Akárcsak az előző szezonok, az 1978-as Formula-1-es évad is hamar elkezdődött: január 15-én már a Buenos Aires-i rajtrácsra sorakoztak fel a mezőny autói. A legfőbb változás a címvédő bajnokhoz, Niki Laudához köthető, aki már az előző idény vége előtt elhagyta a Ferrarit, most pedig Bernie Ecclestone csapatában, a Brabhamben tűnt fel. A piros autóval csak ötödik helyet szerzett, csapattársa, John Watson az első közös időmérésen megverte őt.
A pole-pozíciót eközben Mario Andretti, a Lotus pilótája szerezte meg: a csapat erre az évre szánt autója, a 79-es továbbra is fejlesztés alatt állt, ezért Argentínában a Lotus 78-at használták, amellyel Andretti bronzérmesként végzett az előző szezonban, és rendkívüli tempót produkált, ha a technika épp egészben maradt alatta – ez volt az az autó, amely forradalmasította a szívóhatást az F1-ben.
Az argentin Carlos Reutemann második helyre hozta be a Ferrarit, ahol végre ő volt az első számú, Lauda utódja, a fiatal Gilles Villeneuve, aki mögött csupán három nagydíj állt, a hetedik helyre kvalifikálta magát. A Scuderia ebben az évben a Michelin abroncsait használta, míg a csapatok többsége Goodyear-gumikat, így hosszas szünet után fellángolt a gumiháború. Andretti új csapattársa, a Gunnar Nilsson helyére érkező Peterson lett a harmadik Watson, Lauda és Hunt előtt.
Mintha csak egy mai Mercedes-sikert látnánk, a győzelem sorsa egy pillanatig sem volt kétséges, Mario Andretti rajt-cél sikert aratott a Lotus 78-cal, 13 másodpercet adva ellenfeleinek. A 37 éves pilóta mögött zajlottak az események. Reutemann csak hét körig tudta tartani a második helyet, ekkor előzte meg Watson – a ferraris továbbra sem volt szerencsés hazai pályán, egészen a 7. helyig csúszott vissza. Watson a táv harmadáig maradt ebben a pozícióban – ismét nívós csapattársa, Niki Lauda előtt –, csupán a motor túlhevülése állította meg. A második hely Lauda ölébe hullt, aki meg is őrizte a pozíciót.
Az utolsó körökben alaposan védekeznie kellett a felzárkózó Patrick Depailler ellen, aki a 10. helyről pár kör alatt pontszerző pozícióban találta magát, majd a dobogóig lépdelt előre. James Hunt, az Andrettitől alaposan elmaradó Peterson és Patrick Tambay gyűjtöttek még pontokat. Gilles Villeneuve nyolcadik lett, és bár nem járt az élmezőny közelében, az ő nevéhez fűződött az egész futam leggyorsabb köre. A leintést kisebb káosz övezte, a zászlót lengető ember – nem más, mint Juan Manuel Fangio –, véletlenül összekeverte Petersont győztes csapattársával, de a versenyzőket nem zavarta meg a hiba. A finishez kapcsolódik egy másik kis történet is: miután Clay Regazzoni tudta, hogy Shadow-jából ki fog fogyni az üzemanyag az utolsó körben, a svájci versenyző leparkolt a célvonal közelében, és csak akkor indult újra, mikor feltűnt a kockás zászló.
A domináns szezonkezdet előrevetítette Andretti további sikereit, habár az amerikai pilóta a hatodik versenyig nem tudott újra győzni, és a tabellán is visszacsúszott a harmadik helyig. A Lotus 79 érkezése aztán végleg a fekete-arany csapat javára billentette a mérleget, az amerikai pilóta hatra növelte futamgyőzelmei számát, a bajnoki harcban pedig csak csapattársa, Peterson volt képes tartani vele a lépést. Év végén megszerezte pályafutása egyetlen világbajnoki címét, amelyet azonban beárnyékolt Peterson halálos balesete Monzában.
