DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

WRC: Ogier nyert, törölték a futam végét

A rali-vb megtartotta idei harmadik futamát is, de az utolsó napot végül már inkább mégis kivették a programból. Sebastien Ogier nyert a világbajnok előtt, egy Ford is dobogóra állhatott.

A Mexikó Rali szervezői szombaton nap közben úgy döntöttek, hogy a vasárnapi három gyorsaságit inkább nem rendezik meg, tekintettel a koronavírus terjedése miatti intézkedésekre, utazási korlátozásokra - úgy látták jónak, ha mindenki szépen hazamegy a családjához minél előbb. A döntéssel egyetértettek a résztvevők is, úgy pedig pláne, hogy igazából szombat estére letisztázódtak a helyezések.

A topkategóriából már pénteken kizúgott Thierry Neuville, Dani Sordo és Esapekka Lappi is, összesen hat WRC maradt állva (bár Neuville szuperralival visszaállt, de az abszolútban már nem szerezhetett pontot), melyek közül Gus Greensmith szombaton szintén kiesett technikai hiba miatt. Így maradt a három Toyota, valamint a Hyundainál Ott Tanak és a Fordnál Teemu Suninen, de Ogier a pénteki egyértelmű előnyét a szombati első gyorsaságin még simábbá tette, úgyhogy az első hely sorsa gyakorlatilag eldőlt - a fél perc körüli fórt ő nem szokta eldobni, ha nem hibázik, nem kap defektet, vagy nem áll meg a Yaris, akkor övé az első hely.

ogier dppi



Ez nem is változott, a francia pilóta hatodszor nyert Mexikóban és megvan az első győzelme új csapatánál is. A világbajnoki címvédő Ott Tanak a pénteki hibája miatt riválisát már nem érhette utol, az volt a kérdés, hogy a második helyet megszerzi-e, ezt pedig megtette, szombaton lenyomta Teemu Suninent és végül bő tízmásodperces előnnyel ért célba vele szemben - neki még mindig nincs meg az első hyundaios sikere, három futamból kétszer is hibázott, így két második hellyel és egy nullázással áll, bár most a jó rajtpozíciója miatt nagyon bízott a sikerben.

Suninen elégedett lehet a harmadik helyével, megvan az idei első dobogója, ami a csapatnak is nagyon értékes, a negyedik-ötödik helyezett Elfyn Evans és Kalle Rovanpera pedig sok mindent nem tudott tenni: előbbi az első, utóbbi a második napon került hátrányba a pályatakarítás miatt, ráadásul Rovanpera még egy lassú defektet is kapott.

A WRC2 mezőnyét Pontus Tidemand nyerte, aki egyúttal az abszolút hatodik helyet szerezte meg, míg a WRC3 értékelését a magyar Tagai Racing Technology Citroenjével Marco Bulacia húzta be - ő az R5-ösök között harmadik lett, abszolútban pedig nyolcadik.

A bajnokságban így három futam után Ogier vezet 62 ponttal, csapattársa, Evans a második 54-gyel, majd jön Neuville 42-vel, Rovanpera 40-nel és Tanak 38-cal. Most viszont szünet következik, az Argentin Ralit már biztosan törölték, abban viszont bíznak, hogy a május 21-24-ére tervezett Portugál Ralit már megrendezhetik.

A Mexikó Rali eredményei ezen a linken megtekinthetők!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: