DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Rali

WRC: Tanak-győzelem, Ogier-betli a Svéd Ralin

Tanak uralta a WRC-futamot Svédországban, Lappi és Neuville óriásit vívott a második helyért, a címvédő Ogier viszont csak két pontot szerzett ezen a hétvégén.

Három gyorsasági szerepelt a Svéd Rali vasárnapi programjában és a fő kérdés az volt, hogy Ott Tanak elrontja-e a már a kezében lévő győzelmet, hogy a szinte egálról induló Lappi-Mikkelsen-Neuville trióból ki szerzi meg a második helyet, illetve hogy ki szerzi a legtöbb pluszpontot a power stage-en. Az abszolút értékelésben a pontszerzők közül már pénteken kicsúszó Sebastien Ogier próbálta tartalékolni gumijait az utolsó szakaszra, a rossz rajtpozíciója viszont jelentősen rontotta az esélyeit, úgyhogy a maximális pontszámot nem tudta begyűjteni, sőt, csak a negyedik pozíciót szerezte meg

A dobogós küzdelem szenzációsan alakult, Mikkelsen ugyan nem tudta tartani a lépést két riválisával, de Neuville elképesztő szakaszt produkált a power stage-en és a részeredményeknél még arra is volt esélye, hogy utolérje Lappit, ám a finn citroenes az utolsó kanyarokban mindent beleadott és vissza tudott táncolni - övé lett a második hely, amivel kozmetikázta Ogier már-már nullázását ezen a futamon. Nagyon azért Neuville sem lehet elégedetlen, hiszen az abszolút harmadik helyet szerezte meg, a power stage-en pedig második lett, további értékes pluszpontokat szerzett és mindezzel megelőzte a tabellán a futam vesztesének bizonyuló Ogier-t.

Ami pedig a futam nyertesét illeti: Ott Tanak végig dominált a hétvégén, pénteken a rosszabb rajtpozíciója ellenére néhány másodpercre volt az első helytől, szombaton, jobb pozícióból rajtolva egy percet vert a mezőnyre, vasárnap pedig odaszúrt még egyet: hihetetlen autózással leoktatta a többieket a power stage-en és masszív különbséggel húzta be a győzelemért járó 25 pont mellé az öt plusz pontot is.

A hatodik helyért zajló Meeke-Loeb csatát végül a szombaton végig szenvedő brit toyotás nyerte néhány másodperccel, Loebnek nem igazán sikerült ez a hétvége, több mindennel is gondja volt, úgyhogy sem ő, sem Meeke nem volt túl elégedett az elért eredménnyel. Elfyn Evans parádés autózást mutatott be a power stage-en és a Monte betlije után kozmetikázott saját és az M-Sport helyzetén.

Az eredmények ezen a linken megtekinthetők!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: