Steward
Strommer Benjamin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. augusztus 20. kedd
Rali

WRC: Ogier vezet a bemelegítő nap után

A címvédő 1,7 másodperces előnyt szedett össze a Mexikó Rali első három, bemelegítő jellegű szakaszán Thierry Neuville előtt, a Fordok viszont már most kisebb lemaradásban vannak.

Elkezdődött a rali világbajnokság idei harmadik futama, a Mexikó Rali, igaz, egyelőre csak három bemelegítő jellegű szakaszon van túl a mezőny. Az első szakas mindössze egy kilométer hosszú volt, ezt követően pedig kétszer teljesítették a 2,3 kilométer hosszú szuperspeciált - az "igazi" verseny majd csak a mai napon veszi kezdetét.

A három nyúlfarknyi szakasz után "természetesen" a címvédő és az első két futamot is megnyerő Sebastien Ogier áll az élen a Volkswagennel, előnye 1,7 másodperc a nyitó gyorsaságit megnyerő Thierry Neuville (Hyundai) és 3,3 a szintén VW-vel versenyző Jari-Matti Latvala előtt. A harmadik Polo WRC-vel Andreas Mikkelsen a negyedik, majd következik a másik két Hyundai, mindenki öt másodpercen belül, így érdemi hátrányt még senki nem szedett össze közülük. A Ford lemaradása azonban már most "mérhető", hiszen Mads Ostberg csak a 11. (8,1s hátrány), Eric Camilli pedig a 12. (8,7s hátrány), ráadásul több privát vagy "félgyári" Fiesta is megelőzte őket.

Ogier_1

Pénteken hét gyorsaságit kell teljesítenie a mezőnynek, amelyben kétszer szerepel majd egy 54 km-es pálya, kétszer egy 15 km-es, háromszor pedig újabb rövid szuperspeciál szakaszon kell áthaladniuk Neuville-éknek - nem túlzás tehát azt kijelenteni, hogy az 54 km-es gyorsasági fogja meghatározni a nap alakulását.

A Mexikó Rali állása az első nap után:

1

Sebastien Ogier

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

4:16.5 

2

Thierry Neuville

Hyundai Motorsport

Hyundai

1.7 

3

Jari-Matti Latvala

Volkswagen Motorsport

Volkswagen

3.3 

4

Andreas Mikkelsen

Volkswagen Motorsport II

Volkswagen

3.8 

5

Dani Sordo

Hyundai Motorsport

Hyundai

4.1 

6

Hayden Paddon

Hyundai Motorsport N

Hyundai

4.6 

7

Lorenzo Bertelli

FWRT s.r.l.

Ford

5.7 

8

Martin Prokop

Jipocar Czech National Team

Ford

5.8 

9

Ott Tanak

DMACK World Rally Team

Ford

5.9 

10

Benito Guerra

 

Ford

6.0 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?