DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

A Volkswagen év végén otthagyja a WRC-t

A német márka négy egyéni és csapat-világbajnoki cím után, keddi igazgatótanács-ülésén döntött úgy, hogy év végén beszünteti WRC-programját, mellyel négy gyártó marad a sorozatban.

Már hétfőn elterjedt a hír, hogy Wolfsburgban hamarosan összeülnek a Volkswagen vezérei, hogy határozzanak a rali-világbajnokságon való részvételükről, bár fennállt a lehetősége, hogy a márka egy évvel meghosszabbítja programját. Az Autosport forrásaira hivatkozva tényként közölte, hogy a gyártó 2016 végén, négy sikeres szezon és összesen nyolc bajnoki cím után teljesen kiszáll a rali-világbajnokságból.



Nemrég a Volkswagen testvérmárkája, az Audi jelentette be, hogy beszüntetni LMP1-es programját a Hosszútávú-világbajnokságon - az anyagi megfontolásból hozott döntés mellett egyelőre nem tudni, hogy a népautósok más sorozatra fognak-e koncentrálni a jövőben, ahogyan azt az ingolstadtiak tervezik a Formula-E esetében.

Ennek értelmében a november második felében megrendezett Ausztrál Rali lesz a Volkswagen utolsó megmérettetése, lezárva a 2013 óta tartó sikerszériát. A négy egyéni és négy konstruktőri bajnoki cím mellett a márka 42 győzelmet szerzett az elmúlt négy szezon során, kiszállásukkal pedig négy márka, a Hyundai, az M-Sport (Ford), valamint a gyári erőkkel visszatérő Citroen és Toyota marad a WRC-ben. A döntés értelmében a négyszeres bajnok Sebastien Ogier-nek, Jari-Matti Latvalának, valamint Andreas Mikkelsennek is új állás után kell néznie.

Sokak számára azért is fájó lehet a Volkswagen távozása, mert így soha nem tudjuk meg, hogy mire lettek volna képesek a wolfsburgiak a régóta tesztelt, 2017-re tervezett Polóval.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: