DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

WRC: Tanak átvette a vezetést

Ott Tanak átvette a vezetést Dani Sordótól a Szardínia-rali szombati napján. Kiélezett a küzdelem az élen, miközben a tegnapi hiba után Ogierék tovább szenvednek.

Két évvel ezelőtt használt gumistratégiával húzta be a WRC olaszországi fordulójának mai napját Ott Tanak. Az észt pilóta már a nap kezdetén szigorú tempót diktált, az első szakaszon 6,5 másodpercet Dani Sordo, 7-et pedig Teemu Suninen előnyéből faragott le. A toyotás később az egyik hajtűben lefullasztotta autóját, de még így is 9 másodpercet adott Sordónak, így a mai napot 6,4-es előnnyel zárta.  Suninen nem tudta tartani a lépést két közvetlen ellenfelével, így 27,1-es hátrányban a harmadik helyen zárt.

tanak-szardinia-szombat



A hyundaios Andreas Mikkelsen és az M-Sportos Elfyn Evans a szombatot a negyedik és az ötödik helyen, mindössze egy tizedes különbséggel kezdte, és ezt az apró eltérést ma szakaszokig fenn is tartotta. Oda-vissza adogatták egymásnak a tizedeket, ám Mikkelsen végül nekiütközött egy kapunak, így a nap végére 2,6-ot kapott Evanstól. 

Sebastien Ogiernek ma sem alakult jól a sora. A pénteket egy szilának ütközve idő előtt adta fel, ám ma sem örömittasan ért célba. Az első szakaszon még ő volt a leggyorsabb, ám a másodikon megsérült autójának bal hátsó futóműve, így pálya széli javításra kényszerült. A Citroent végül összefoltozták, ám a nap maradékát csak vánszorogva teljesítette.

Részletes eredmények itt.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: