A futam jól is kezdődött, a duó biztonsági autózással is az abszolút 5. helyen állt a rallye2 mezőnyében az első gyors után. A második szakaszon azonban megtörtént a baj: a kocsi komolyan megsérült, de Striderék szerencsére épségben megúszták a balesetüket.
Strider Zoltán: Nagy érdeklődéssel vágtam neki a veszprémi hétvégének, hiszen kopottas emlékeim szerint korábban nagyon tetszett és élveztem a murván való autózást. A verseny előtti teszten is bebizonyosodott ez, a kocsit is jól tudtuk kezelni az első pillanattól kezdve. Kíváncsiak voltunk ezek után, hogy mire leszünk képesek, a rallye2 mezőnyében hova lesz elég a teljesítményünk. Ettől függetlenül csak az volt a célunk, hogy épségben, hibamentesen végigérjünk a 22. Veszprém Rallyen.
Mivel a veszprémi pályák autógyilkosak, ezért gondoltuk, hogy sok áldozatot szednek majd most is – az viszont eszünkbe sem jutott, hogy mi is közöttük leszünk. Az első gyorsaságin abszolút a biztonsági autózásra törekedtünk, de még így is utolértük Keszler Matyi bácsit a gyors 2/3-ánál. Onnan kezdve óriási porfelhőben kellett továbbhaladnunk, maximum 10 métert láttam, nem tudtunk semmilyen igazodási pontot belőni. Így is az abszolút 5. helyet szereztük meg.
A hegyesdi gyorsaságira, a nyújtott, sodrós kanyarokban megjött a bátorságunk. Mivel a tréning során ezt a pályát csak 50 km/h-s sebességgel lehetett bejárni, elég komoly kihívás volt belőni a féktávokat és a kanyarerősségeket. Egy tempós szakasz végén aztán ebből lett a baj: az egyik balos kanyarnál 70-80 méterrel később vettünk féktávot, mint kellett volna, és a kanyar is erősebb volt, mint amilyennek a pályabejáráson tűnt. Összesen három alkalommal lehetett a szakaszokon végigmenni, így néhány jellegzetes ponttól eltekintve memorizálni sem nagyon tudtuk őket, vagyis száz százalékban az itinerre hagyatkozva mentünk. Ami az ominózus ponton sajnos nem tükrözte a valóságot, így minden igyekezetem ellenére kb. 90 km/h-s sebességgel a partoldalba csapódtunk, majd felborultunk. Mi szerencsére karcolás és húzódás nélkül megúsztuk az esetet, de a Mitsubishi nagyon csúnyán összetört. Nagyon sajnálom a dolgot, Ádáméktól, a csapattól ezúton is elnézést kérek – bár mindannyian tudjuk, hogy ez benne van a pakliban.
Koch Péter: Nagyon jól kezdődött a hétvégénk, a teszten rögtön ráéreztünk a murva hangulatára, s ezt élveztük is, amíg mentünk. A második szakaszon azonban megtörtént a baj: egy féktávot nem oda írtunk fel a tréning során, ahova kellett volna, s emiatt estünk egy tisztességeset. Annyira nagy tempóval értünk a kanyarhoz, hogy esélyünk sem volt befordulni. Elég komoly tempóban estünk le az útról, a hátulja picit megakadt a partoldalban és már borultunk is fel. A nagy ütést a C oszlop kapta, jól el is nyelte az erőket, de közben a tetőlemezt szépen ráfeszítette a bukócsőre. Szerencsére végül talpra érkeztünk, és valami hihetetlen módon semmink sem fájt, amíg meg nem láttuk, hogy milyen ronda lett a végeredmény…
Nagyon sajnálom, hogy így alakult, hiszen ez a verseny tényleg nem arról szólt, hogy most megmutatjuk országnak, világnak és elverünk mindenkit, életünk első murvás futamán ez nem lehetett, és nem is volt célunk. Be szerettünk volna érni végre, és próbáltunk ésszel sietni. De sajnos ember tervez…
El kell még mondanom, hogy eddig sem voltak kétségeink a biztonsági felszerelések fontosságát illetően, de az eset ezt még tovább nyomatékosította. Mindkettőnk nyakát HANS védte, és olyan szinten voltunk lekötve az ülésben, hogy meg sem mozdultunk benne. És ezúton is óriási piros pont a rajtoltató sportbírónak, aki kiszúrta, hogy Zoli nem kötötte be a sisakját (pedig mindig szoktuk ezt ellenőrizni, viszont ezentúl az itinerben is benne lesz az emlékeztető). Azt hiszem, ha nem szól és a HANS-okon spórolunk, nem biztos, hogy sérülés nélkül úsztuk volna ezt meg.
A csapat már másnap hozzálátott a kocsi újraélesztéséhez, de mi sajnos mindenképp kihagyjuk a Baranya Kupát. Viszont nagyon bízunk benne, hogy Ádám rajthoz tud állni vele az ORB következő futamán, a Kassa Rallyen és végre lesz egy igazán sikeres hétvégénk 2015-ben is.
