DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Ogier eldöntötte: visszavonul

Eddig sem volt titok, hogy a francia raliász 2020-at tervezi utolsó szezonjának, de sokan nem hittek a hatszoros világbajnoknak, aki most nyomatékosította, a következő év végén befejezi.

A világbajnok jelenlegi, 2019-es és 2020-ra szóló Citroen-kontraktusa kapcsán már korábban elmondta, ez lesz utolsó szerződése a ralivilágbajnokságon, most pedig megerősítette visszavonulási szándékét.

„Már sokszor elmondtam. Az emberek töretlenül kérdezgetnek róla, talán nem hiszik el. Sosem terveztem, hogy maradjak a következő év (2020) után. A szerződés a Citroennel pedig egy sima kétéves megegyezés volt” – mondta Ogier az Autosportnak, utalva arra, kontraktusában nincs opció a folytatásra.



A hatszoros világbajnok Ogier 2013 óta veretlen a WRC-ben. Négyszer Volkswagennel, kétszer Forddal nyerte meg a címet, idén pedig a Citroennel próbál hetedszer felérni a kategória csúcsára. 2021-ben a különleges elektromos széria, az Extreme E mezőnyében is feltűnhet, amelynek nagykövete lett az előző hónapban.

„Örömmel vállalok szerepet, mert tetszik a projekt alapötlete. Akár ez is egy tervvé válhat számomra, jelen pillanatban azonban a megalkotásában vennék részt. Pillanatnyilag nincs olyan egyértelmű tervem, hogy vezessek is benne” – beszélt a jövő egyik lehetőségéről Ogier.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: