Tsunoda: Egyetlen nagy hibám volt idén
https://formula.hu/parc-ferme/40022
Noha a japán versenyző összességében egy rendkívül nehéz szezont teljesített idén a Red Bull színeiben, érzése szerint egyetlen olyan pillanat van, amit kitörölne a 2025-ös szezonból.
Tsunoda az idény harmadik versenyétől vette át Liam Lawson helyét, miután az új-zélandi nem tudta felvenni a tempót Max Verstappennel. A csere nem hozta meg a várt áttörést, a 25 éves versenyző ugyan időnként pontot szerzett, de legtöbbször a top 10-en kívül zárt, így F1-es jövője továbbra is kérdéses, miközben már csak két futam maradt a szezonból.
A japán mindezek ellenére nem hibáztatja magát a gyenge eredményekért – egyetlen kivétellel. Imolában hatalmas balesetet szenvedett az időmérőn, ahol felborult az autója, és az eset miatt egy régebbi specifikációjú alvázra kényszerült átváltani, amit saját bevallása szerint az egész idényére kiható visszalépésnek érzett.
„Nem bánok semmit, csak az imolai balesetet. Ez volt az egyetlen nagy hibám idén. A Red Bullhoz igazolást továbbra is jó döntésnek tartom, és ma is ugyanígy döntenék. Ez erősebbé tett” – mondta Yuki Tsunoda.

Négy éve tartó pereskedést nyert meg Magnussen
https://formula.hu/parc-ferme/27881
Korábbi menedzsere, Dorte Riis Madsen perelte be Kevin Magnussent, a Formula-1-ből idén távozó pilótát, de már négy évvel ezelőtt, azóta ment köztük a jogi vita. A koppenhágai bíróság elsőre Madsen javára döntött abban a kérdésben, hogy Magnussen azóta megkeresett pénzének 20%-ára igényt tarthat-e a menedzser, a dániai magasabb fokú bíróság viszont Magnussennek adta a dolgot - fellebbezni nem lehet, a pilóta "megúszta" és megtarthatja az így már több millió fontra rúgó összeget.

fotó: dppi
Jenson Button visszatér a Williamshez - több évre írt alá
https://formula.hu/parc-ferme/27882
A Williams hivatalosan is bejelentette, hogy visszaigazolja korábbi F1-es pilótáját, Jenson Buttont. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy 2009 világbajnoka visszatér a pilótaülésbe: felsőbb tanácsadói pozícióban fog dolgozni a csapatnál. Mint írták, a tapasztalatával kell segítenie az istálló működését és fellendülését, egyúttal a csapat versenyzőinek is tanácsokat kell adnia - 2021-ben sok versenyhétvégén jelen lesz majd, igaz, hozzátették, hogy a Sky Sportsnál is megtartja a szakértői állását.

fotó: dppi
Megtették az első 2021-es köröket egy MotoGP-gép nyergében
https://formula.hu/parc-ferme/27879
Bár a meghosszabbított katari tesztig még másfél hónap hátra van, az előző napokban mégis láthattunk már egy MotoGP-motort mozgásban. A Honda ugyanis csatlakozott a Superbike-világbajnoki mezőny jerezi tesztjéhez, ahol Stefan Bradl próbálgatta a 2021-es versenygépet. Az időjárás nem volt túl kegyes a résztvevőkhöz, a WSBK-sok tulajdonképpen el is halasztották a tesztet a jövő hétre az eső és a vizes pálya miatt, Bradl viszont így is megtett néhány kört az RC213V-vel, amelyen a motorblokkfejlesztések befagyasztása okán elsősorban egy új váz, egy új lengővilla és egy új kipufogó tűnt fel.
Nem a tavaly – és elképzelhető, hogy idén is – Marc Marquezt helyettesítő német volt egyébként az egyetlen MotoGP-s Jerezben: Johann Zarco egy utcai Ducatival körözött (Michele Pirro, a bolognaiak tesztelője társaságában), de az időjárás miatt csak pár kört tett meg, míg a yamahás Maverick Vinales az eredeti tervein módosítva emiatt le is fújta az edzést. A MotoGP Instagram-oldalán Bradlről és Zarcóról is láthatunk néhány fotót:
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
Vettel is megejtette első látogatását az Aston Martinnál
https://formula.hu/parc-ferme/27878
Bár az alakulat nem verte nagy dobra, az F1-Insider információi alapján nemcsak Carlos Sainz és Sergio Perez járt már új csapata főhadiszállásán, hanem Sebastian Vettel is. A Ferraritól a Racing Pointból átalakuló Aston Martinhoz igazoló német állítólag kedden tett látogatást a silverstone-i gyárban, ahol előbb Otmar Szafnauer csapatfőnökkel és Andy Green technikai igazgatóval találkozott, majd egy üléspróbán is részt vett, valamint a szimulátort is kipróbálta. Fotókat és videókat egyelőre nem tettek közzé a látogatásról (persze lehet, hogy ami késik, az nem múlik), de úgy hírlik, a szimulátorban máris ráérzett Vettel az autóra, amely a szakértők szerint eleve jobban passzolhat a stílusához, mint az előző évi Ferrari.

Két legenda, egy találkozás: a legnagyobb sztori
https://formula.hu/parc-ferme/27871
Különösen őszinte hangvételű interjúban beszélt a Formula Podcastnek az autóőrült rocksztár, Brian Johnson – az élő legenda többek között azt is felidézte nekünk, milyen körülmények között találkozott gyerekkori hősével, a nemrégiben elhunyt Sir Stirling Moss-szal. Az adás ezen részét 55:38-tól hallgathatod meg!
A Formula Podcast elérhető az alábbi felületeken, iratkozz fel a csatornánkra, hogy ne maradj le a legfrissebb információkról és csatlakozz a Formula Podcast Facebook-csoporthoz!
Ennyit változott az F1-es McLaren pilótafülkéje 32 év alatt
https://formula.hu/parc-ferme/27870
Az 1988-as MP4/4 és a 2020-as MCL35 pilótafülkéit hasonlíthatjuk össze az alábbi posztnak köszönhetően.
32 years of @F1 car evolution; a driver's eye view.
— McLaren (@McLarenF1) January 21, 2021
MP4/4 MCL35 pic.twitter.com/Zqwx2IOxTc
Leclerc zongoratudománya fejlesztésére fordítja a koronavírus-karanténját
https://formula.hu/parc-ferme/27874
Charles Leclerc-ről eddig is tudtuk, hogy egész jól zongorázik, most pedig egy hosszabb videót is feltöltött az Instagram-sztorijába (több részletben, egy Twitter-felhasználó rakta őket egybe) arról, hogyan is játszik a pillanatnyilag koronavírus-fertőzése miatt karanténban lévő monacói ferraris, aki a jelek szerint jól érzi magát a betegség ellenére is:
. @Charles_Leclerc playing on his @SteinwayAndSons piano today, this time sharing a longer version with us #Charles16 #F1 pic.twitter.com/0mLcVYaCTQ
— Charles Leclerc Fan Page (@LeclercNews) January 21, 2021
Videó: Rögtön egy méretes bukással indult a WRC-szezon
https://formula.hu/parc-ferme/27875
Teemu Suninen jó úton járt a Monte-Carlo Rali első szakaszán ahhoz, hogy a legjobb időt fussa, de nem ért végig, eléggé összetörte a Ford Fiesta WRC-t:
Amikor taxisofőrré váltak az F1-es pilóták
https://formula.hu/parc-ferme/27866
Az utóbbi években már ritkán láthatunk hasonlót, de a korábbi évtizedekben gyakrabban előfordult, hogy egy verseny végén valamilyen okból az egyik Formula-1-es pilótának „fuvarra” volt szüksége, hogy visszatérhessen a bokszutcába. Járt így többek között Fernando Alonso, Mark Webber, Giancarlo Fisichella és Jean Alesi is, de a műfaj királya kétségkívül Nelson Piquet volt, akinek autójára egy ízben hárman is felültek egyszerre – ezekből készített összeállítást az F1 YouTube-csatornája (amely átkattintás után tekinthető meg!):
Plusz tesztekkel készítheti fel japán újoncát az F1-re az Alpha Tauri
https://formula.hu/parc-ferme/27873
Mivel a Formula-1-es mezőnynek csupán egy háromnapos tesztje lesz a szezon előtt – március 12-től 14-ig Bahreinben –, az újoncoknak és a csapatot váltóknak nagyon kevés idő áll a rendelkezésükre, hogy megszokják az új közeget. Nem véletlen, hogy a Ferrari például plusz alkalmat szervez Carlos Sainznak, de nem a maranellóiak lesznek az egyetlenek, akik így tesznek.
A Motorsport.com úgy tudja, az Alpha Tauri kétszer is lehetőséget fog biztosítani az F1 első 2000-es években született pilótájának, Yuki Tsunodának a vezetésre a versenynaptárban idén is helyet kapó Imolában: egyszer a jövő héten egy régebbi autóval, majd pedig február 23-25. között is, ekkor azonban már elképzelhető, hogy egy filmforgatási nap keretein belül (ebből kettő van minden csapatnak, s egyszer-egyszer maximum 100 km-t tehetnek meg) az idei versenygépet is kipróbálhatja a japán – ahogy várhatóan néhány kört majd Pierre Gasly is megtehet.

Havas-jeges sarkvidéki eseménnyel tér vissza jövőre a Bajnokok Tornája
https://formula.hu/parc-ferme/27872
A Race of Champions szervezői bejelentették, hogy két év kihagyás után 2022 januárjában újra megrendezik a népszerű gálaversenyt, a rendre sztárok egész sorát elcsábító Bajnokok Tornáját. Lesz viszont egy komoly újítás, ugyanis az előző alkalmak során megszokhattuk, hogy stadionokban kialakított szűk pályán csapnak össze a versenyzők – járt az esemény többek között az Egyesült Királyságban, Kínában, a legutóbbi 2019-es kiírás alkalmával pedig Mexikóban –, most azonban egy hosszabb és szélesebb pályát fognak építeni. Méghozzá egy teljesen havas-jeges pályát, az északi sarkkörtől kevesebb mint száz kilométerre, Svédországban.
Johan Kristoffersson, a regnáló ralikrossz-világbajnok, aki 2019-ben megnyerte a Nemzetek Kupáját a RoC-on, úgy véli, minden versenyző imádni fogja az új kihívást és az autók folyamatos csúszását. A szervezők egyébként azt is bejelentették, hogy a pályát az esemény után is megtartják majd, a versenyen pedig többféle elektromos jármű is szerepet fog kapni – igaz, a pontos listát és egyébként a pontos dátumot is csak később hozzák nyilvánosságra.
We've raced on asphalt and gravel. But what if we unleashed the world's greatest drivers on snow and ice?
— Race Of Champions (@RaceOfChampions) January 21, 2021
In January 2022, ROC heads to the north of Sweden for ROC Snow & Ice at Pite Havsbad.
Get ready for the ultimate driving challenge! #ROCSweden https://t.co/vIsxme4PhX pic.twitter.com/eLQNEc0Ft0
Videó: A 2020-as MotoGP-szezon legjobb csatái
https://formula.hu/parc-ferme/27867
Vinales Marquez és Rossi ellen két különböző jerezi futamon, Ducati-armada versus Rins az esős Le Mans-ban, a parádés spielbergi és valenciai befutók – ezek szerepelnek az alábbi válogatásban (amely a YouTube-ra átkattintva nézhető meg!):
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
Norris karanténideje letelt, de a hazautazásának feltétele van
https://formula.hu/parc-ferme/27869
Lando Norris még január ötödikén jelentette be, hogy Dubaiban pozitív koronavírus-tesztet produkált, miután elveszítette az ízlését és szaglását. A McLaren pilótája a helyi előírásoknak megfelelően 14 napot a hotelszobájában töltött egyedül. Mostanra kiszabadulhatott onnan, és a Racefans információi szerint a tünetei is elmúltak. A megpróbáltatásai azonban nem érnek véget, ugyanis a hazautazásához elengedhetetlen egy negatív teszt produkálása, és a Nagy-Britanniában hatályban lévő jelenlegi korlátozások szerint otthon is karanténba kell majd vonulnia. Sportolóként annyi enyhítést kap, hogy a McLaren gyárába bemehet, ha otthonról nem tudja elvégezni a dolgát.

A Ferrari privát tesztet szervez Sainzéknak
https://formula.hu/parc-ferme/27868
Carlos Sainz és Charles Leclerc is privát tesztlehetőséget kap a Ferraritól az F1 háromnapos előszezoni felkészülési időszaka előtt - értesült a Racefans. A maranellóiakhoz idén csatlakozó spanyol pilótának nincs könnyű dolga a csapathoz való akklimatizálódással, ugyanis a tavaly év végi gyakorláson nem ülhetett autóba, az idei előszezoni teszt pedig minden eddiginél rövidebb lesz. Egy kiskapu azonban nyitva áll előtte: két évnél idősebb autóval bármikor gyakorolhat. A Ferrari ezért úgy döntött, Fioranóban mindkét pilótája beleülhet a 2018-as konstrukcióba. Ennek dátumáról jövő héten döntenek.
A lap értesülései szerint mindketten egy-egy teljes napot kapnak a gyakorlásra az SF71H volánja mögött.

Döbbenetes: Helikopterrel ütközött az egyik kamion a Dakaron
https://formula.hu/parc-ferme/27865
Az egyik tv-s helikopter a felvétel tanúsága szerint túlságosan is közeli mozgóképet akart készíteni Anton Shibalov Kamazáról, amikor az megugrott egy buckán, így a két jármű összeért:
Kicsi, de fontos lépés: Marquez edzésbe állt egy szobakerékpárral
https://formula.hu/parc-ferme/27864
Nagyjából másfél hónappal ezelőtt esett át a felkarcsonttörését követő harmadik műtéten Marc Marquez, akiről néhány napja az a nem túl sokatmondó friss információ érkezett a csapatától, hogy a rehabilitáció a tervek szerint halad, ugyanakkor az operáció során talált korábbi fertőzés miatt továbbra is speciális antibiotikumos kezelésre szorul. Továbbra is nagy kérdés, hogy mikorra épülhet fel a nyolcszoros világbajnok, de talán biztató jel, hogy bizonyos szinten újrakezdhette az edzéseket legújabb posztja szerint – igaz, csupán egy szobakerékpár nyergében, a jobb karján pedig továbbra is ugyanaz a rögzítő látható, mint már hetek óta.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!
Borulással ért véget a Fazekas Motorsport első Dakarja
https://formula.hu/parc-ferme/27861
Fazekas Károlyékról a 2021-es Dakar Rali utolsó előtti, múlt csütörtöki szakasza óta most először láttak napvilágot információk. A magyar kamionos alakulat a kilencedik szakaszon műszaki hiba miatt hivatalosan kénytelen volt feladni a versenyt, ezt követően az összesített értékelésből kikerülve, a jokert felhasználva folytatta a sivatagi viadal útvonalát. Az utolsó, 12. szakaszon mindössze 200 kilométerrel a vége előtt azonban felborult a piros Scania, amit csak nagy erőfeszítések árán tudtak újra "lábra" állítani. Bár még a gép visszapillantó tükre sem sérült meg, a motor annyira megsínylette a furcsa helyzetet, hogy a csapat nem tudta teljesíteni a fennmaradt távot. Az esetről a csapat Facebook-oldalán tájékoztatták a szurkolókat.
Dakar Rally 2021. 13. nap és a befejezés Az utolsó napunk nem igazán úgy sikerült, ahogy azt terveztük. A vége előtt...
Közzétette: Fazekas Motorsport – 2021. január 19., kedd
Ocon rajthoz áll a Monte-Carlo Ralin
https://formula.hu/parc-ferme/27863
Élete első raliversenyére készül Esteban Ocon. Az F1-es pilóta aktuális csapatával, az Alpine-nal áll rajthoz a WRC januári fordulóján Monte-Carlóban. Munkaeszközét, az A110S névre keresztelt gépet tavaly az Eifel Nagydíj hétvégéjén a Nordschleifén már volt lehetősége kipróbálni. A francia nem a teljes távon, csak az első két szakaszon csatlakozik a világbajnokság mezőnyéhez.
A versennyel kapcsolatban úgy fogalmazott: már nagyon várja, hiszen élete egyik álma a ralizás, Monte-Carlót pedig az autóversenyzés egyik gyöngyszemének tartja.

Fotó: DPPI
A Ducati is újabb öt évre elkötelezte magát a MotoGP mellett
https://formula.hu/parc-ferme/27862
A KTM után megvan a második gyártó is, amely aláírta a 2022-től 2026-ig szóló szerződését a gyorsaságimotoros-világbajnokság kereskedelmi jogait birtokló Dornával, így a Ducati is garantáltan ott lesz a MotoGP mezőnyében a következő ötéves ciklusban. A gyártók és a csapatok jelenlegi szerződése az idei év végén jár le, eddig a Ducati előtt a KTM, valamint privát csapat formájában a Gresini Racing – amelynek főnökét, Fausto Gresinit továbbra is kórházban kezelik koronavírus-fertőzés miatt – jelentette be hivatalosan, hogy maradnak a mezőnyben, de várhatóan a rajtrács másik négy márkája (Honda, Yamaha, Suzuki, Aprilia) is sort fog keríteni erre.
A Ducati, amely 2003 óta tagja a MotoGP-nek, s amely 2007-ben mindhárom, tavaly pedig a gyártó vb-címet hódította el, pillanatnyilag hat motort szerepeltet a mezőnyben, de ez a jövőben változhat, ugyanis az Esponsorama Racing helyét szinte bizonyosan átveszi a Sky Racing VR46, amely a híresztelések szerint vagy a Yamaha, vagy a Suzuki szatellit partnere lesz. Ha előbbi forgatókönyv valósul meg, amire a japánok és Valentino Rossi szoros kapcsolata okán jó esély van, úgy a hangvillások jelenlegi második csapata, a Petronas SRT pályázik jó eséllyel arra, hogy két Suzukit indítson.
Imádod a MotoGP-t, nem szeretnél lemaradni egyetlen motoros hírünkről és extra információinkról sem? Akkor csatlakozz a Formula MotoGP csoportunkhoz IDE KATTINTVA!

Ricciardo és az új autója egy film főszereplői is lehetnének
https://formula.hu/parc-ferme/27860
Az Instagram tanúsága szerint Daniel Ricciardo január első felében jutott hozzá új "céges" autójához, egy kék McLaren 765LT-hez, ami azóta harmadik alkalommal tűnt fel a pilóta fotói között. A legutóbbi, keddi kép akár egy Los Angelesben játszódó autós film poszterének is elmenne.
.jpg)









