DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Rali

WRC: Tanak- és Toyota-uralom a Finn Ralin

A győzelem kapujában áll Ott Tanak a legendás WRC-futamon, de jelenleg egyedül Mads Ostberg választja el a Toyotát attól, hogy kisajátítsa a dobogó mindhárom fokát.

A pénteki nap végén még nagyon szoros volt a csata Ott Tanak és Mads Ostberg között a Finn Rali első helyéért, szombaton azonban szétnyílt az olló, a Toyota észt versenyzője az első négy szakasz mindegyikét megnyerte a délelőtti körben, itt pedig gyakorlatilag el is dőlt, hogy ha nem hibázik, akkor nem lehet őt megverni. A délutáni négy szakaszból már egyet sem nyert, de így is 39 másodpercre növelte előnyét Ostberggel szemben, aki ezúttal nem tudta tartani a Toyoták tempóját és könnyen lehet, hogy csak ideiglenesen tudta megőrizni második helyét.

tanakodik_1



Mögötte ugyanis már csak öt másodpercre van az egy szakaszgyőzelmet bezsebelő Jari-Matti Latvala és a délután négyből három első időt szállító Esapekka Lappi is nagy iramban zárkózik, jelenleg ő a negyedik azok után, hogy péntek este még nyolcadikként fordult. A három Toyota mindegyike ott van tehát a legjobb négyben, a tavalyi évhez hasonlóan ezúttal sem kérdés, hogy melyik gyártónak fekszik leginkább ez a terep...

Sebastien Ogier és Thierry Neuville viszont továbbra sem tud felzárkózni, Ogier a hetedik, Neuville a tizedik helyen áll és különösebb esélye egyiküknek sincs a felzárkózásra, a francia sem tud jó időket menni - a két világbajnoki favorit közül ugyan ő áll jobban, de a hetedik helyért járó pontokkal ő sem lehet elégedett.

A WRC2 mezőnyében viszont van egy nagy búcsúzónk, a fiatal Kalle Rovanpera az első helyről állt ki, miután az egyik nyomban lévő kő úgy megütötte a bal első futóművet, hogy eltört a lengéscsillapító, így nem tudta folytatni a küzdelmet. Vasárnap további négy szakasz vár a mezőnyre, a power stage 12:18-kor kezdődik.

A futam állása ezen a linken megtekinthető!

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: