DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. május 27. hétfő
Rali

Mikkelsennek bejött a navigátorcsere

Andreas Mikkelsen nem feltétlen magának adja a Francia Ralin elért sikereket - a norvég szerint a dobogó második helyét elsősorban navigátorának, Ola Floene-nek köszönheti, aki egy rövidebb szünet után év közben újból csatlakozott a Volkswagen-es versenyző mellé.

A francia második helyezése után idén immár ötödször állhatott fel a dobogóra Mikkelsen. Nem véletlen navigátorába vetett hite, hiszen mióta Floene diktálja a kanyarokat, azóta négyszer sikerült az első háromban végeznie a vb-n.  A páros múltja már több évre nyúlik vissza - a norvég fiú első kilométereit is Floene-vel az oldalán tette meg 2006-ban, és egészen 2013-ig tartott közös projektjük. Ezután következett a volkswagenes világbajnoki szereplés, ahol Mikko Markkula került a Polo WRC jobb1-ébe. A két csapattárs azonban nem igazán találta meg a közös hangot, és végül a személyiségükből adódott különbségek miatt a német csapat elfogadta Mikkelsen javaslatát, és felkérte Ola Floene-t a navigátori posztra. 

02 - Mikkelsen_09_resize



„Ola-val nagyon jól ismerjük egymást, már egy apró reakcióból tudjuk, hogy a másiknak éppen mikor van szüksége segítségre.” – mondta el Mikkelsen. „Csapatként dolgozunk együtt – és ez kell ahhoz, hogy a pilóta és a navigátor sikeres legyen. Megtiszteltetés, hogy elfogadta a felkérést, és egyre több sikert tudunk közösen elérni a kiváló összhangnak köszönhetően.

Ha a norvég tovább folytatja sikeres szereplését, akkor megcsípheti az év végi harmadik helyet két volkswagenes csapattársa, Sebastien Ogier és Jari-Matti Latvala mögött. A negyedik pozícióra matematikailag még az a Mikko Hirvonen esélyes, aki 50 pontos lemaradással áll Mikkelsen mögött.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: