DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Off-road

Kárait megbüntették, Benyó győzött a RabócsiRingen

Szombaton egész napos esőben, vasárnap napsütésben zajlott a hazai szezon harmadik fordulója Máriapócson. A SuperCarsban Kárai Tamás futott be az első helyen, de elvették tőle a győzelmet.

Az ezúttal öt résztvevős SuperCars osztályban Benyó Máté az első kvalifikációs futam megnyerésével kezdett a szombati esőben, de a másik három selejtezőt Kárai Tamás hozta. Az audis kezdte az első helyről a döntőt, és be is jött az első helyen, de lökés és előnyszerzés miatt utólag öt másodperccel hátrasorolták. Így Kárai győzelmi szériája megszakadt – a tavalyi szezon végével együtt öt versenyt nyert zsinórban – és Benyó karrierje második győzelmét szerezte a kategóriában. Kárait másodikként értékelték, Antal István pedig első dobogóját érte el.

A Super1600 versenyét újra Laczkó Lehel dominálta: mind esőben, mind szárazon ő zárt minden felvonást az első helyen a négyfős mezőnyben, így zsinórban második győzelmét szerezte meg. Répási Róbert végig hozta a második helyezést, Nagy Benjámin állt a dobogó alsó fokára.



Harmadik győzelménél tart Vámosi Tibor az STC +2000-ben, ahol szokás szerint kiemelkedett a mezőnyből. Gabay Zion örökölte meg a második pozíciót, miután Nagy Róbertet kizárták. Az ok: nem viselt tűzálló alsóruházatot. Az M-Ringen csatlakozó és rögtön győzelmet szerző Ficza Ferenc ismét nyert az STC -2000-ben, minden futamon ő volt a leggyorsabb. A kategóriából ezúttal hiányzott Roman Castoral. Az STC -1600-ban új győztest avattak, Szabó Bulcsú első helyre hozta be a Honda Civicet.

További nyertesek: Hogyor József (Magyar Kupa -1600), Szabó Csanád (Magyar Kupa -1400), Vaskó Dominik (Swift Hybrid RX Cup), Lóránt Benjámin (MX5 Kupa), Csuti Kristóf (Hankook Racer Cup), Panyik Dániel (Astra Kupa), Gonda Ákos (Junior Kupa).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: