DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. március 29. péntek
Rali

Paddon meghódította a pampákat és a WRC-t

Új győztest avatott a rali világbajnokság, Hayden Paddon élete első futamgyőzelmét szerezte a Hyundai i20 WRC-vel.

A 2016-os rali világbajnokság negyedik, Argentínában megrendezett viadalának rendezői több kihívással is szembesültek a szervezés folyamán. A tavalyi nézői baleset – amikor tiltott zónában tartózkodó nézők sérültek meg Paddon kicsúszása után – következtében sárga kártya hatálya alatt futott a verseny, idén ilyen esetnek nem szabadott előfordulnia, máskülönben búcsúzni kényszerült volna a rendezvény a világbajnoki sorozattól. A verseny előtt pár héttel ráadásul a teljes szombati programot át kellett szervezni, mivel a korábbi versenyzőnő, az FIA biztonsági delegáltjaként a helyszínre érkező Michele Mouton túl gyorsnak találta az eredetileg kijelölt, nem mellesleg nehezen megközelíthető, egymástól rövid etapokkal elválasztott szakaszokat.

argentin-rally_2016_1



A viadal ilyen előzményekkel vette kezdetét, majd óriási csatát hozott. Az első napon Jari-Matti Latvala, Sebastien Ogier és Hayden Paddon elhúzott a többiektől. Másnap úgy tűnt, Latvala és Paddon közül kerül ki a győztes. A világbajnoki cím védőjét pénteken nem hátráltatta még annyira a takarítói szerepkör, a második nap délelőttjén azonban lemaradt a kedvezőbb rajtpozícióból induló riválisaival szemben. Ogier hátránya negyvenöt másodperc volt a versenyt vezető Latvalával szemben, amikor szombaton nap közben visszaérkezett a mezőny a szervizparkba, Paddon viszont tizenhárom szekundum lemaradással várta a folytatást a Volkswagen finnjétől úgy, hogy korábban kevesebb is volt a hátránya. Délutánra nagy taktikai csata volt kilátásban, az élen álló két autóra másfajta gumiabroncsok kerültek. Az, hogy ki választott jobban, végül nem derült ki, mivel Latvala óriásit bukott, elmondása szerint a Polo első futóművének kiszakadása miatt.

Paddon ekkor az élre került, de Ogier megneszelte, hogy lehet még keresnivalója. A francia fél perc lemaradással indult neki az utolsó nap három szakaszának, és végre nem hátráltatta a söprögető szerep, így el is tűnt a jókora különbség. Az utolsó gyorsaságin 2,6 másodperc lemaradással rajtolt el, de Paddon bírta a nyomást, és a saját fegyverével győzte le a Power Stage-ek királyát. A kivi óriásit autózott a befejező tizenhat kilométeren, és tizenegy másodpercet adott a teljes mezőnynek. A 29. életévét pár napja betöltő pilóta és navigátora, az 57 esztendős John Kennard ezzel megszerezte első világbajnoki futamgyőzelmét magának, Új-Zélandnak és az Újgenerációs i20 WRC-nek is.

argentin-rally_2016_2

A Volkswagen harmadik autója, valamint a Hyundai elsőszámú csapatának versenyzői nem voltak képesek felvenni az élboly tempóját. Latvala kiesésének köszönhetően a csapattársa, Andreas Mikkelsen mégiscsak fel tudott állni a dobogóra kockázatmentes autózással, a hyundai-osokat viszont kisebb műszaki hibák hátráltatták. Dani Sordónak az első napon ragadt be egyszer a gázpedálja, a spanyol néhány másodpercet bukott csak ezzel. Thierry Neuville versenye pénteken pecsételődött meg, amikor hat percet hagyott bent, miután az i20 WRC üzemanyagellátó rendszerének egyik elektromos csatlakozója lelazult, és meg kellett találniuk ezt a hibát. Sordo a negyedik, Neuville a hatodik pozícióban zárt végül.

Kettejük közé Mads Ostberg ékelődött be. Az M-Sport kénytelen volt nélkülözni vezérét, Malcolm Wilson ugyanis hosszú idő után kihagyott egy világbajnoki futamot, a csapattulajdonos egy műtét utáni lábadozás miatt nem lehetett jelen Argentínában. Nem ez lehetett azonban az oka, hogy Ostberg haloványan szerepelt, arra sem futotta a norvég erejéből, hogy egy-egy szakaszon villantson. Az M-Sport a mexikói verseny után rájött, hogy elkövettek egy hibát a motor programozásában, és most is hasonló elemzési procedúra vár rájuk, hogy kiderítsék, mi okozta elsőszámú pilótájuk csalódást keltő argentin szereplését. A másik versenyző, Eric Camilli betartva a szigorú ukázt, végre hibamentes futamot hagyhat a háta mögött, a francia a négy pontot érő nyolcadik helyre hozta a Ford Fiesta WRC-t.

A privátok közül Marcos Ligatónak sikerült a legjobban a versenye, a hazai pálya előnyét élvező pilóta a PH Sporttól bérelt egy Citroen DS3 WRC-t, amivel hetedikként zárt. Henning Solberg kilencedik lett az M-Sport Fordjával. Ott Tanak az első napon generátorhiba miatt kénytelen volt félreállni, másnap viszont stabilan jobbnak bizonyult, mint a márkatárs Ostberg, vasárnap pedig szakaszgyőzelmet is aratott.

argentin-rally_2016_3

Fordulatos versenyt hozott a WRC 2 futama is. Nicolas Fuchs kezdett a legjobban, de a Skoda Fabia R5-ösben bedöglött a kormányszervó, amivel a perui pilóta két percet vesztett még pénteken. Fuchs két defektet is begyűjtött, de a problémák ellenére vissza tudta venni a vezetést, és több mint négy perc előnnyel nyerte az értékelést. Sikeréhez hozzájárult az is, hogy a pénteken nap közben élre álló Abdulaziz Al-Kuwari szombaton felborult, amivel tíz percet vesztett a skodás versenyző. Al-Kuwari a harmadik helyre érkezett végül, a dobogó második fokát pedig Ptaszek Hubert foglalta el, akinek Peugeot 208 T16-osát ugyancsak több defekt lassította. A kategória többi versenyzője, köztük az idén két futamgyőzelemmel rendelkező Elfyn Evans nem tudta teljesíteni a teljes versenytávot, csak a Rally 2 szabálynak köszönhetően látták meg a célt.

A WRC 3-as mezőnynek az előző két megmérettetéshez hasonlóan ezúttal is egy nevezője volt. A veterán Michel Fabre teljesítette a távot Citroen DS3 R3 Max-ával, így harmadszor is begyűjtötte a maximális pontszámot.

Eredmények - 36. Argentin Rali

A 14 futamos világbajnokság 4. versenye – Villa Carlos Paz – 2016. április 22-24.

1. Hayden Paddon NZL Hyundai Motorsport N Next Gen i20 WRC 3ó 40p 52,9mp

2. Sebastien Ogier FRA Volkswagen Motorsport Polo R WRC +14,3mp

3. Andreas Mikkelsen NOR Volkswagen Motorsport II Polo R WRC +1p 5,2mp

4. Dani Sordo ESP Hyundai Motorsport Next Gen i20 WRC +1p 17,1mp

5. Mads Ostberg NOR M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +4p 56,7mp

6. Thierry Neuville BEL Hyundai Motorsport Next Gen i20 WRC +9p 29,5mp

7. Marcos Ligato ARG Citroen DS3 WRC +9p 39,2mp

8. Eric Camilli FRA M-Sport WRT Ford Fiesta RS WRC +10p 16mp

9. Henning Solberg NOR Ford Fiesta RS WRC +10p 48,5mp

10. Nicolas Fuchs PER Skoda Fabia R5 +24p 42,8mp

 

Power Stage sorrend: 1. Paddon, 2. Sordo, 3. Ogier

Szakaszgyőzelmek: Latvala – 6, Paddon – 5, Ogier – 4, Sordo – 1, Neuville – 1, Mikkelsen – 1, Tanak – 1

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: