DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Hamilton: Seb vissza fog térni! – riválisai és csapattársai búcsúztak Vetteltől

Csak szép szavakkal tudták illetni a hétvégén utolsó F1-es futamát teljesítő Vettelt: Hamilton és Alonso a tiszteletteljes csatáikat, Ricciardo, Verstappen és Leclerc pedig a gondoskodó személyiségét emelték ki a németnek.

Elérkezett a pillanat: Sebastian Vettel a hétvégi Abu Dhabi Nagydíjon pályafutása utolsó Formula-1-es versenyét fogja teljesíteni. Tizenöt éves karrierje során a német összesen négy világbajnoki címet és 53 futamgyőzelmet gyűjtött, mindkettővel az örökranglisták élmezőnyében található.

A csütörtöki médianapon is téma volt természetesen Vettel búcsúja, így például a sajtótájékoztatón mellette helyet foglaló Lewis Hamiltont is arra kérték, elevenítse fel, mire emlékszik a némettel vívott csatáikból. Ám még mielőtt a brit válaszolhatott volna, az Aston Martin pilótája közbeszólt, felidézve a 2017-es Azerbajdzsáni Nagydíjon történt emlékezetes ütközésüket:

vettel-1-hamilton-dppi



Vettel: „Bocsánat, ez a te válaszod, de számomra Baku nem volt egy szép pillanat, mert amit tettem, nem volt helyes… De igazából attól a pillanattól kezdve…”

Hamilton: „A barátságunk jobbá vált.”

Vettel: „Igen, sokkal jobbá. Szóval nem akarom meg nem történtté tenni, ha érted, hogy értem.”

Hamilton: „Egyetértek.”

A Mercedes pilótája aztán arra is utalást tett, hogy szerinte egykori nagy riválisa, akivel 2017-ben és 2018-ban is a vb-címért csatáztak, vissza fog még térni a Formula-1-be: „Úgy gondolom, mindig is nagyszerű csatáink voltak. Ahogy itt ültem, azon gondolkodtam, hogy a legtöbb pilóta visszatért, szóval ő is vissza fog térni! Talán vissza fogsz jönni. Láthattuk ezt más versenyzők esetében, szóval úgy ülök itt, hogy bizonyos tekintetben elfogadom, hogy ez az utolsó versenyed, de vissza fogsz térni! A Formula-1 megtalálja a módját, hogy visszavonzzon, észrevehettük ezt már oly sok másik pilótánál is.”

Vettel másik fő ellenfele karrierje során Fernando Alonso volt: a Red Bullnál teljesített világbajnoki idényei során rendre az akkor a Ferrarinál szereplő spanyol volt a fő kihívója. Bár akkoriban nem feltétlenül ápoltak jó viszonyt, Alonso a hétvégére speciális sisakfestéssel készült Vettel tiszteletére, emellett a sajtótájékoztatón is szép szavakkal illette a Formula.hu jelenlétében:

vettel-2-hamilton-alonso-dppi

„Igen, furcsa lesz, hogy nem lesz ott jövőre az első nagydíjon. De ahogy mondtad, nagyon sok dolgon mentünk keresztül az utóbbi 15 évben. Olykor bajnoki címért harcoltunk, máskor hetedik helyekért – még Japánban is a célvonalig! És mindig élveztük minden egyes csatánkat, és a lehető legjobban tiszteltük a másikat. Úgy gondolom, az én karrierem összefűződött Sebastianéval bizonyos tekintetben, hiszen nagyszerű dolgokért harcoltunk egymással a legjobb szezonjainkban, és bár a végeredmény mindig az ő javára dőlt el, szerintem a neveink összekapcsolódtak a pályafutásunk alatt” – mondta el az Alpine versenyzője, aki viccesen hozzátette: még nem kért tippeket Vetteltől az Aston Martinba való átülése kapcsán, de majd vasárnap megteszi ezt. 

Megszólalt Vettel kapcsán Daniel Ricciardo is, aki 2014-ben szerepelt a csapattársaként a Red Bullnál. Az egyelőre szintén utolsó F1-es nagydíjára készülő ausztrál mindenekelőtt a német klasszis emberi oldalát emelte ki: „Úgy érzem, sokszor kérdeztek már mindnyájunkat erről, mióta bejelentette a visszavonulását… Csak jó dolgot lehet mondani róla. Emberként is csak szuperlatívuszokban tudok beszélni róla. Vannak dolgok, amiket személyes szinten tett értem, amit nagyra értékelek. Egy nagyon gondoskodó figura. Foglalkozik az egész sporttal, de törődik velünk, versenyzőkkel is. Ellenfelek vagyunk, ez nyilvánvaló, de úgy vélem, ezt jól el tudja választani és törődni tud velünk. Versenyzőként pedig… emlékszem 2013-ra, amikor az összes futamot megnyerte a szezon második felében. Könyörtelen volt a hozzáállása, sosem elégedett meg, végső soron meg akarta semmisíteni az ellenfeleit – szerintem ebben lehetett látni benne a nyers versenyzőt.”

A regnáló kétszeres világbajnok, Max Verstappen is felelevenített egy tavalyi történetet, amely szerinte megmutatta, milyen ember is valójában Vettel: „Először is nagyon sokat jelentett ő a Red Bullnak. Juniorként kezdte velük, és aztán gyakorlatilag mindent elért, amit lehetett. Nagyon sok barátja van a Red Bullnál egészen a felsővezetésig. Olyan karrierje volt, amiről sokan csak álmodhattak. De végső soron ami számít, hogy emberként mindig nagyon gondoskodó volt. Nyilván voltak túlfűtött csatáim vele, különösen a pályafutásom elején. De egy dolog, amire mindig emlékezni fogok az életemben: amikor tavaly Silverstone-ban visszatértem a kórházból, hogy összeszedjem a holmim a motorhome-ban, ott várt rám, amikor kiszálltam az autóból. Odajött és megkérdezte, hogy ’hogy vagy, Max? jól vagy?’. Szerintem ez megmutatja, hogy milyen is ő: egy hihetetlenül kedves, gondoskodó ember, aki nem csak a teljesítményt hajszolta.”

vettel-3-verstappen-dppi

A holland egyébként elárulta: a hétvége során sisakot is fognak cserélni Vettellel. Hozzátette: hiányozni fog a sportnak a négyszeres vb-győztes személye, de a legjobbakat kívánja neki a jövőre nézve, és reméli, sok időt fog majd a családjával tölteni, mivel azzal is példát mutatott, hogy mennyire családcentrikus ember. 

Végül Charles Leclerc is megosztotta a Vettellel kapcsolatos emlékeit a közös ferraris éveikből: „Csak egyetérteni tudok azzal, amit Max és Daniel elmondott. Hihetetlen, mennyi mindent ért el a sportban, nem igazán lehet többet mondani ilyen tekintetben. De emberként is hihetetlen volt. Emlékszem, még Formula-2-es versenyzőként dolgoztam a szimulátorban, ami oké, nem könnyű munka, hiszen nagyon fárasztó, és azt gondoltam, Seb azt sem tudja, hogy ott vagyok, de egy napon kaptam egy levelet, amiben megköszönte a kemény munkát nekem. Sokat jelentett ez számomra akkor. De ez csak egy apróság volt.”

„Aztán persze csapattársak lettünk 2019-ben és 2020-ban, ahol nagyon sokat tanított nekem. Voltak feszült pillanataink a pályán, de a pályán kívüli tisztelet sosem változott meg közöttünk, és mindig ott volt nekem, amikor nehéz időszakon mentem keresztül. Ez nagyon más volt ahhoz képest, amihez a korábbi csapattársaimmal szoktam: normális az F1-ben, hogy versengés van a csapaton belül, de mindig is törődött velem és segített, amikor nehezebb időszakban voltam. Egyértelműen hiányozni fog, de biztos vagyok benne, hogy élvezni fogja a pályán kívül töltött időt és találni fog valamit, ami boldoggá teszi.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: