DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

Legendák harca: Loeb vezet Ogier előtt a Montén

A két, már visszavonult klasszis csap össze a szezon első WRC-futamának győzelméért - Evans magabiztosan harmadik, a Hyundaiok javulnak, Greensmith pedig szakaszt nyert.

Izgalmas, fordulatos napot hozott az idei WRC-szezon első futamának első teljes versenynapja. A csütörtök esti két gyorsasági után a regnáló világbajnok, de a teljes szezont idén már nem teljesítő Sebastien Ogier állt az élen, a ma reggeli szakaszokon azonban a Dakarról beeső Sebastien Loeb vette át az irányítást: a délelőtti kör mindhárom gyorsaságiján ő autózta a legjobb időt, így a harmadik pályán óvatoskodó Ogier elé került. Közben Ogier csapattársa, Elfyn Evans is felvette a kesztyűt és megelőzte a címvédőt, míg mögöttük egyrészt javult a tegnapi szenvedés után a Hyundai (Tanak és Neuville is jobb tempót diktált), míg a Ford elvesztette Adrien Fourmaux-t: a francia pilóta óriásit esett és rommá törte a Pumát.

Délután megint Loeb kezdett a legjobban és megnyerte a negyedik gyorsaságit is, így 14,5 másodperces előnyre tett szert, gyakorlatilag kényelmesen vezette a futamot - majd a nap utolsó két pályáján már nem ő volt a leggyorsabb, adódott egy kis gondja a Ford hibridrendszerével, a végén pedig a rosszabb (illetve egészen addig jobb) rajtpozíciója miatt vesztett időt. Péntek este így is ő vezeti a Monte-Carlo Ralit annak ellenére, hogy hamarosan a 48. születésnapját ünnepelheti: előnye 9,9 másodperc Ogier-vel szemben.

loeb monte msport



A világbajnok ugyanis délután visszavágott, egy első és két második időt szaladva visszaelőzte Evanst, sőt, az utolsó szakaszon olyannyira lelépte csapattársát, hogy tekintélyes előnyt épített fel fele szemben - a nap végén 12,1 másodperc köztük a különbség, reálisan nézve csak neki van esélye elkapni Loeböt a folytatásban. 

A negyedik-ötödik helyen áll a két Hyundai Neuville-Tanak sorrendben, az észt pilóta az utolsó szakasz végén előzte meg a fordos Breent, aki egy pályára kerülő néző miatt vesztett el pár másodpercet. Az abszolút hetedik helyen pedig az a Gus Greensmith következik, aki a nap egyik legboldogabb embere lehet: megszerezte ugyanis pályafutása első abszolút WRC-szakaszgyőzelmét, amit hangos üdvrivalgással vett tudomásul.

A WRC2-ben Stephan Lefebvre vezet 1,4 másodperccel a címvédő Andreas Mikkelsen előtt. 

Állás a pénteki nap után:

1. Loeb/Galmiche Ford Puma
2. Ogier/Veillas Toyota Yaris +9,9
3. Evans/Martin Toyota Yaros +22,0
4. Neuville/Wydaeghe Hyundai i20 +47,8
5. Tanak/Jarveoja Hyundai i20 +56,7
6. Breen/Nagle Ford Puma +59,2
7. Greensmith/Andresson Ford Puma +1:08,4
8. Katsuta/Johnson Toyota Yaris +1:35,9
9. Rovanpera/Halttunen Toyota Yaris +2:12,8
10. Solberg/Edmondson Hyundai i20 +2:22,9

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: