DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

A szurkolók segítségét kéri Csomós Mixi

Akkora az anyagi kár, hogy a támogatókon kívül a szurkolók segítsége is fontos lesz: a közönség maga ajánlotta fel, most elfogadja a csapat.

mixi_3



Hatalmas balesetet szenvedett a Kanári-szigeteken Csomós Miklós és Nagy Attila, minderről mi is beszámoltunk - az anyagi kár jelentős, ami az Európa-bajnokságon versenyző páros szezonját is jelentős veszélybe sodorta. Ahhoz, hogy folytatni tudják az idényt az ERC-ben, a szurkolók támogatására is szükségük van: az alábbiakban az üzenetüket tolmácsoljuk.

"Tovább szeretnénk menni, amihez a segítségeteket kérjük! 

Először is szeretnénk még egyszer megköszönni azt a sok támogatást, biztatást, amit a Kanári-szigetek Rally után kaptunk tőletek.

Most, mikor elérte szurkolói Facebook közösségünk a 20 000 fős létszámot, legszívesebben mi adnánk nektek valamit cserébe a folyamatos támogatásotokért, mert higgyétek el, óriási erőt adtok!

Most azonban rendkívül nehéz helyzetbe kerültünk. 

Röviden szeretnénk vázolni a helyzetünket, hogy tisztában legyetek vele ti is. Év elején ha szűkösen is, de rendelkezésünkre állt a 2023-as ERC programhoz szükséges összeg, mely 7 ERC futamból állt. 

A Kanári-szigeteken történt baleset azonban olyan anyagi terhet ró csapatunkra, melynek csak töredéke áll rendelkezésünkre. Az anyagi kár sajnos több tíz millió forint, és az autó helyreállítása nélkül egészen biztos, hogy idén nem tudunk többet rallyautóba ülni. 

Napok óta rágódunk azon, mihez kezdjünk azzal a helyzettel, amit rengetegen írtatok nekünk: „engedjük, hogy ti is segítsetek az autó helyreállításában!” Elmondhatatlanul jó érzés belegondolni abba, hogy ezt így gondoljátok. 

Azt, hogy milyen összetartó közösség vagytok, a korábbi sikeres jótékonysági akcióink során már bizonyítottátok. Mérlegelve az anyagi forrásainkat, jelen esetben nincs más lehetőségünk, mint elfogadni a felajánlásotokat, és a segítségeteket. 

Nyilván elsősorban új szponzorok és támogatók megjelenésének örülnénk, de egyelőre sajnos erre nem sok esélyt látunk, ezért bármely összegű felajánlásnak nagyon nagy szerepe van abban, hogy újjá tudjuk építeni a gyakorlatilag megsemmisült versenyautónkat. Amennyiben ez sikerül, úgy 3- 4 ERC futamot is mehetnénk még idén. Mindez azonban most nélkületek szinte lehetetlen. 

Pontosan tudjuk, hogy a pénzre sok helyen nálunk is nagyobb szükség van, ezért szerveztünk már több alkalommal jótékonysági autóztatást és licitet, amikben mindig felülmúltátok az elképzeléseinket. 

Ha most nem élünk ezzel a sokatok által felajánlott segítséggel, úgy nem látjuk, mikor mászunk ki ebből a gödörből. A célunk egyértelmű: szeretnénk tovább menni a megkezdett úton, a ti segítségetekkel.

Borsod Talent Motorsport Egyesület 

10300002-13234636-00014908

A közleménybe kérjük mindenképp írjátok be email-címeteket!

IBAN: HU20 1030 0002 1323 4636 0001 4908"

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: