Hazai
Bartha Brigitta sokat tanult második szezonjában
Hosszú és eredményes története van a Bartha családnak a ralikrosszban, ahol idősebb Bartha Aurél 1998-ban a négykerekes divízióban lett magyar bajnok, fia pedig 2022-ben a hibrid kategóriában. Most a 15 éves Bartha Brigi építgeti ralikrosszos karrierjét, második évén van túl a Junior Kupában.
részletekTotálkár után a versenyszervezésről szólt Szikszai Bészi éve
A terveket időnként felülírják a külső tényezők: Szikszai Bészi esetében ez az év talán legnagyobb ralikrosszos balesete volt, amely a legelső előfutamon vetett véget 2024-es szezonjának. A folytatásban a versenyrendezésre összpontosított: a Cívis Motorsport Kupasorozat konzervgyári helyszínnel bővült, Visontán pedig tető alá hozta a Ladaracing Fesztet.
részletekVelenczei Ádám visszatér első győzelmei színhelyére
Az első futamon nem értek célba, Diósgyőrben a harmadik, Pécsett a második helyen végzett a Velenczei Ádám – Vánsza Zsolt duó.
részletekA valóra vált álom: így nyert a Német–Németh páros
Pályafutásuk első ORB-győzelmét éppen a csapat hazai futamán, Miskolcon aratták, ezzel pedig meg is érkeztek a bajnokság élmezőnyébe. De hogyan tudták megnyerni a Diósgyőr Ralit?
részletekNémet Motorsport: „Egyik szemünk sír, a másik nevet!”
Két top10-es ERC-, és folyamatos 2-3. magyar részeredmények, de a technika ördöge közbeszólt: így összegezhető Német Gábor és Németh Gergely hétvégéje.
részletekMichelisz az Év Autóversenyzője: 2023 magyar toplistája
Michelisz Norbert, Vincze Ferenc, Csomós Miklós: ők szerezték meg a dobogós helyezéseket a magyar autóversenyzők 2023-as toplistáján.
részletekGyász: Elhunyt Cserkuti „Öcsi”
Távozott közülünk a magyar autósport legendája, Cserkuti József, vagy ahogy mindenki ismerte, Öcsi. Nyugodjon békében!
részletekKárait megbüntették, Benyó győzött a RabócsiRingen
Szombaton egész napos esőben, vasárnap napsütésben zajlott a hazai szezon harmadik fordulója Máriapócson. A SuperCarsban Kárai Tamás futott be az első helyen, de elvették tőle a győzelmet.
részletekAz egyik legtradicionálisabb hazai autóverseny emlékére
A Gender Racing Team másodszor volt hivatalos a tavalyi évben életre hívott Pécsi Hegyiverseny Emléktalálkozóra - a csapat ezúttal is a Forma-3-as Dallarát vitte ki a mecseki pályára.
részletekA siker titka: Hogyan készül a jó itiner?
A raliversenyzés egyik kulcsa mindenképpen a pályák minél tökéletesebb feldolgozása, hogy aztán az információk alapján a lehető leggyorsabban lehessen végigszáguldani a szakaszokon.
részletekORB: Ostberg nyerte a Vértes Ralit, de Hadik is örülhet
Csomós Miklós megcsinálta a szükséges kármentést, de így is mérhető előnybe került Hadik András az utolsó futam előtt - Mads Ostbergnek nem volt ellenfele a Vértes Ralin és Velenczei Ádám is dobogóra állhatott.
részletekSzoros végeredménnyel zárult a HunGarian Baja
Az autósoknál a Krzysztof Holowczyc, Lukasz Kurzeja kettős az utolsó métereken nyerte meg a 2021-es viadalt, melyen először fordult elő olyan, hogy két versenyző azonos idővel ért célba.
részletek