DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Hivatalos: Jönnek a hibrid WRC-k

Hivatalosan bejelentették, hogy 2022-től hibrid rendszerekre váltanak a rali-vb csapatai, 2025-től pedig jön a második lépcső ebben az irányban.

Az FIA hivatalosan is bejelentette, hogy már nem csak egy terv, hanem tény: 2022-től a rali-világbajnokság is hibrid erőforrásokra vált, jönnek a hibrid WRC-k. A gyártók már nagyon szorgalmazták ennek tető alá hozását az utóbbi hónapokban, most pedig sikerült is véglegesíteni a terveket, illetve annak első lépcsőfokát.

loeb_4



A bejelentés szerint ugyanis az első három évben egyforma elektromos motort és akkumulátort fognak használni a csapatok, majd 2025-től jöhet a második lépcső, jóval nagyobb technológiai szabadsággal, egyedi ötletekkel. A cél az, hogy a későbbiekben tisztán elektromos üzemmódban is lehessen használni az autókat a gyorsasági szakaszokon.

Az FIA arról is döntött, hogy milyen gumikat használhatnak majd a csapatok 2021-től, amelytől a költségek csökkentését várja - egyébként is központi fókuszban volt a szabályoknál a költségek mérsékelt szinten tartása. A 2020-as versenynaptárról hamarosan szavaznak, de egyúttal azt is bejelentették, hogy a WRC jelenlegi promóterével meghosszabbítják a megállapodást.

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: