A Formula-1 első évtizedeiben nem számított ritkaságnak, hogy már az új év első heteiben elrajtoljon az aktuális versenyszezon. Nem volt ez másképp 1954-ben sem, amelynek első fordulóját az előző évhez hasonlóan az argentínai Buenos Airesben rendezték – igaz, ez alkalommal az óramutató járásával ellentétes irányban köröztek rajta a pilóták.
A hazai közönség természetesen elsősorban az akkor még csak egyszeres világbajnok Juan Manuel Fangiónak szurkolt, aki az 1953-as olaszországi szezonzárón megmutatta, hogy a Maserati képes lehet felvenni a versenyt az előző évadokat domináló Ferrarival, amelytől ráadásul távozott a sportág első többszörös vb-győztese, Alberto Ascari.
Az olasz pilóta, aki a Lanciához szerződött, nem is volt a mezőnyben, miután új csapata nem készült az autóval, ott volt viszont egyik honfitársa, a legelső, 1950-es Formula-1-es világbajnoki idényt megnyerő Nino Farina, aki a kvalifikáción be is zsebelte a pole-pozíciót a Ferrarival – mindezt 47 évesen és 79 naposan érte el, ami a mai napig rekordnak számít az F1-ben.
Vasárnap aztán már Farina sem bírt egykori csapattársával: Fangio a harmadik helyről startolva is könnyed győzelmet aratott, megszerezve karrierje első hazai világbajnoki futamgyőzelmét. Az első nagydíját teljesítő Maserati 250F tehát bizonyította versenyképességét – érdekesség, hogy a Maestro ennek ellenére is elhagyta őket a szezon folyamán, hogy átüljön a száguldó cirkuszban először szerepet vállaló Mercedes világverő autójába.
Visszatérve az Argentin Nagydíjhoz: Fangio mögött Farina ért célba másodikként – 1 perc 19 másodperces lemaradással –, s ezzel 17. dobogós helyezését szerezte, amellyel akkor utolérte a vonatkozó örökranglista élén álló Ascarit. A dobogó alsó fokára pedig még egy Ferrari-pilóta, nevezetesen Jose Froilan Gonzalez állhatott fel, teljessé téve a hazai szurkolók örömét. A negyedik helyen célba érő Maurice Trintignant már kört kapott a győztestől, míg a pontszerzők sorát a karrierje első világbajnoki egységeit szerző Élie Bayol zárta.
Fangio ezzel a sikerrel magalapozta második, egyben pályafutása talán legdominánsabb világbajnoki címét, hiszen Belgiumban is nyert a Maseratival, míg a Mercedes színeiben teljesített hat versenyéből négyszer intették le elsőként (egyedül a Brit Nagydíjon szorult le a dobogóról).
