A francia címvédő nem kezdte túl jól az Olasz Ralit, csütörtökön és pénteken időt vesztett az élmezőnnyel szemben, így az első napot még Kris Meeke, a másodikat pedig Paddon zárta az élen. Ogier azonban szombaton nagy léptekben megkezdte a felzárkózást, és végül kényelmes, háromperces előnnyel győzött, anélkül, hogy vezetői vagy technikai hiba hátráltatta volna - ellenben üldözőivel.
Paddon szombaton szedte össze hátránya nagyobb részét, amikor előbb megpördült, majd egy sziklának ütközve kárt tett a váltójában, de mindezen nehézségekkel együtt is bejött a második helyre.
A dobogó legalsó fokára többen is pályáztak, de az végül Thierry Neuville-é lett a másik Hyundaiban. Mads Ostberg még a második helyre is esélyesnek tűnt, ám vasárnap délelőtt hibázott, és autójának sérülése miatt csak ötödikként érhetett célba.
Elfyn Evans a verseny egy részét kétkerék-hajtással volt kénytelen teljesíteni, de így is bejött negyediknek, míg Ott Tanak is sokáig kényelmesen haladt dobogós helyen, mígnem kiesett egy váltóhiba miatt.
Jari-Matti Latvala szintén ott volt az élboly közvetlen közelében, mígnem három kisebb baleset miatt időt veszített, így végül csak a hatodik lett 8 perces lemaradással.
Az Olasz Rali végeredménye:
| # | Versenyző | Autó | Hátrány |
| 1 | Sebastien Ogier | Volkswagen | 4:25:54.3 |
| 2 | Hayden Paddon | Hyundai | 3:05.4 |
| 3 | Thierry Neuville | Hyundai | 4:22.5 |
| 4 | Elfyn Evans | Ford | 5:34.8 |
| 5 | Mads Ostberg | Citroen | 7:50.1 |
| 6 | Jari-Matti Latvala | Volkswagen | 8:06.7 |
| 7 | Yuriy Protasov | Ford | 14:57.7 |
| 8 | Paolo Andreucci | Peugeot | 15:03.3 |
| 9 | Jan Kopecky | Skoda | 17:41.7 |
| 10 | Khalid Al-Qassimi | Citroen | 19:12.0 |