DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

A Toyota Yaris kisajátította a WRC dobogóját

A csapat történelmi jelentőségű hármas győzelmet aratott Németországban, ezzel jó esélyei vannak arra, hogy az egyéni és konstruktőri világbajnoki címet is megszerezze.

A TOYOTA GAZOO Racing World Rally csapat történelmi jelentőségű, hármas diadalt aratott múlt hétvégén a Német Ralin. Ott Tänak végzett az első helyen (amivel 33 pontra növelve előnyét a pilóták világbajnoki mezőnyének élén), de csapattársai, Kris Meeke és Jari-Matti Latvala is felállhattak mellé a dobogóra. Ezzel az eredménnyel négy év óta először sikerült egyetlen autógyártónak megszereznie mindhárom dobogós helyet egy WRC-fordulóban. A hétvégét követően a csapat alig nyolc pontnyira van az első helytől az autógyártók mezőnyében, ha kitart a lendület, összejöhet a konstruktőri címvédés is.

Tänak a rajttól kezdve a mezőny élén haladt navigátorával, Martin Järveojával, sorozatban harmadik győzelmük felé ezen az embert próbáló aszfaltos ralin. Szombaton délután a félelmetes hírű Panzerplatte szakaszon, heves küzdelmet követően sikerült elszakadniuk üldözőiktől, amikor Meeke és Latvala is előreléptek a dobogós helyekre. Az utolsó napon mindhárom legénységnek sikerült megőriznie helyezését. Tänak végül 20,8 másodperces előnnyel végzett az élen, megszerezve ezzel idei ötödik győzelmét. Meeke és navigátora, Seb Marshall számára a második hely egyben az első dobogós helyezést jelenti a Toyotával, míg a harmadik hely Latvala és Miikka Anttila számára az előző fordulóban, Finnországban elért eredmény megismétlését hozta. Összességében mindez tökéletes szereplést jelent hazai pályán, a kölni központú Toyota Motorsport GmbH számára, amely a Toyota Yaris WRC motorjának fejlesztésén dolgozik. A TOYOTA GAZOO Racing Rally Challenge Program pilótája,Takamoto Katsuta a nagyszerűnek számító tizedik helyen végzett első versenyén, a WRC legmagasabb osztályában, egy külön benevezett Toyota Yaris WRC autóval.

Toyota_Gazoo_Racing_Yaris_WRC_Nemet_Rally_harmas_diadal_8



Akio Toyoda (a csapat elnöke)

„A TOYOTA GAZOO Racing WRT összes pilótája és navigátora felállhatott a dobogóra a Német Ralon. Nagyszerű érzés volt ezt látni! Nagyon szerettem volna ott állni mellettetek, miközben pezsgőben fürdőztök a dobogón, de így is remekül érzem magam! Emellett Takamoto Katsuta is sikeresen teljesítette élete első WRC versenyét a Yarissal. Ezt is jó lett volna látni. Amit igazán szeretnék, hogy őt is láthassam majd dobogón állni, de természetesen így is remekül érzem magam. Nagyon szépen köszönök mindent a pilótáknak, a navigátoroknak, Tomminak, a csapattagoknak és az összes rajongónknak, akik velünk örülnek ennek az eredménynek. Köszönet nektek Ott és Martin, hálás vagyok a két egymást követő győzelemért, és a Yaris WRC hazájában kivívott győzelemért. Az interjúk során Kris és Jari-Matti folyamatosan azt nyilatkozták, hogy ‘a csapatért hajtok majd! Végigmegyek és pontokat szerzek az autógyártók mezőnyében!’ Egy pilóta esetében az a megszokott dolog, ha mindenki másnál gyorsabb akar lenni. Igazán nagyon köszönöm nekik, hogy szem előtt tartották mindezt, és a csapatért versenyeztek. Remek ez a csapat, harcoljunk tovább együtt az idényből hátralévő négy versenyen, és tegyünk meg mindent azért, hogy továbbra is a legjobbat nyújtsuk a rajongóknak! Minden szurkolónknak üzenem, hogy szeretném, ha továbbra is a TOYOTA GAZOO Racing WRT csapat mellett állnának.”

Tommi Mäkinen (csapatfőnök)

„Hihetetlen érzés, hogy a mi három autónk végzett az első három helyen. Néhány alkalommal már voltunk abban a helyzetben, hogy elérhettünk volna ilyen eredményt, és most végre sikerült. Nagyon izgalmas volt a mai nap. Már korábban is jól ment az autónk, de ezen a hétvégén a pilótáink is a legjobbat nyújtották. Megmutatták, hogyan lehet megbirkózni a létező legnehezebb, aszfaltozott utakkal. A tesztelés során csak korlátozott távot teljesíthettünk aszfalton, mégis milyen remek eredményt értünk el! Ez sokat elárul a csapatmunkáról, nagyon büszke vagyok mindenkire.”

Ott Tänak (a 8. rajtszámú autó pilótája)

„Csodálatos eredmény ez a csapat számára, így biztos vagyok benne, hogy hatalmas ünneplés lesz ma este, és holnap is, amikor meglátogatjuk a TMG csapatát itt, Németországban. Hátravan még négy forduló a bajnokságból, úgyhogy továbbra is koncentrálnunk kell, és kihozni magunkból a maximumot. Még szoros a versenyfutás a bajnoki címért, és ahogy most is láttuk, semmi sem jön könnyen. Nem mi voltunk mindenhol a leggyorsabbak, de egyenletesebb teljesítményt nyújtottunk a többieknél, így végül sikerült győznünk. A munka javát tegnap elvégeztük, a mai napon csak biztonságban célba kellett érni az első három helyen.”

Jari-Matti Latvala (a 10. rajtszámú autó pilótája)

„Ha összejön egy hármas győzelem, mi többet kívánhatnánk? Ez a tökéletes eredmények legtökéletesebbike. Nagyon szép hétvégénk volt, minden probléma nélkül, az autónk tökéletesen működött. Bár voltak szakaszok, amelyek nem a legjobban sikerültek számomra, az utánuk következőkön viszont sikerült összeszednem magam. Picit óvatosabban vezettem a ma reggeli első szakaszon, de aztán rájöttem, hogy valamivel erőszakosabban kell mennem, és végül remekül alakult minden. Finnország után nagyszerű érzés újra dobogón állni.”

Kris Meeke (az 5. rajtszámú autó pilótája)

„Boldog vagyok. Idén már négy-öt, de lehet, hogy hat alkalommal is dobogós helyen végezhettem volna, csak éppen különböző problémák, illetve a saját hibám miatt soha nem jött össze. Különleges érzés, hogy részt vehettem a tökéletes hármas győzelemben és egy csomó pontot szerezhettem a Toyotának ezen a hétvégén. Nagyon fontos volt, hogy sikerült maximális pontszámot elérni az autógyártók bajnoksága szempontjából. Egész hétvégén remekül éreztem magam a Yarisban, nagy magabiztosságot adott az autó, és sikerült gyorsan, határozottan, de stressz nélkül vezetni.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: