DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

WRC: Káosznap végén Neuville az élen

A világbajnok Ogier hibázott és kiállt, a legutóbbi futamot megnyerő Tanak, valamint csapattársa, Latvala is kiesett, Paddon pedig kórházba került a balesete után - mindebből eddig Neuville jött ki legjobban.

Hihetetlen napot produkált pénteken a WRC mezőnye, dráma drámát követett a futam első szakaszain. A legutóbbi versenyt megnyerő Ott Tanak már az első gyorsaságin kiesett technikai hiba miatt, miután áthajtott egy óriási sziklán, két szakasszal később Jari-Matti Latvala is feladta a küzdelmet, így a Toyotának indult legrosszabbul a hétvége.

Nem kellett azonban sokat várni a csillaghullás folytatására, a délutáni kör első szakaszán a világbajnoki címvédő és listavezető Sebatsien Ogier is rontott, így bár alig nyolc másodpercre volt az első helytől, ő is kiállt, sőt, még itt sem volt vége: az addig az élen álló Hayden Paddon is lecsúszott az útról és olyan nagy ütést kapott, hogy nem tudta folytatni a versenyt. Ráadásul az új-zélandi ennyivel sajnos nem is úszta meg, az autóból kiszállva ugyanis derékfájdalmakra panaszkodott, így beszállították a portói kórházba kivizsgálásra.

2vwz3orbqak90rbyfjb7_lg



A futamot az első nap végén "valahogy" Thierry Neuville vezeti, aki Ogier hibájával és azzal, hogy több győzelemre esélyes versenyző is kikerült a képből, óriási esélyt kapott arra, hogy átvegye a vezetést a pontversenyben - előnye 17,7 másodperc Elfyn Evans előtt, ő még veszélyes lehet rá szombat-vasárnap. A harmadik helyre Dani Sordo zárkózott fel, ahol a negyedik-ötödik pozícióba visszacsúszó Teemu Suninen és Esapekka Lappi is elég lassúnak bizonyult, majd következik két Citroen Mads Ostberg - Kris Meeke sorrendben - utóbbi defektes kerékkel teljesítette a városi szakaszokat, itt esett vissza a harmadikról a hetedik helyre. 

A Portugál Rali állása a pénteki nap után:

Hely Pilóta Autó Különbség
1. Thierry Neuville Hyundai i20 WRC  
2. Elfyn Evans Ford Fiesta WRC +17,7
3. Dani Sordo Hyundai i20 WRC +24,3
4. Teemu Suninen Ford Fiesta WRC +34,4
5. Esapekka Lappi Toyota Yaris WRC +45,8
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: