DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Retro

Retro – Először vezet Ferrarit a Jégember

2007-ben ezen a napon vette igazából kezdetét Kimi Raikkönen és a maranellói gyártó közös kalandja, amelynek csúcspontjaként a finn pilóta pályafutása első és egyetlen F1-es vb-címét szerezte.

Kimi Raikkönen 2001-ben, a Sauber színeiben mutatkozott be a Formula-1-ben, s hamar nyilvánvalóvá vált, hogy korának egyik legnagyobb tehetsége. Nem meglepő, hogy az akkor az egyik élcsapatnak számító McLaren-Mercedes azonnal lecsapott rá, így 2002-ben már a wokingiak autóját vezethette. A Jégember 2003-ban meg is szerezte első futamgyőzelmét, s végül csak hajszállal maradt le a világbajnoki elsőségről Michael Schumacherrel szemben.

Kimi_Ferrari_2007_6



A következő években is sorra szállította az első helyeket és a dobogókat – már amikor az autó épp nem robbant le alatta, a megbízhatóság ugyanis egyáltalán nem volt erőssége a McLaren-Mercedesnek, így a finn pilóta egyszer sem tudott igazán közel kerülni az összetett győzelemhez. 2006-ban aztán hosszú idő óta először győzelem nélkül maradt Raikkönen és a McLaren is, s a folyamatos kudarcok után időszerűnek tűnt a váltás. Az akkor még csak a 27. életévét közelítő versenyző aztán meg is kapta élete második legnagyobb lehetőségét.

Kimi_Ferrari_2007_5

A hétszeres világbajnok Schumacher ugyanis a pletykák szerint visszavonulni készült a Ferraritól, a maranellóiak pedig elsődlegesen a finn tehetséget szemelték ki a német legenda utódjának. Végül a találgatások igaznak bizonyultak: Schumacher a monzai Olasz Nagydíjon aratott sikere után – ahol épp Raikkönent győzte le az első helyért – bejelentette távozását, a Ferrari pedig nem sokkal később közleményben tudatta a világgal, hogy a McLarent elhagyó finnt szerződtetik a helyére, a már 2006-ban náluk versenyző Felipe Massa mellé.

Kimi_Ferrari_2007_2

A rajongók alig várták, hogy a már akkor is a mezőny egyik legnépszerűbb pilótájának számító Raikkönen végre vörösbe öltözzön, s életében először beüljön egy F1-es Ferrariba. A nagy pillanatra 2007. január 23-án, egy borongós keddi napon került sor, méghozzá az olaszországi Vallelungában. Az istálló eredetileg Maranellóban szeretett volna tesztelni, ám a várható rossz idő miatt inkább másik helyszín mellett döntöttek – igaz, a finn így is nedves pályán körözhetett először az autóval.

Kimi_Ferrari_2007_3

Raikkönen első métereit a legendás istálló színeiben a 2006-os, 248 F1 névre hallgató modellel tehette meg: célja egyértelműen az volt, hogy megismerje az autót, miközben Massa az új F2007-et terelgette. Kimi végül összesen 39 kört tett meg, legjobb ideje pedig 1:15.226 volt – csak az összehasonlítás kedvéért: brazil kollégája 74-szer ment körbe a vallelungai aszfaltcsíkon, legjobb köre során pedig 1:14.493-nál állította meg a stoppert.

Kimi_Ferrari_2007_4

A Ferrari két pilótája másnap is folytatta a tesztet a Rómától nem messze fekvő pályán. Ez volt tehát az első lépcsőfoka Raikkönen – eddigi – legjobb szezonjának: mint ismeretes, a finn győzelemmel nyitott Ausztráliában, majd egy kisebb hullámvölgyet követően, az utolsó futamokon óriási hajrát produkálva elcsente a világbajnoki címet a McLaren párosa, Lewis Hamilton és Fernando Alonso elől.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: