DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Rali

WRC: A beugró Rovanpera nyerte a Lengyel Ralit

Ott Tanak egy szarvassal találkozott, Martins Sesks remekül debütált a csúcskategóriában, a bajnokságot viszont továbbra is magabiztosan vezeti Thierry Neuville.

Az érdekes történetek versenye lett a WRC Lengyel Ralija. Először kedden, a pályabejárás során egy civil autóval ütközött Sebastien Ogier, aki megsérült a balesetben, így végül nem tudott rajthoz állni a futamon, a Toyota pedig behívta az otthon éppen a jetskijében gyertyát cserélő Kalle Rovanperát. A világbajnok a szinte kihagyott (keddtől kellett videóznia és pályát járnia, stb.) felkészülés ellenére hamar felvette a ritmust és kedvező rajtpozícióját is kihasználva parádés teljesítményt nyújtott.

Voltak egészen nagy szakaszai is, a riválisai közül pedig Elfyn Evanst két defekt szakította le róla, a futamot eleinte vezető Andreas Mikkelsen pedig a vasárnapi első szakaszon kapott egyet, amivel egy percet veszített. Rovanpera így egyedül maradt az élen, és kiemelkedő produkciót nyújtva megnyerte azt a versenyt, amelyen nem is tervezett elindulni.

wrc-rovanpera-toyota_1



A másik furcsa történet Ott Tanaké volt, aki a futam fő esélyesének számított, megnyerte a shakedownt és az első gyorsaságit, majd a másodikon 190 km/h-s tempónál kiugrott elé egy szarvas, amit eltalált, és az ütközéstől olyannyira megsérült a Hyundai, hogy fel kellett adnia a futamot.

Vasárnap visszaállt és megmutatta, hogy mire képes, ugyanis elsőként rajtolva, a legrosszabb pozícióból is ő volt a leggyorsabb és megnyerte a napot, majd a power stage-en második lett, így végül a kiesés ellenére 11 pontot gyűjtött, de érthetően csalódottan értékelt, mert a tempója alapján szinte utol is érhette volna a világbajnokságot vezető Thierry Neuville-t.

A következő furcsaság pedig Martins Sesks volt, aki egy hibrid nélküli Forddal debütált a Rally1-es kategóriában, vagyis bizonyos helyzetekben jó száz lóerővel volt gyengébb az autója a többiekénél, de volt második szakaszeredménye is, szombat este pedig ötödikként  zárt, egyetlen tizedmásodperccel Neuville előtt.

Szombaton egyébként Rovanpera, Mikkelsen (aki először indult Rally1-es autóval murván), Evans volt a top három sorrendje, de Mikkelsen defektje miatt a végeredmény (amiért nem adnak pontokat, tehát nem számít) változott, Evans lett a második és Adrien Fourmaux léphetett fel a dobogóra a Forddal.

A pályatakarítással szenvedő Neuville így is bőven megőrizte a vezetést a bajnokságban, Tanak szarvasa és Evans két defektje miatt továbbra is tíz pont feletti előnnyel áll az élen.

WRC Lengyel Rali, szombat esti eredmények:

1. Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen Toyota
2. Andreas Mikkelsen, Torstein Eriksen Hyundai +9,4
3. Elfyn Evans, Scott Martin Toyota +16,1
4. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria Ford +37
5. Martins Sesks, Renars Francis Ford +58,2

WRC Lengyel Rali, vasárnapi eredmények:

1. Ott Tanak, Martin Jarveoja Hyundai
2. Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen Toyota +4,5
3. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria Ford +10,2
4. Elfyn Evans, Scott Martin Toyota +16,7
5. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe Hyundai +17,0

WRC Lengyel Rali, power stage eredmények:

1. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe Hyundai
2. Ott Tanak, Martin Jarveoja Hyundai +1,6
3. Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen Toyota +3,4
4. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria Ford +5,5
5. Takamoto Katsuta, Aaron Johnston Toyota +6,4

WRC Lengyel Rali, megszerzett pontok:

1. Kalle Rovanpera, Jonne Halttunen Toyota 27
2. Elfyn Evans, Scott Martin Toyota 17
3. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria Ford 17
4. Andreas Mikkelsen, Torstein Eriksen Hyundai 15
5. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe Hyundai 14

Az egyéni pontverseny állása a Lengyel Rali után:

1. Thierry Neuville, Martijn Wydaeghe Hyundai 136
2. Elfyn Evans, Scott Martin Toyota 121
3. Ott Tanak, Martin Jarveoja Hyundai 115
4. Sebastien Ogier, Vincent Landais Toyota 92
5. Adrien Fourmaux, Alexandre Coria Ford 91

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: