DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Rali

Öröm és egy cseppnyi hiányérzet: ez volt a Róma Rali Vincze Ferencék számára

Az Európa-bajnoki értékelés 13. helyén, pontszerzőként kezdte nemzetközi szereplését Vincze Ferenc és Németh Gergely, de az értékes eredmény ellenére a párosban maradt egy kis hiányérzet.

Kilenc hónap kihagyás után, idén először ülhetett versenyautóba a regnáló magyar bajnok Vincze Ferenc, aki Rómában, az Európa-bajnokság idei ötödik futamán állt rajthoz Németh Gergellyel és a tavalyi Skoda Fabia Evóval. A több mint negyven Rally2-es autó között végül az ERC-értékelés 13. helyét szerezték meg, de a szép eredmény mellett azért maradt bennük egy kis „mi lett volna, ha…” érzés is…

„Nagyon nehéz versenyen vagyunk túl! Óriási melegben, kőkemény szakaszokon autóztunk, és elképesztően erős mezőnyben kellett helytállnunk úgy, hogy sok idő nem volt felvenni a ritmust a hosszú kihagyás után” – mesélte Vincze Ferenc.

„Alapvetően elégedettek vagyunk a teljesítményünkkel, viszont egy kis hiányérzet maradt bennünk. A futam elején még én is kicsit darabosan vezettem, kissé érződött a kilométerhiány, de úgy gondolom, hogy ahogy haladtunk előre, úgy tudtam ezt levetkőzni és újra formába lendülni. Az első napon azonban egy fékprobléma nehezítette az életünket: a hosszú szakaszon beesett a fékpedál, a pálya utolsó részén már szinte csak a kézifékkel tudtunk lassulni, így elég sok másodpercet elveszítettünk. A csapat megpróbálta orvosolni a problémát, a második körben már jobb volt a helyzet, de ott sem volt tökéletes minden” – magyarázta a pilóta.

Vincze1_1



A páros így szombat este az ERC-értékelés 17. helyén állt, de a tiszta szakaszokon egyre javuló tempót mutatott – innen próbáltak meg feljebb kapaszkodni vasárnap.

„Másnap jól indítottunk, tényleg kezdtünk ráérezni, és közeledtünk az elejéhez, de a hosszú szakaszt sajnos nekünk kivették az első körben, a másodikban pedig ismét előjött a szombati fékprobléma. Úgy beesett a pedál, hogy még a power stage-en sem volt megfelelő a fékhatás, úgyhogy megint nem volt az igazi a tempónk. Ráadásul a hosszú szakaszon a kézifékünk sem oldott le, illetve mind a négy kereket egyszerre fogta meg, így pedig nem tudtunk elfordulni egy hajtűben, tolatnunk kellett, amivel megint sok időt veszítettünk. A gondjainkat tetézte, hogy utólag ehhez az időhöz igazították az átlagidőnket is az első kör hosszú szakaszán, úgyhogy halmozottan hátrányos helyzetbe kerültünk…” – tekintett vissza Németh Gergely.

Így végül a 13. helyen zárták a római ERC-futamot, és az utolsó körben kétszer is befértek már a legjobb tíz közé – így volt ez a power stage-en is, úgyhogy összességében jó szájízzel zárták a hétvégét.

Vincze2

„Nem lehetünk elégedetlenek, hiszen hiba nélkül, karcmentes autóval teljesítettük életünk első külföldi ERC-futamát, és úgy gondolom, hogy az elért eredménnyel nem kell szégyenkeznünk. Természetesen szerettünk volna előrébb végezni, de nem feltétlenül a helyezés volt számunkra a lényeg, hiszen az a mezőny erősségétől, létszámától függ – azt pedig látni kell, hogy ez most egészen extrém erős mezőny volt. Látható az eredményekből, hogy hasonló időkkel, hasonló tempóval a korábbi években a legjobb tíz között lehetett végezni, még tavaly is ez volt a helyzet, most azonban mindez már nem volt elég ehhez. A lényeg számunkra a kilométerenkénti lemaradás volt a legjobb eredményhez képest, és a hiányérzet igazából abból fakad, hogy ezt most egészen pontosan nem tudtuk megmérni amiatt, hogy hátráltattak minket az említett nehézségek. Nem tudjuk, hogy pontosan mennyivel lehettünk volna közelebb, ha minden rendben van technikai fronton, de ebben a hétben számunkra most ennyi volt. Boldogok vagyunk amiatt, hogy célba értünk, hogy teljesítettük a versenyt, és hogy helytálltunk egy ennyire erős mezőnyben” – összegzett Vincze.

„Az ember mindig jobbat szeretne, mindig jobbat remél, ezért vagyunk autóversenyzők, ha nem így állnánk hozzá, akkor nem is lenne értelme beülnünk az autóba. Így a 13. hellyel természetesen sosem lehetünk teljesen elégedettek, de azt gondolom, hogy tiszta a lelkiismeretünk, hiszen mindent megtettünk, ami most ebben a helyzetben tőlünk telt. Nagyon élveztük a versenyt, a fizikai és mentális megterhelés ellenére végig remek volt a hangulat az autóban, és örülök, hogy elmondhatom: pontokat szereztünk a római ERC-futamon” – zárta gondolatait Németh.

A páros szeretne még 2024-ben rajthoz állni az Európa-bajnokságon, de az egyelőre még kérdéses, hogy melyik versenyen lesz erre lehetősége.

Kövessétek Vincze Ferencet a Facebookon is: https://www.facebook.com/VinczeFerko 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: