DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 23. szerda

„Nem láttam, hogy olyan jól teljesítettek volna…” – Horner megint odaszúrt Wolffnak Verstappen miatt

Hosszú hónapok óta tart a kisebb szócsata a Red Bull és a Mercedes Formula-1-es csapatfőnökei között annak kapcsán, hogy Toto Wolff nyíltan udvarolt többször is Max Verstappennek. Még Zandvoortban is arról beszélt a Mercedes-vezér, hogy csak a nyáron dőlt el, hogy 2025-ben nem érkezik hozzájuk az energiaitalosokkal egyébként 2028-ig szerződéssel rendelkező világbajnok. De vajon aggódott-e Christian Horner Verstappen esetleges elvesztése miatt?

„Nem. Azt találom inkább meglepőnek, hogy ilyen sokat beszéltek erről a médiában. A helyzet mindig is egyértelmű volt köztünk Maxszal, és szerintem beszélhetnek mások, de mi komfortosan érezzük magunkat azzal, ahol állunk” – fogalmazott a Holland Nagydíj után Horner, aki arra is utalt, hogy Verstappen megtartása és maradása függhet a Red Bull teljesítményétől, és egyúttal ennek kapcsán oda is szúrt a Mercedesnek:

„Rajtunk áll, hogy teljesítsünk. Van egy megállapodásunk 2028-ig, szóval tőlünk fog, hogyan teljesítünk. Nem láttam úgy, hogy Toto autói olyan jól teljesítettek volna ma… Minden szerződésnek van teljesítményre vonatkozó része. Nem fogunk ezekről beszélni, de amíg versenyképes az autónk, tudjuk, mi a helyzet. 2028 még nagyon messze van, a mi feladatunk győztes autóval előállni.”

f1-horner-verstappen-redbull

Videón Lopez hatalmas sebringi balesete

Nagyjából három és fél óra telt el a WEC 1000 mérföldes évadnyitójából, amikor egy hatalmas bukás miatt előkerültek a piros zászlók. Az akkor éppen vezető és vb-címvédő #7-es Toyotában ülő Jose Maria Lopez egy lekörözés közben összeért a #88-as Dempsey Proton Porschével és a falnak ütközött. Az argentin azonban megpróbált továbbmenni és ebből lett az igazán nagy baj: a szemlátomást megsérült Toyota hatalmas tempóval csapódott a gumifalba, az autó a feje tetejére is állt – szerencsére Lopez sértetlenül szállt ki az összetört versenygépből. Íme, videón a látványos incidens:

Ha lemaradtál az idei első szabadedzésekről, itt pótolhatod

Pénteken visszatért a Formula-1, megrendezték a 2022-es szezon első két szabadedzését. A Ferrarik ezeken igencsak biztatóak voltak, míg a Mercedes egyelőre tényleg csak vakarja a fejét. A képre kattintva visszanézhetitek, mi mindennel indult az első F1-es hétvége.

Az első szabadedzés eseményei:

A második, villanyfényes edzés összefoglalója:

Ejnyével megúszta Tsunoda és Stroll a feltartást

A pénteki szabadedzések után három versenyzőt hívtak be a stewardok meghallgatásra: Charles Leclerc-t, Yuki Tsunodát és Lance Strollt. A második tréningen két feltartás is történt, mindkettő a 8-as kanyarban: Tsunoda Leclerc-t, Stroll pedig Tsunodát akadályozta, utóbbi esetben a két autó össze is ért.

A versenyfelügyelők a két pilótát vétkesnek nyilvánították és egységes büntetést szabtak ki: megrovásban részesítették Tsunodát és Strollt – azaz büntetőpont nélkül megúszták az esetet. A felügyelők 15-ös és 16-os számú dokumentumából kiderül, Tsunoda azzal védekezett, hogy teletankolt autóval volt kivezető körön, Stroll pedig azzal, hogy próbarajtra készült, és figyelte a tükrét, de a nagy tempókülönbség miatt az AlphaTauri nagyon gyorsan érkezett. A stewardok figyelmeztették őket, hogy ilyen esetekben is a pilóták felelőssége ügyelni az érkező gyorsabb autókra.

Tsunoda, Leclerc és Stroll behívót kapott a stewardokhoz

Három versenyzőnek kell megjelennie az este folyamán a felügyelők előtt – valójában két esetről van szó, Yuki Tsunoda ugyanis Charles Leclerc-t, Lance Stroll pedig Tsunodát tartotta fel a második szabadedzés során.

A stewardok helyi idő szerint 19:30-ra hívták be a japánt és a monacóit – az AlphaTauri és Ferrari csapatmenedzserével együtt –, hogy adják elő saját nézőpontjukat. A 8-as kanyarban kis híján ütközés is történt a két autó között a másodéves figyelmetlenségéből fakadóan. Kicsit később, 19:45-kor Tsunoda és Stroll esete kapcsán hallgatják meg az érintetteket. A japán gondban lesz, ha büntetőpontokat is kap: nyolc egység áll a licenszén, melyek közül az elsőket csak a szezon negyedik versenyén, Imolában törlik, 12 után pedig eltiltás jár.

Szintén az FIA-személyzet dokumentumai között találjuk a 13-as számú technikai jelentést, melyből kiderül, hogy Valtteri Bottas, akinek az első szabadedzésen motorgondjai voltak, már most új vezérlőelektronikát (CE) kapott. Ebből a motorkomponensből mindössze kettő használható fel a teljes szezon folyamán.

Újonc csapaté és pilótáé a pole az F3-ban, félig újoncé az F2-ben

Miközben a Formula-1-ben a két szabadedzés napja volt a pénteki, az idéntől újra kéz a kézben szereplő F2-ben és F3-ban már az időmérőt futották. A Formula-3 kvalifikációjára a két F1-es gyakorlás között került sor, és ahogy a nevelősorozattól megszokhattuk, tartogatott némi váratlan eseményt. 2022-ben érkezett meg a szériába a Van Amersfoort Racing, és a vasárnapi főfutamról döntő etapot meg is nyerték, a szintén újonc Franco Colapinto révén. Az argentin pilóta az F3-ban már rutinosnak számító Roman Staneket előzte meg, a harmadik pedig szintén egy újonc lett, az indiai Kush Maini.

A Formula-2 időmérője piros zászlóval indult, miután Ayumu Iwasa a kivezető körben kicsúszott a pályáról. Miközben az újraindítás után a két Red Bull-növendéknek, Dennis Haugernek és Jüri Vipsnek volt egy forró pillanata, amikor a bokszutca bejáratánál félreértették egymást, két holland csapat, az MP Motorsport és a Van Amersfoort Racing vívta a harcot az első helyért, amit végül egy harmadik nevető fél, Jack Doohan happolt el. Doohan első teljes szezonját tölti a Formula-2-ben, így tulajdonképpen újoncnak számít, ám a tavalyi szezon végén már szerezhetett két versenyhétvégényi tapasztalatot. 

Mindkét széria a sprintfutammal folytatódik szombaton.

Hamilton rövidesen maga mögött hagyja az F1-et?

Lewis Hamilton már kifejtette, hogy egyelőre úgy érzi, nem szeretne 40 éves kora felett száguldozni. Többek szerint sem tervez hosszútávra a brit klasszis: Karun Chandhok is úgy véli, a hétszeres világbajnok lassan befejezheti versenyzői pályafutását, így nyilatkozott az Express Sportnak: „Személyes meggyőződésem, hogy ez lehet az utolsó Mercedes szerződése.”

A Sky Sports szakértőjének véleménye alapján már csak azért is sanszos, hogy a többszörös bajnok befejezi, mert inkább a pályán kívüli kötelezettségeire akar nagyobb hangsúlyt fektetni: „Az elmúlt két-három évben megmutatta, hogy több sporton kívüli projektet is képes bevállalni. Mondhatjuk, ő egy aktivista, plusz ezen kívül sok más egyébbel is foglalatoskodik.” 

A lassan minden rekordot megdöntő ászt a következő szezon végéig köti a szerződése az Ezüst Nyilakhoz, ekkor a 38. életévét fogja taposni. Az elmúlt években a fő kezdeményezője volt olyan projekteknek, amelyek a sokszínűséget támogatják, ilyen a Hamilton Bizottság, vagy akár a Mission 44 jótékonysági alapítvány. Az indiai exversenyzőnek ennek kapcsán vannak információi: „Rengeteg hozzá kötődő mozgalom van, decemberben volt szerencsém találkozni a Mission 44 néhány figurájával, hogy belelássak, mire készülnek, s vannak terveik a jövőre vonatkozóan. Ez káprázatos” – mondta Chandhok.

hamilton-bahrein-ruha-dppi

Írta: Varga Dávid; Fotó: DPPI

Vettel előtt egy másik pilóta is kiállt a béke mellett

Továbbra is háborús helyzet uralkodik Ukrajnában, ezért a pilóták a bahreini teszt előtt közösen igyekeztek felhívni a békére a figyelmet, Sebastian Vettel pedig megváltoztatta szokásos sisakfestését. A négyszeres világbajnok sisakját az ukrán zászló díszitette a szezonnyitó előtti utolsó háromnapos teszten, ám nem ő az első F1-es pilóta, aki ilyen módon próbálta a békét hirdetni. 1995-ben Gerhard Berger is így tett a Ferrari pilótájaként. Az osztrák pilóta akkor az Európa Nagydíj hétvégéjén használt egy különleges dizájnt, amin a „Nincs háború a világon” felirat volt olvasható a sok-sok zászló között. Az Aston Martin német versenyzője vélhetőleg a Bahreini Nagydíjon is használta volna az említett festést, de sajnos ki kell hagynia az idei első futamot

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

GP CORNER (@gp_corner) által megosztott bejegyzés

Hamilton: Pénzbírságot fogok kapni a gála miatt

Emlékezhetünk rá, hogy a 2021-es világbajnoki kudarc utózöngéjeként Lewis Hamilton teljes hallgatásba borult, és nem ment el az FIA év végi díjátadó ünnepségére. Ezzel gyakorlatilag a sportszabályzat ellen vétett, amely előírja, hogy a Formula-1 első, második és harmadik helyezettjének kötelező megjelennie.

„Valamilyen pénzbírságot fogok kapni a gála miatt” – árulta el a Formula.hu részvételével zajló pénteki sajtótájékoztatón Bahreinben Hamilton, aki nem sokkal korábban az FIA elnökével, Mohammed ben Sulayemmel találkozott. A hétszeres világbajnok nem fogja sajnálni a csekk befizetését, mivel megbeszélték, az összeg jó célra megy: „Együttműködtünk annak érdekében, hogy a pénz biztosan hátrányos helyzetű fiatalokhoz kerüljön, és a motorsport mérnöki területére való bejutásukat szolgálja.”

Hamilton egyben üdvözölte Ben Sulayem kinevezését a szövetség elnöki posztjára – az emírségekbeli szakvezető jó ismerőse: „Régesrég találkoztam először Mohammeddel, egy dubaji eseményen. Jó látni ebben a pozícióban, megint csak a diverzitást segíti elő, amelyért küzdünk” – mondta.

Vissza a gyökerekhez: újra sárgába borult Hamilton sisakja

Nem sokkal a szezonnyitó Bahreini Nagydíj első szabadedzése előtt mutatta be a nagyvilágnak 2022-es sisakfestését Lewis Hamilton: az előző évekkel ellentétben a karrierje korábbi szakaszának meghatározó színe, a sárga dominálja a dizájnt. „Erre az évre ki akartam mutatni a kötődésemet a kezdetekhez. Noha nagyon szeretem a lilát és a feketét, a sárga a történetem része. Ugyanolyan eltökéltséggel, motivációval és szenvedéllyel vágok neki ennek a szezonnak, mint a gokartos években” – írta a közösségi oldalain a Mercedes-pilóta.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Lewis Hamilton (@lewishamilton) által megosztott bejegyzés

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Mercedes-AMG PETRONAS F1 Team (@mercedesamgf1) által megosztott bejegyzés

Az F1 mellett az F2-ben és az F3-ban is egy Red Bull-festésű autó viseli az 1-es rajtszámot

Nemcsak Max Verstappen Red Bullján virít majd 2022-ben az 1-es rajtszám: a cég festését a Formula-2-ben és a Formula-3-ban is egy nagy 1-es egészíti majd ki. Az F2-ben Dennis Hauger a Prema autójára ragasztotta rá ezt, az F3-ban pedig Jonny Edgar "viselheti" majd a számot - természetesen mindketten az energiaitalosok juniorprogramjában kapnak szerepet.

275973370_2410345232455778_1629272345075719456_n

Így újulnak meg az F1-es tv-közvetítések grafikái

Megszokhattuk, hogy a Formula-1-ben néhány évenként megújulnak (hasonlóan a főcímhez) a közvetítésben látható feliratok és grafikák. Dean Locke, az F1 közvetítésekért és médiáért felelős igazgatója az Autosportnak elmondta: úgy döntöttek, a legújabb frissítés időpontja essen egybe a 2022-es új szabályok és új autók érkezésével, így az idei évben már némileg megújult dizájnt láthatunk az edzések és a versenyek során. Megújul a baloldali sáv, amelyen az aktuális állást követhetjük mindig figyelemmel, de némileg változik a különböző zászlójelzések grafikája, nem beszélve a futam előtti rajtrács-animációt – íme, néhány minta ezekről a FOM jóvoltából:

f1-grafika-1

f1-grafika-3

f1-grafika-4

f1-grafika-2

Fotók: FOM; Forrás: Autosport

Előrelépők és visszaesők: ki mozog a legtöbbet a mezőnyben?

A Formula Podcast legutóbbi adásában 13+1 kérdés mentén fogalmaztunk meg jóslatokat a 2022-es szezonra vonatkozólag, s többek között arra is megpróbáltunk válaszolni, hogy mely csapatok mozdulnak el a legjobban tavalyi helyezésükhöz képest a konstruktőri tabellán? Nem értettünk egyet egymással, hárman három különböző csapatot jelöltünk meg, kedves hallgatóink pedig egy negyediket választottak. A nagy szezon eleji jósda e szakaszát meghallgathatod 28:22-től, persze nagyon erősen ajánljuk az egész adás elfogyasztását is!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

WEC: Az Alpine-é a sebringi pole, a Toyoták csak a 4. és 7. helyen

Csütörtök este rendezték az Endurance-vb szezonnyitójának, a Sebringi 1000 mérföldes versenynek a kvalifikációját. Az időmérőn visszaigazolódott az edzéseken látott forma: Nicolas Lapierre 1:47,407-es ideje révén az Alpine zsebelte be a rajtelsőséget. Ezzel több mint egy másodperccel múlta felül a francia a #708-as Glickenhaust. A Toyota ellenben nem szerepelt túl jól: a Brendon Hartley által vezetett #8-as hiperautó elé még az LMP2-kategória legjobbja, az AF Corse Oreca is megelőzte Nicklas Nielsennel a volánnál, így csak a negyedik rajthelyet kaparintották meg, míg a vb-címvédő testvérautó, a #7-es csak a hetedik pozícióból indulhat Jose Maria Lopezzel.

A GTE Pro kategóriában a Porschék taroltak, a pole a Michael Christensen, Kevin Estre fémjelezte duóé lett, míg a GTE Amban a #98-as Aston Martin volt a leggyorsabb. A sebringi futam magyar idő szerint pénteken 17 órakor startol, s az Eurosport 1 teljes hosszában élőben közvetíti.

alpine-wec-pole

A Chrome-logó tényleg megjelent a McLaren kerekein

A korábbi híreknek megfelelően a McLaren szerdán hivatalosan is bejelentette, hogy több évre szóló partneri szerződést kötött a Google cégével. Ennek értelmében a keresőóriás termékeit is hirdetni fogják, így például a Chrome névre hallgató böngészőt, melynek ikonikus emblémája a csapat által először közzétett képen az MCL36-es kerékborításain tűnt fel. A wokingiak nemrégiben már egy valódi fotót is posztoltak erről a közösségi médiában, melyhez az alábbiakat fűzték hozzá: „Hé Google! Mutasd meg nekem a Chrome kerekeket egy F1-es autón” – írták viccesen a bejegyzés alá.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

McLaren (@mclaren) által megosztott bejegyzés

Így dobolja el az F1 főcímdalát egy magyar fiú

Kedves olvasóink olykor nagyon különleges dolgokat küldenek el részünkre, melyeket természetesen igyekszünk megosztani mindenkivel. Ezúttal egy tehetséges dobos, a 10 esztendős Bakacsi Bence videója kerül bemutatásra, melyben a Formula-1 főcímzenéjére játszik. Bence a világhírű olasz dobos, Andrea Vadrucci feldolgozását adja elő, és édesanyja szerint a fiatalember nagy vágya, hogy mindezt a Magyar Nagydíj előtt vagy a sportághoz köthető egyik promóciós eseményen is megtegye. A felvétel a képre kattintva tekinthető meg.

 

Onboard felvétel: ilyen egy kör a felújított spái pályán

Az utóbbi hónapokban több átalakítást is végrehajtottak a Formula-1-es Belga Nagydíjnak is otthont adó ikonikus helyszínén, hogy az biztonsági szempontból alkalmas legyen akár motorversenyek megrendezésére is (júniusban a kétkerekűek Endurance-világbajnoksága fut ott 24 órás versenyt). Emiatt több bukótérbe visszakerült a sóderágy, de egyéb változtatásokat is kiszúrhatunk a spái pálya által feltöltött onboard felvétel során:

Videó: íme, az F1 megújult intrója

Amióta a Liberty Media átvette a Formula-1 irányítását, minden szezonra átesett néhány változtatáson a közvetítések elején bejátszott intro. Idén sincs ez másként – ismerős dallamok, átalakuló mezőny és az új 2022-es autó az eddiginél némileg hosszabb főcímben:

Életük versenye: A 2022-es mezőny tagjainak legjobb eredménye

Minden 2022-es F1-es versenyző legjobb eredménye – ezt a címet viseli a Formula-1 YouTube-válogatása. Yuki Tsunoda Abu Dhabiban elért negyedik helye, Mick Schumacher hungaroringi 12. pozíciója, Esteban Ocon és Pierre Gasly egyetlen győzelme tűnik fel többek közt a válogatásban. Lewis Hamilton 103 vagy Sebastian Vettel 53 győzelme azért nem szerepel egyesével, az ilyen esetekben mindig a legutolsó siker jelenik meg. A videó ide vagy a fotóra kattintva indul el:

A tervezett 23 helyett 24 verseny is lehet idén

A Formula Podcast legutóbbi adásában 13+1 kérdés mentén fogalmaztunk meg jóslatokat a 2022-es szezonra vonatkozólag, melyek között egy-két merész vállalás akadt, mint például az, mely szerint a háború miatt kieső Szocsit nem egy, hanem rögtön két helyszín pótolja majd – hogy mi vezethet ehhez, meghallgathatod 01:09:55-től, persze nagyon erősen ajánljuk az egész adás elfogyasztását is!

 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Videó: Már pályán a WEC mezőnye

A sebringi 1000 mérföldes versennyel veszi kezdetét a napokban az Endurance-világbajnokság 2022-es idénye. Szerdán már szabadedzéseket rendeztek a mezőny számára: az első tréningen a Glickenhaus, a másodikon az Alpine volt a leggyorsabb a Hypercar kategóriában. Az időmérőt csütörtök éjszaka, magát a versenyt pedig magyar idő szerint pénteken 17 órától rendezik – hangolódásképp néhány mozgóképes felvétel a szerdai edzésekről: