Kaphat folytatást az F1 film – de nem mostanában
https://formula.hu/parc-ferme/40112
Stefano Domenicali nem zárja ki, hogy az F1 The Movie folytatást kapjon, de a Formula–1 vezérigazgatója szerint egy esetleges második rész biztosan nem a közeljövőben készül el. A Brad Pitt és Damson Idris főszereplésével készült film komoly sikert aratott, különösen Észak-Amerikában, ahol a Drive to Survive már korábban megágyazott az F1 növekvő népszerűségének.
„Soha ne mondd, hogy soha” – fogalmazott Domenicali. „Dolgozunk egy terven, de ez biztosan nem történik meg túl hamar. Ennek az első filmnek idő kell, hogy igazán leülepedjen, hosszabb távú hatása lesz. A következőnek pedig hitelesnek, autentikusnak és újszerűnek kell lennie” – hangsúlyozta.
A sportvezető szerint a 2025-ös idény önmagában is filmszerű volt: a világbajnoki cím sorsa csak a fináléban dőlt el, ráadásul három versenyző is harcban maradt az utolsó futamig. „Elképesztő szezon volt. Az utolsó versenyen három pilóta küzdött egymással, és egyszerűen lenyűgöző volt látni ezt a harcot. Az év a növekedés szempontjából is fantasztikus volt, új rajongók érkeztek, és a kereskedelmi partnerek is egyre jobban felismerik az F1 értékét” – mondta.
Domenicali szerint ebben kulcsszerepe van az új generációnak is, élén a friss világbajnok Lando Norrisszal: „Pozitív, fiatalos, energikus személyiségek. Példaképek sok ember számára, és emlékezniük kell arra, hogy egyedi tehetségek.”

Tokió utcáin sem kímélte Verstappen a Red Bullt
https://formula.hu/parc-ferme/21366
Japán fővárosában parádézott a Red Bull idei Formula-1-es pilótapárosa, Max Verstappen és Pierre Gasly, természetesen az ilyenkor elmaradhatatlan V8-as gépekkel. A nézők nagy örömére a holland egy pillanatra sem kímélte a technikát.
Really great to see so many fantastic fans out in Tokyo Love being in Japan! #givesyouwings pic.twitter.com/xtpormNpoY
— Max Verstappen (@Max33Verstappen) 2019. március 9.
IndyCar: St. Pete pole-királya megállíthatatlan
https://formula.hu/parc-ferme/21369
Will Power pályafutása 55. rajtelsőségét szerezte az IndyCar szezonnyitójának otthont adó St. Petersburgben, eredménye azért is egyedülálló, mert tíz évben belül ez volt a nyolcadik a floridai város utcáin. Előnye mégis elenyésző, hiszen ideje 0,0976 másodperccel volt jobb csapattársáénál, Josef Newgardenél.
Felix Rosenqvist debütálására készülve Robert Wickens tavalyi produkcióját idézte, hiszen kapásból legyűrte ganassis csapattársát, Scott Dixont, és a harmadik helyről kezdheti a versenyt. A Fast 6-be két Andretti-pilóta, Ryan Hunter-Reay és Alexander Rossi került még be mellettük.
Az F1-től tavaly búcsúzó, és az IndyCarban menedéket találó Marcus Ericsson a 18. helyről kezdi majd első futamát a sorozatban.
Az időmérő edzés végeredménye:

Formula-E: Első Vandoorne-pole az esős Hong Kong-i időmérőn
https://formula.hu/parc-ferme/21368
A McLaren ex-F1-es pilótája csapata, a HWA és saját első pole-pozícióját kaparintotta meg - de a Mercedesnek jövőre helyet készítő gárda másik pilótája sem panaszkodhatott, Gary Paffett negyedik helyről várhatja a rajtot. Közéjük Oliver Rowland (Nissan), valamint Andr Lotterer (Techeetah) ékelődött be, a legjobb hatost a mexikói győztes Lucas di Grassi (Audi Abt) és Edoardo Mortara (Venturi) egészítette ki.
Az olasz egyébként harmadik helyre lőtte be autóját, ám időbüntetést kapott piros zászló alatti gyorshajtásért. A kényszerszünetet a címvédő Jean-Eric Vergne (Techeetah) okozta, aki ugyan bejutott a top 6-ba, ám elvették legjobb körét az incdens miatt, így csak a 18. pozícióból kezdheti meg a Hong Kong ePrix-t.
A listavezetők számára nem jött össze a kvalifikáció: az éllovas Jerome d'Ambrosio csapattársával, Pascal Wehrleinnal (Mahindra) utolsó pár, előre fusst lesz kénytelen játszani a mezőny végéről, de Antonio Felix da Costa (Andretti BMW) legjobbja is csak a 20. helyre volt elég.
Az időmérő edzés végeredménye:
| 1 | 5 |
|
|
1'11.580 | |||
| 2 | 22 |
|
|
1'11.903 | 0.323 | ||
| 3 | 36 |
|
|
1'12.868 | 1.288 | ||
| 4 | 17 |
|
|
1'13.033 | 1.453 | ||
| 5 | 11 |
|