DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 16. kedd
Rali

Ogier négy szakaszra a világbajnoki címtől

A címvédő francia pilóta nagyot ment a Katalán Rali szombati napján és visszavette a vezetést, de már az is elég, ha célba ér, Mikkelsen ugyanis kiesett. Turánék közben a dobogón!

 A tegnapi sártenger után ma aszfalton folytatódott a Katalán Rali, igaz, a pilóták ezúttal is folyamatosan panaszkodtak arra, hogy sok a felhordás és a sár az utakon. A parádés pénteki teljesítménye után most is a határon autózott a hazaiak kedvence, Dani Sordo, ám a címvédő Sebastien Ogier fokozatosan faragta hátrányát – sorra nyerte a szakaszokat és a 14. gyorsaságin vissza is vette a vezetést. A két éllovas között óriási küzdelem várható vasárnap, hiszen alig hat másodperccel vezet Ogier és neki már nem kell sietni…

ogier-vw-spain-2016



...ugyanis a pontversenyben második, a versenyben pedig addig harmadik helyen álló Andreas Mikkelsen hibázott a 12. szakaszon és fel kellett adnia a futamot. Ez azt jelenti, hogy a mostanival együtt hátralévő négy versenyen egyetlen pontot kell szereznie Ogier-nek, hogy matematikailag is bebiztosítsa világbajnoki címét – ha csak nem töri össze a VW-t a záró pályákon, vasárnap délután ünnepelhet.

Thierry Neuville is küzdött a beállításokkal ezen a napon, de így is őrzi harmadik helyét csapattársa, Hayden Paddon előtt, így Ogier mögött jelenleg a három Hyundai következik a sorban. Az ötödik helyre lépett előre a tegnapi borulás után ma defektet kapó (és hatodik fokozatban megpördülő) Kris Meeke a Citroennel, míg a másik DS3-mal Craig Breen késett az egyik időellenőrzőből, így kicsúszott a pontszerzők közül. Hatodik az ezúttal nagy tempót diktáló Ostberg a Forddal, csapattársa, Eric Camilli kiesett, Ott Tanak a harmadik Fiestával viszont ott van a norvég mögött. Hogy teljes legyen a Hyundai-siker, Kevin Abbring a nyolcadik, míg Jari-Matti Latvala ugyan versenyben van, de már csak a Power Stage-en szerezhet pontokat.

Örömteli hír, hogy a Turán Frigyes-Zsíros Gábor kettős továbbra is versenyben van, sőt, ugyan tizenkét perc a hátránya az előtte lévőhöz képest, de így is a harmadik helyen áll a WRC2 kategóriában – az előny is óriási, ha nem hibázik a magyar páros, dobogóra állhat.

Vasárnap egy 19 és egy 12 kilométeres aszfaltpályát kell teljesítenie a mezőnynek kétszer-kétszer.

A Katalán Rali állása a szombati nap után:

1.

Sebastien Ogier

Volkswagen Polo R WRC

              2:35,12,8

2.

Dani Sord

Hyundai i20 WRC '16

+5,8

3.

Thierry Neuville

Hyundai i20 WRC '16

+1:03,9

4.

Hayden Paddon

Hyundai i20 WRC '16

+1:20,0

5.

Kris Meeke

Citroen DS3 WRC

+1:57,9

6.

Mads Ostberg

Ford Fiesta RS WRC

+2:35,7

7.

Ott Tanak

Ford Fiesta RS WRC

+4:24,7

8.

Kevin Abbring

Hyundai i20 WRC '16

+6:22,7

9.

Martin Prokop

Ford Fiesta RS WRC

+7:13,3

10.

Jan Kopeczky

Skoda Fabia R5

        +7:41,6

 

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: