DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Kiszáradt, majd versenyzett a Toyota pilótája

Élete legnehezebb versenyén van túl Jari-Matti Latvala, aki iszonyatos küzdelmet folytatott saját magával a Portugál Rali alatt - nem adta fel, végül pontszerző helyen zárt.

Iszonyatosan kemény hétvégét teljesített a Toyota finn WRC-pilótája, Jari-Matti Latvala, aki nagyon komoly lázzal küzdve teljesítette a Portugál Ralit. Szombat este odáig fajult a helyzet, hogy kiszáradással került a portói kórházba, ahol bent is tartották reggelig. 

"Kaptam fájdalomcsillapítókat, amelyek segítettek valamennyit, de az volt a probléma, hogy bármit ettem, nem maradt meg bennem" - mesélte az Autosportnak a világbajnoki pontverseny harmadik helyezettje. "Nem volt semmi erőm, az orvos pedig azt mondta, hogy nem ülhetek autóba vasárnap."

latvala-toyota-wrc



Latvala azonban erről hallai sem akart. "Mondtam, hogy muszáj vezetnem, szükségem van ezekre a pontokra. Végül megegyeztünk, vezethettem, de vissza kellett mennem ellenőrzésre, ahogy véget ért a futam. Most már jobban vagyok, csak aludnom kell."

A pilóta ugyanis egész éjjel nem aludt, vasárnap így teljesítette az utolsó gyorsaságikat. "A test és az elme is fáradt, amikor kialvatlan, én pedig egy órával azelőtt értem vissza a kórházból, hogy el kellett indulni a szakaszokra a szervizparkból. Végül megszereztem a pontokat, de ez volt életem eddigi legnehezeb versenye."

Latvala végül kilencedikként zárt, köszönhetően egy pénteki hibának, de így is harmadik a pontversenyben - igaz, már negyven pont a hátránya Sebastie Ogier-vel szemben. 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: