Steward
Strommer Benjamin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2021. május 18. kedd
Rali

WRC: Ogier közel az újabb Monte-győzelemhez

Az utolsó nap előtt a regnáló világbajnok áll az élen a WRC-szezonnyitón, már csak csapattársa, Elfyn Evans lehet rá veszélyes, a többiek nagyon le vannak maradva.

Három gyorsaságit rendeztek szombaton a Monte-Carlo Ralin, a címvédő Sebastien Ogier pedig pontosan ott folytatta ma reggel, a sötétben, ahol tegnap abbahagyta: félelmetes tempót autózva leoktatta a mezőnyt. A francia klasszis egy pénteki defekt miatt "csak" a második helyről várhatta a mai napot, de már az első gyorsaságin visszavette a vezetést, amikor a jeges körülmények között 18 másodpercet adott a futamot addig vezető csapattársának, Elfyn Evansnek.

A nagy dolog igazából az volt ebben, hogy Evans még így is második időt autózott, Dani Sordo 19, Kalle Rovanpera 22 másodpercet kapott, a másképp taktikázó Thierry Neuville 42-t, Ott Tanak pedig pórul járt: a 2019-es világbajnok megütötte a Hyundai bal elejét, amelynek következében defektet kapott és sokat veszített. Az észt pilóta számára aztán a folytatás is rémálommá vált, újabb defekt miatt végül ki is esett - ugyan csütörtökön még mindig pályán ő volt a leggyorsabb és az élen állt, de végül csak a power stage-en szerezhet pontokat.

ogier



A második szakaszon Neuville taktikája bejött és övé volt a legjobb időt, de Ogier itt is adott négy másodpercet Evansnek, így növelte az előnyét az élen, Tanak kiszállása után pedig már csak az volt a kérdés, hogy a harmadik-negyedik helyen hogyan alakul Rovanpera és Neuville küzdelme. Az utolsó, már kiszámíthatóbb pályán aztán Evans minimálisan megverte Ogier-t, de a világbajnok így is 13 másodperces előnnyel várhatja a vasárnapi négy gyorsasági - ez persze nem sok, viszont amilyen tempót Ogier diktált eddig, amikor az kellett, azzal abszolút az ő kezében van a győzelem.

A harmadik hely jelenleg Rovanperáé, vagyis a Toyota 1-2-3-ban vezeti a versenyt - a finn fiatal hét másodperccel előzi meg Neuville-t, míg Sordo már egy percre van lemaradva belga csapattársától. Továbbra is elképesztően autózik viszont Andreas Mikkelsen, aki az R5-ös Skodával a hetedik helyen áll, a kategóriájában pedig több mint két perccel vezet már.

Az eredmények itt megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?