DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Rali

WRC: Elképesztő dráma, Tanak eldobta a győzelmet

A Toyota pilótája Szardínián is egyértelmű fölényben volt, sorozatban harmadik futamgyőzelmét arathatta volna, de az utolsó gyorsaságin hibázott, így Dani Sordóé lett a siker.

Eseménydús futamot teljesített a WRC mezőnye Szardínián, az olasz pályákon ugyanis elvérzett a vb-címvédő és egyben listavezető Sebastien Ogier, de nem alakult jól nagy kihívója, Thierry Neuville hétvégéje sem. Ogier az első napon a pályatakarítás miatt rögtön hátrányba került, majd már az első körben eltalált egy követ, eltörte a C3 WRC felfüggesztését, ezzel pedig kiesett az érdemi csatából. Később visszaállt, de másnap a hátsó felfüggesztése adta meg magát, majd a harmadik napon bedobta magát és a power stage második helyével mégis szerzett négy pontot ezen a hétvégén.

Neuville a gumiválasztással hibázott még pénteken, aztán a navigátora rosszul mondott be egy kanyart, amellyel szintén eldobott valamennyi időt, de összességében sem tudott jó időket futni, egyáltalán nem érzett rá ezekre a pályákra - csapaton belül is ő volt most a leglassabb, amire nem nagyon volt még példa. Dani Sordo sokáig a győzelemért is harcban volt, aztán szombat délután szakadt le annyira Ott Tanakról, hogy úgy tűnjön, hogy be kellj érnie a második hellyel. Ez azonban nem így lett, az utolsó szakaszon ugyanis jött a dráma: Tanaknak már csak be kellett volna kocognia a célba, ám hibázott, lecsúszott az útról, ezzel pedig eldobta magától a biztos győzelmet: sorozatban harmadik sikere helyett annak is örülnie kell, hogy két perccel később legalább ki tudott szabadulni és folytatni a versenyt, így beért a célba. A végig domináló Tanak ezzel a kapitális hibával csak ötödik lett, igaz, ezzel is átvette a vezetést a pontversenyben Ogier előtt.

Andreas Mikkelsen több csalódást keltő teljesítmény után ezúttal összeszedte magát, több szakaszt is nyert és végül Neuville előtt ért célba, ráadásul az utolsó gyorsaságit megnyerte, amellyel plusz öt pontot is begyűjtött.

Jari-Matti Latvala és Kris Meeke viszont nem ment ilyen jól, Latvala felborult pénteken, majd még egyszer meg kellett állnia, úgyhogy csak a power stage-ben bízhatott, Meeke pedig egész egyszerűen sokkal-sokkal lassabb volt Tanaknál - az első ötbe se nagyon fért be, majd egy defekt miatt extra hátrányba került, úgyhogy nem volt esélye kiemelkedő eredményre. A Fordnál viszont elégedettek lehetnek, Elfyn Evans és Teemu Suninen is ott volt az élmezőnyben az egész hétvégén, lenyomták Meeke-et, Neuville-t, és végül második-negyedikként zártak, ezzel nagyon értékes pontokat szereztek az M-Sportnak - igaz, Evans az utolsó szakaszon vesztett el a harmadik helyet Mikkelsennel szemben.

A bajnokságban most egy közel kéthónapos szünet következik, legközelebb augusztusban, Finnországban találkozik egymással a mezőny - még hat futam van hátra ebből a idényből.

A végeredmény erre a linkre kattintva megtekinthető!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: