DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Schumacher elfelejtett segítője

A másfél évtizede argentin túraautó-bajnokságban vitézkedő versenyző fiatalon négy F1-es versenyen vett részt: köztük az 1997-es szezonzárón, amelyen akár a bajnoki címet is eldönthette volna, ha nem alakul máshogy a futam későbbi menete.

Nem is volt kérdéses, Norberto Fontana mi akart lenni, ha egyszer nagy lesz: már 8 évesen versenyezni kezdett, 17 évesen ült formaautóba hazájában, Argentínában, egy évvel később pedig már Európa versenypályáit rótta. Az 1975. január 20-án született versenyzőnek csupán még egy év kellett – azaz 1994-et írtunk ekkor –, hogy teljesítse első Formula-1-es tesztjét a Sauberrel a barcelonai pályán.

1995-ben a német Formula-3-as szériában szerepelt és nyert bajnoki címet, valamint behúzta az önálló zandvoorti Masters of Formula 3 versenyt is – olyan pilótákat győzött le, mint Ralf Schumacher, Alexander Wurz vagy Jarno Trulli. Ettől az évtől fogva a Sauber tesztpilótája volt, a bajnoki siker után pedig a japán Formula Nipponban folytatta, ahol szintén hamar futamgyőzelemig jutott.

Az első teszt 1994-ben


Két és fél évet töltött el tesztpilótaként, mígnem lehetőséget kapott, miután a csapat versenyzője, Gianni Morbidelli eltörte a lábát az 1997-es Francia Nagydíj előtt. Versenye a kavicságyban ért véget, Peter Sauber már ekkor fontolóra vette lecserélését, de végül maradt a következő két nagydíjon, Morbidelli felépüléséig. Németországban újonc hibát követett el, az időmérőn nem vette figyelembe a mérlegelésre hívó jelzést, ezért kizárták, és utolsó helyről kellett kezdenie a versenyt. Mindkétszer 9. helyen ért célba, de csak néhányan végeztek mögötte.

Morbidelli újra megsérült az év végén, a jerezi Európai Nagydíjon pedig ismét Fontanát ültette helyére a csapat. Ezúttal a 14. helyen ért célba, több ellenfelet maga mögé utasítva, mint a korábbi versenyeken: Jos Verstappent két kerékkel a füvön előzte meg. Futamának egy másik pillanata azonban még emlékezetesebb marad. Mikor a győzelemért és egyúttal bajnoki címért harcoló Michael Schumacher és Jacques Villeneuve utolérték őt, a német pilótát könnyedén maga elé engedte, a Williams versenyzője azonban két másodpercet veszített a lekörözéssel. Martin Brundle a közvetítésben rögtön rámutatott, hogy a Sauber Ferrari-motorokat használ.

Talán az eset nagyobb visszhangot kapott volna, ha bármiféle hatása is van a bajnoki cím sorsára, de néhány körrel később, mikor a két esélyes ütközött, Schumacher pedig a kavicságyban kötött ki, mindenki elfelejtette az argentin pilóta akcióját. Az ő emlékei nem koptak meg: egy 2006-os interjúban elárulta, pár órával a verseny előtt a Ferrari csapatfőnöke, Jean Todt látogatott a Sauber motorhome-jába, és kikötötte, a pilótáknak akadályozniuk kell Villeneuve-öt, ha olyan helyzetbe kerülnek, hogy segíthetik Schumacher világbajnoki címének megszerzését. Peter Sauber cáfolta, hogy ez megtörtént volna.

Visszatérve Fontana pályafutására: még több alkalommal felmerült egy állandó Formula-1-es ülés lehetősége, 1998-ban előszerződést is aláírt a Tyrrell csapattal, a 2000-es szezon előtt pedig a Minardi üléséért tesztelt. Mindkétszer olyan pilóták – név szerint Riccardo Rosset és Gaston Mazzacane – kapták meg, akik nagyobb szponzori támogatással rendelkeztek nála.

Az igazat megvallva négy Formula-1-es nagydíja csupán kis bekezdés pályafutása egészét nézve. Még 1997-ben is elődlegesen a Formula Nipponban versenyzett, egyetlen futamot sem kellett kihagynia ütközések miatt, így harmadik lett a bajnokságban. Feltűnt később a Formula-3000-ben és fél évre a CART-ban, egyikben sem túl nagy sikerrel. Kétszer rajthoz állt a Dakaron, és másfél évtizede, mind a mai napig Argentína túraautó-bajnokságában, a Super TC2000-ben versenyez, ahol 2002-ben és 2010-ben bajnoki címet szerzett. A ma 41 éves versenyző nemrég híreink között is felbukkant: ő nyerte azt a történelmi túraautó-versenyt, amelyen kísérleti jelleggel Joker-köröket kellett teljesíteni – csakhogy utólag kizárták, mivel szabálytalanul hajtotta végre őket.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: