DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Rali

Vincze Ferenc visszatér, az Eb-n indul

Újra rajthoz áll Vincze Ferenc, aki Németh Gergellyel az oldalán elindul a jövő heti Európa-bajnoki futamon Horvátországban – ez lesz az új csapat és az új autó főpróbája is.

A 2023-as bajnoki cím és a zempléni ERC-2. hely óta egyetlen futamon indult el Vincze Ferenc, a tavalyi Róma Ralin láthattuk versenyezni – a háttérben viszont sokat dolgozott azért, hogy új projektbe kezdhessen.

Néhány hete megérkezett a Skoda Fabia RS Rally2, elkezdték építeni saját csapatukat, mostanra pedig készen állnak: az október első hétvégéjén megrendezésre kerülő horvátországi ERC-futamon áll először rajthoz az új formációval.

„A csapatunk szerintem nagyon jó, az autó felkészítése rendben van, úgyhogy nagyon várjuk már a rajtot, izgatottak vagyunk. Tesztelni még csak egyet tudtunk, de az is jól sikerült, és próbálunk még autózni kicsit a futam előtt. A navigátorom újdonsült bajnok, úgyhogy a gyenge láncszem maximum én lehetek ennyi kihagyás után, de azért igyekszem megfelelni az elvárásoknak” – fogalmazott Vincze Ferenc.

_R6A9217



„Extrém nagy elvárások nyilván nincsenek, megyünk, ahogy tudunk. Nem szeretnénk spórolni, de majd meglátjuk élesben, hogy mennyit koptam és mennyi idő kell ahhoz, hogy visszarázódjak a versenyritmusba. Nem ’csak’ tesztelni megyünk, nézni fogjuk az időeredményeket, és a kilométerenkénti lemaradást fogjuk majd értékelni az élmezőnyhöz képest” – mondta a pilóta.

Ha a formáció meg is újult, a jobb egyben nincs változás: ahogy tavaly Rómában, úgy ezúttal is Németh Gergely diktálja majd az itinert. A Német Gáborral múlt héten friss abszolút magyar bajnokká váló navigátor is készen áll a kihívásra.

000_1

„Én ezt egy kicsit a tavaly Rómában elkezdett projektünk folytatásaként kezelem” – mondta Gergő. 

„Várom a versenyt, tetszenek ezek a sajátos horvát pályák, és szerintem az RS Skoda Ferinek is feküdni fog. Meglátjuk, hogy mik lesznek a realitások, szeretnénk jó helyezést elérni, de az majd ott derül ki, hogy az adott helyzetben mi számít jónak. Szerintem ez nekünk az új csapattal és az új autóval együtt kicsit főpróba is lesz, kíváncsi vagyok, hogy mire leszünk képesek. Nagyon motivál ez a kihívás, én már átkapcsoltam magamban a magyar bajnokságról az ERC-re” – tette hozzá a navigátor.

_R6A0247

„Nagyon nehéz versenyt várok, szerintem nehezebb lesz, mint a tavalyi Róma Rali. Nagyon defektveszélyesek a pályák, kevés a padkavédelem, sok lesz a felhordás a szűk utakon, úgyhogy kezdésnek erős lesz, de valahol el kell kezdeni” – tekintett előre Vincze.

A Horvát Ralin két nap alatt összesen 172 versenykilométer vár majd a mezőnyre, tíz gyorsasági szakaszt kell teljesíteni a WRC-futamról nagyrészt ismert pályákon.

A mezőnyben több, mint 30 Rally2-es autó áll majd rajthoz, a Vincze–Németh kettős a 22-es rajtszámot kapta.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: