ki igazán - Giancarlo Fisichellának ezt több alkalommal is sikerült megmutatnia karrierje során.
részletekRetro – Raikkönen először McLarenben
2002-ben ezen a napon új fejezet nyílt meg a McLaren több évtizedet felölelő történelemkönyvében. A Repülő Finnt a Jégember váltotta a volánnál egy esős spanyolországi teszten.
részletekRetro – A bajnok legrosszabb futamai
A születésnapos Lewis Hamiltonról mostanság csak szuperlatívuszokban beszélünk – épp ezért most kivételesen nem így teszünk, hanem felidézzük egyébként sikerekben gazdag F1-es karrierje mélypontjait.
részletekRetro – Schumacher: emberölési kísérlet?
Michael Schumacher sok botrányba keveredett F1-es karrierje során, de olyasmire (szerencsére) csak egyszer volt példa, ami 1998-ban Vízkereszt napján történt vele...
részletek