DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

WRC: Tanak másfél év után nyert ismét

A Hyundai versenyzője kilenc szakaszgyőzelmet aratott a négynapos Szardínia Ralin a verőfényes napsütésben. A második helyet Craig Breenék szerezték meg, Rovanpera pedig növelte előnyét.

Elfyn Evans korai – pénteki – kiesését követően, amit a hűtővíz szivárgása okozott, Ott Tanakék kezdtek harcolni a győzelemért a toyotás Esapekka Lappiékkal szemben. A negyedik szakasz után Tanak hét tizednek köszönhetően át is vette a vezetést a finntől, majd meg sem állt a győzelemig.

Szerencséje is volt persze Tanak és Jarveoja duójának, hiszen pénteken az utolsó két szakaszt törölték, pillanatokkal azután, hogy a Hyundaiban váltóprobléma ütötte fel a fejét, ám ennek köszönhetően volt idejük megjavítani a hibás alkatrészt.

Szombaton aztán egy, már hibátlanul működő autóval szinte repült a 2019-es világbajnok, aki a következő nyolc szakaszon hatszor is a leggyorsabbnak bizonyult. Vasárnap pedig már semmi sem állíthatta meg az észt versenyzőt, aki további két szakaszgyőzelmével bebiztosította első győzelmét másfél év elteltével – akkor a Finn Ralit nyerte meg Tanak.

Breen volt Tanakék legnagyobb kihívója, a második helyen végző ír pedig ezzel idei legjobb eredményét érte el a Forddal, sőt, beállította karrierje legjobbját is ezzel a második helyezéssel. A Hyundai duplán jó hétvégét zárt, hiszen másik autójukkal is ott lehettek a dobogón: Sordo és Carrera szerezték meg a harmadik helyet végül.

Az M-Sport versenyzője, Pierre-Louis Loubet is élete eddigi legjobbját szállította a WRC-ben a Szardínián megszerzett negyedik helyével, de akár még jobb helyezést is elérhetett volna a francia, ha nem kap defektet harmadikként haladva, de végül épp Lappi kiesése hozta el számára a negyedik helyet.

A pontversenyt vezető Rovanpera nem tudta megismételni a Horvátországban és Portugáliában történteket, hiszen ezúttal elsőként indulva nem talált tapadást a poros-kavicsos utakon, így már pénteken óriási hátrányba került. Mindezzel együtt is az ötödik pozícióban végzett a Toyota versenyzője, aki ezzel 55 pontosra növelte előnyét Thierry Neuville-lel szemben, aki a 12. szakaszon megforgatta a Hyundai i20 N-t, amivel vasárnapig ki is szállt a játékból.

A WRC pontversenyének állása öt futam után: 

1. Kalle Rovanpera 120 pont
2. Thierry Neuville 65
3. Ott Tanak 62
4. Craig Breen 52
5. Takamoto Katsuta 47

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: