Steward
Admin
AJÁNDÉK DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. június 1. hétfő
Rali

WRC: Ogier vezet, Neuville kiesett

A rali-vb mexikói futamát a koronavírus miatt sem halasztották el, az első nap után viszont a Hyundai és a Ford nem lehet túl elégedett - a Toyota annál inkább örülhet a fejleményeknek.

Két drámai esemény is zajlott a Mexikó Rali első igazi versenynapján, pénteken. Az egyik az, hogy komoly bajba került a világbajnoki címédő Hyundai Motorsport, ugyanis előbb Dani Sordo autója hibásodott meg és esett ki emiatt a spanyol, majd a dobogóért küzdő, korábban az élen álló, a vb-pontversenyt holtversenyben vezető Thierry Neuville i20 WRC-je is megállt elektronikai okok miatt, neki is fel kellett adnia a futamot.

A csapat harmadik autóját vezető egyéni világbajnok Ott Tanak egyelőre még megy, ő viszont saját maga hibázott már egyet: kedvező rajtpozícióját kihasználva vezette a versenyt, ám elnézett egy kanyart és összetörte a Hyundai hátulját, amellyel elég sok időt elveszített. A második körben próbált felzárkózni és vissza is jött a dobogóra, de aztán az utolsó szakaszon mégis leszorult erről, jelenleg két tizedmásodperccel van Elfyn Evans mögött.

A másik dráma pedig a M-Sporté volt, hiszen Esapekka Lappi autója egyelőre ismeretlen okokból lángra kapott a nyolcadik szakaszon és minden igyekezetük ellenére nem is tudták eloltani, így konkrétan hamuvá égett - a finn pilóta a negyedik helyen haladt és mivel Neuville előle hullott ki később, így a dobogóra is jó esélye lehetett volna.

A Ford másik szeme viszont nevethet, Teemu Suninen ugyanis jelenleg a második helyen áll 13,2 másodpercre az elsőtől és kereken hússzal a harmadik előtt, eddig stabilan autózott és élt a kínálkozó lehetőségekkel.

ogier toyota mexikó



A nap nyertese mégis a Toyota, hiszen Sebastien Ogier Tanak hibája után az élre állt és azóta sem adta ki a kezéből ezt a pozíciót, egyedül Suninen van hozzá közelebb, a többiekkel szemben legalább fél perc az előnye és bár még nagyon sok van hátra, de neki rohannia már nem kell, vigyáznia kell a saját hibáival, a defektekkel és természetesen a technikai hibákkal, ha ezeket megteszi, akkor jó esélye lehet az első toyotás győzelemre.

A legutóbbi futamot megnyerő és a vb-pontversenyt holtversenyben vezető Elfyn Evans az élről rajtolva takarította a pályákat, így az ő lemaradása abszolút érthető, de a végén azért visszavágott még Tanaknak és jelenleg a harmadik helyen áll, ami valószínűleg felülmúlja a pénteki várakozásokat - tőle még várhatunk gyorsulást a folytatásban. Kalle Rovanpera pedig szintén ott van az ő és Tanak sarkában alig két másodpercre annak ellenére, hogy már a nap elején kapott egy lassú defektet, amely miatt időt veszített, óriási csata várható még ezeken a helyeken.

Hátrafelé viszont nem kell már nézni: Gus Greensmith a harmadik Forddal a hatodik helyen áll, de már egy perc feletti lemaradással, az ő tempója természetesen nem egyezik meg a többi gyári pilótával, más WRC pedig már nincs is versenyben, az abszolút hetedik helyen Pontus Tidemand egy R5-ös Skodával következik.

Ami a WRC2/WRC3 mezőnyét illeti: a Tagai Racing Technology Citroenjével Marco Bulacia Wilkinson jelenleg vezeti a WRC3-as értékelést, a második helyen áll a összevont R5-ös mezőnyben és abszolútban is pontszerző, hiszen kilencedik.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?