DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Egyéb

Michelisz az Év Autóversenyzője: 2023 magyar toplistája

Michelisz Norbert, Vincze Ferenc, Csomós Miklós: ők szerezték meg a dobogós helyezéseket a magyar autóversenyzők 2023-as toplistáján.

Az Autósport és Formula Magazin szerkesztősége az idei évben is összeállította a magyar autóversenyzők aktuális toplistáját – ezúttal a legjobb 25-öt választottuk ki és állítottuk sorrendbe.

A lista összeállításakor csak és kizárólag a 2023-ban elért eredményeket vettük figyelembe, mérlegeltük az adott bajnokság erejét, az ellenfelek és a mezőny színvonalát minőségben és mennyiségben, az év végi eredmény súlyát, de számításba vettük az adott versenyző lehetőségeit és egyéb körülményeket is. A szerkesztők mellett külső szakértők, aktív versenyzők, csapatvezetők véleménye is segített a sorrend meghatározásában.

 

Ezek alapján 2023-ban az Év Autóversenyzője Michelisz Norbert lett.

Ölthet bármilyen formát a nemzetközi túraautózás csúcskategóriája, magyar szempontból már több mint egy évtizede Michelisz jelenti az állandóságot. A 2019-es világkupagyőztes a WTCR megszűnése után létrejött TCR World Tourban is a BRC Hyundai színeiben szerepelt, s az előző idények viszonylag visszafogottabb sikerei után újfent bajnokesélyesként küzdött az élmezőnyben. Michelisz végül a mezőny tagjai közül a legtöbb – szám szerint négy – győzelmet aratva, megosztva a legtöbb (három) pole-pozíciót szerezve húzta be a bajnoki címet. 

michelisz_1



A második helyet, egyben az Év Raliversenyzője címet Vincze Ferenc tudhatja magáénak.

Nagy kérdés volt, hogy Vincze vagy Csomós Miklós kerüljön a raliversenyzők listájának élére, végül a kiegyensúlyozottság döntött előbbi mellett. Vincze tükörsimán nyerte meg a magyar bajnokságot, öt teljes futamból hármat nyert és kétszer második lett, majd a szezon végén egy Európa-bajnoki második helyet is bezsebelt legjobb magyarként a Rally Hungaryn. A stabilitás és a megbízhatóság mintapéldája hiba nélkül, szinte tökéletes eredménnyel teljesítette 2023-at, ezzel érdemelte ki az elismerést.

vincze1

A dobogó harmadik fokára pedig az említett Csomós Miklós állhat fel.

Az nem kérdés, hogy „Mixié” az év legnagyobb eredménye: a legendás Barum Ralin elért Európa-bajnoki második hellyel beírta magát a magyar autósport történelemkönyvébe. A tempója akár ennél többre is elég lehetett volna, de két nagyobb baleset (a Kanári-szigeteken és a Rally Hungaryn, utóbbin az első helyről) megfosztotta őt a kiemelkedő év végi eredménytől – így a bődületes részsikerek és a szenzációs teljesítmény „csak” az év végi listánk harmadik helyéig repítette idén.

csomós_4

A top tízben helyet kapott még az ETRC-ben címet védő Kiss Norbert, a magyar ralibajnokság 2. helyezettje, Turán Frigyes, a magyar ralikrosszbajnokságot megnyerő és az Eb-n is vitézkedő Benyó Máté, a magyar rali dobogósa, Velenczei Ádám, az RX Eb-n ötödik helyet szerző Kárai Tamás, illetve az Euroformulában futamot nyerő, a FRECA sorozatban pedig pontot szerző formulaautós, Révész Levente.

 

Csomós a közönségdíjas

„Mixi” természetesen nem marad díj nélkül 2023-ban sem: a rajongói szavazást ő zárta az élen, így ő 2023 közönségdíjasa – a sárospataki ERC-pilóta 2022 után megvédte címét ezen a fronton, és megelőzte Micheliszt, Kisst, valamint Vinczét.

Az Év Juniorversenyzője a már említett Révész Levente lett, az Év Hölgyversenyzője díjat idén is a ralipályákon száguldozó Vogel Adrienn kapja, az Év Csapatának pedig a magyar rali- és ralikrosszbajnokot is adó, több fronton is remeklő Korda Racinget választottuk.

A teljes top25-ös lista és az említett különszavazások teljes végeredménye, az elmúlt öt év összesített magyar toplistája, valamint a 2023-as nemzetközi toplista egyaránt az Autósport évkönyvben tekinthető meg – amelyet webshopunkban ezen a linken 5990 forintos áron lehet megvásárolni, de mától a könyvesboltokban is kapható.

autósport_1

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: