DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 26. szombat

IndyCar: Newgarden a győztes trófea mellé középső ujjat kapott csapattársától

Az Indy 500 után szezonja második győzelmét szerző Josef Newgarden nyerte az IndyCar St. Louis-i futamát közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban, a Penske amerikaijának sikerét azonban beárnyékolja egy kellemetlen kimenetelű incidens. Tíz körrel a kockás zászló előtt újraindításra került sor: az éllovas Newgarden lassú tempót diktált, a mezőny feltorlódott mögötte, Alexander Rossi pedig a harmadik helyen álló másik Penske-versenyző Will Powerbe rohant – kettőjükön kívül Jack Harvey is kiesett a tömegjelenetben. (A baleset 4:45-től látható az összefoglaló videóban.)

A Penske így kettős győzelmet szerzett – a rajtelső Scott McLaughlin lett a második –, de elvesztette harmadik autóját, Power pedig egyértelműen az esetet büntetés nélkül megúszó Newgardent hibáztatta: „rálépett, megállt, rálépett, megállt, tudtam, hogy ez lesz a vége.” A nyertes kénytelen volt magyarázni a bizonyítványt: „A legrosszabb, hogy a 12-es autó nem jutott célba, utálom, hogy ez történt a legvégén” – nyilatkozta Newgarden. Az incidenst követően Power egy középső ujjal is jelezte a pálya széléről, mit gondol csapattársáról.

A pályán ötödik győzelmét elérő Newgarden és McLaughlin mögött Linus Lundqvist lett a harmadik – a Ganassi svédje második IndyCar-dobogóját szerezte –, Alex Palou negyedik hellyel növelte bajnoki előnyét. Az ötödik Colton Herta a bajnokság új második helyezettje 59 pont lemaradásban, a plusz kiállása miatt csak 11. helyen végzett Scott Dixont szorította hátra egy pozícióval. Newgarden nyolcadik helyen áll az összetettben négy versennyel az IndyCar-szezon vége előtt.

Szívszorító képeken, ahogy Petrucci feladja a Dakart

Kuriózumot jelentett a 2022-es Dakar Rali nevezési listáján, hogy a néhány hónapja még a MotoGP-ben szereplő Danilo Petrucci is rajthoz állt a motorosok között – igaz, néhány nappal a kezdés előtt egy fals pozitív PCR-teszt bizonytalanná tette az indulását. A Tech3 KTM színeit képviselő olasz számára teljesen új kihívást jelentett a terepralizás, ezért volt különösen megsüvegelendő, hogy az első igazi, vasárnapi szakaszt a 13. legjobb idővel teljesítette: gyakorlatilag ott volt közvetlenül a Dakar topfavoritjai mögött.

Hétfőn még jobban kezdett, a 80 km-es mérőpontnál a negyedik idővel állt, aztán azonban utolérte a technika ördöge: a 115. kilométernél műszaki hiba jelentkezett a motorján, amelyet nem is tudott újraindítani, így fel kellett adnia a szakaszt, helikopterrel szállították el őt és a KTM-jét is. Az idei szabályok értelmében Petrucci ugyan folytathatja kedden, de az összetett értékelésbe már nem fog beleszámítani az eredménye. A Dakar Twitter-oldalán megosztott fotókon látszik, mennyire megviselte a kétszeres MotoGP-nagydíjgyőztest, hogy ilyen korán véget ért számára a sivatagi kaland:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Egy fogadóiroda kifizette a Hamilton vb-címére pénzt tevőket

Az Abu Dhabi Nagydíj utolsó köréig Lewis Hamiltonnak állt a zászló, a brit világbajnoki címe tűnt küszöbön állónak: dörzsölhették a tenyerüket, akik kisebb-nagyobb összeggel a hétszeres bajnok végső győzelmére fogadtak. Az utolsó körben aztán bukták tétjeiket: nagy botrányt generáló körülmények közt Max Verstappen lett a 2021-es világbajnok.

Így végül az kaszálhatott, aki a holland elsőségére fogadott. Leszámítva egy ír fogadóiroda ügyfeleit: a cég annyira igazságtalannak tartja az Abu Dhabiban történteket, hogy kifizette a Hamiltonra fogadók nyereményét.

„Max Verstappennek csodára volt szüksége a győzelemhez, ami a kellő időben egy gyanús döntés formájában érkezett meg a verseny szervezőitől, akik szemlátomást összetépték a szabálykövet és magánakcióba kezdtek a futam utolsó körében” – olvasható a Paddy Power fogadóiroda oldalán. „Úgy döntöttünk, hogy kifizetjük a Max Verstappen ÉS Lewis Hamilton világbajnoki győzelméért járó nyereményeket is. Ezen felül kifizettük Verstappen és Hamilton Abu Dhabi Nagydíjon megszerzett győzelmét is. Tekintsük úgy, igazság szolgáltatott.”

Máris itt a januári Autósport és Formula Magazin: TOP50 és búcsúzó Bottas a középpontban

Tartalom:

- Bemutatjuk TOP50 magyar autóversenyző ranglista legjobbjait.

- Interjú a lista első helyezettjével, Szabó Krisztiánnal.

- Mikulás Rali a veszprémi pályákon.

- Stúdiónkban a legjobb magyar hölgyversenyző, Vogel Adrienn.

- Valtteri Bottas búcsúja a Mercedestől.

 

Két zengős pilóta is a túraautós szaklap toplistájának élmezőnyében

A túraautós fronton etalonnak számító TouringCarTimes.com évről évre összeállítja a legjobb szakági versenyzők ranglistáját a szezonban nyújtott teljesítményük alapján. Michelisz Norbert egy ízben az élen is zárt, méghozzá 2017-ben, amikor kis híján világbajnok lett (a WTCR-diadalának évében, 2019-ben negyedik lett), s a 2021-es top 30-as listára is felfért a Hyundai pilótája, méghozzá a 25. pozícióban.

Van azonban magyar érdekeltség a toplista élmezőnyében is, méghozzá a Zengő Motorsport pilótái révén. Mikel Azcona a negyedik helyet csípte el a szakírók értékelése alapján, nem is alaptalanul: a WTCR-ben futamot nyert, a TCR Európa-kupát több forduló kihagyása ellenére is letarolta (igaz, itt nem a magyar istálló színeiben indult), s a Pure ETCR-ben is villogott. Utóbbi szériában volt a spanyol csapattársa Mattias Ekström, aki bajnok is lett az elektromos sorozat első évében, ez pedig a hatodik helyet eredményezte a svéd számára a TCT listáján. A listán amúgy a Supercars-bajnok Shane van Gisbergen lett az első.

azcona-wtcr-szocsi

FIA-elnök: Hamilton még nem áll készen arra, hogy beszéljen a történtekről

Kereken három hete nem hallottunk semmit Lewis Hamilton felől: mióta elbukta a vb-címet a 2021-es idényzárón, egyetlen nyilatkozatot sem adott és a közösségi médiában is teljesen inaktív maradt. A brit nem ment el vb-ezüstérmesként az FIA díjátadó gálájára sem, amely kapcsán a Nemzetközi Automobil Szövetség frissen megválasztott elnöke, Mohamed Ben Sulayem nem zárta ki, hogy a szabályok értelmében büntetni kell a mercedesest.

Ben Sulayem most a Dakar Rali helyszínén beszélt újra Hamiltonról: „Küldtem Lewisnak egy üzenetet, de nem hiszem, hogy még százszázalékosan készen állna arról beszélni, ami Abu Dhabiban történt” – idézi az elnök szavait a Gazzetta dello Sport. „Megértem a helyzetét. De vannak szabályok is. Ez nem egy versenyző vagy csapat büntetéséről szól, hanem a szabályok betartatásáról, de nem akarok ítélkezni addig, amíg nem ismerem alaposan a tényeket.”

Az új FIA-elnök ugyanakkor biztos benne, hogy Hamilton nem távozik az F1-ből: „Hallotta bárki, hogy azt mondta volna, hogy vissza akar vonulni? Nem. Meglehetősen biztos vagyok benne, hogy ott lesz a rajtrácson. Lewis alapvető része a sportunknak.”

hamilton-abudhabi-dppi-2021

Leclerc és barátnője a habokat szelve ünnepelte az újévet

Charles Leclerc és barátnője, Charlotte Siné a közösségi médiában posztoltak alapján Cancúnban, egy mexikói városban töltötte a szilvesztert és az újévet, s ha már ott voltak, a Ferrari monacói pilótája a vízre is merészkedett:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

+Ша+ (@charlottesiine) által megosztott bejegyzés

 

Egy másik poszt alá egyébként a Red Bull versenyzője, Sergio Perez is kommentelt: „A legjobb hely a világon!” – írta a mexikói pilóta.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Charles Leclerc (@charles_leclerc) által megosztott bejegyzés

Videó: Így alakult az F1-es konstruktőri világbajnokság 2021-ben

A Racing Statistics YouTube-csatorna készítője nemcsak az egyéni, hanem a csapatok pontversenyének évközi alakulását is feldolgozta egy látványos videós infografika formájában:

A Mercedes elég erős utalást tett Hamilton maradására

Amióta drámai-vitatott körülmények között elbukta a 2021-es Formula-1-es világbajnoki címet, teljes hallgatásba burkolózott Lewis Hamilton. Toto Wolff Mercedes-főnök szerint a brit egyszerűen nem találta a szavakat a történtekre, míg a pilóta öccse, Nicolas Hamilton úgy fogalmazott, hogy a hétszeres vb-első szünetet tart a közösségi médiában. Viszont mindez felerősítette azokat a pletykákat, hogy esetleg Hamilton az Abu Dhabiban lezajlott események után úgy dönt, hogy az érvényes szerződése ellenére inkább távozik az F1-ből.

Nos, a Mercedes vasárnapi sejtelmes posztja arra utalhat – meg eleve is ez a valószínű –, hogy erről szó sincs. „A csapások egyeseket megtörnek; mások rekordokat döntenek miattuk” – írta rövid posztjában a Mercedes, amely mellé egy fotót linkeltek Hamiltonról, utalva a tavaly majdnem megszerzett nyolcadik címre, amelyért idén újra harcba szállhat a versenyző. Nem ez a csapat egyetlen sejtelmes bejegyzése mostanság egyébként: az év első napján az idei F1-es autójukról mutathattak meg egy képet.

A Red Bull újévi fogadalma: Okultak a brazil esetből

„Újévi fogadalom? Tartsd a távolságot a parc fermében!” – humorizált a közösségi médiában a Red Bull. Max Verstappen a legdrágább érintést hozta össze a Brazil Nagydíjon: 50 ezer euróra büntették meg, amiért megfogta Lewis Hamilton hátsó szárnyát.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Red Bull Racing Honda (@redbullracing) által megosztott bejegyzés

Balul elsült mentés a Dakaron

A jó szándék motiválta a versenytársat, hogy talpra állítsa a felborult Ivecót, de nem teljesen érthető, ebből a szögből mi volt az elképzelés. Ahogy sejthető: semmi jó nem sült ki belőle.

2021 legnagyobb versenybalesetei - 2. rész

Itt már láthattátok a motorsport világának legnagyobb baleseteit 2021-ből, most pedig elhoztuk nektek a válogatás második részét is. Eszetekbe jut olyan, amelyik esetleg kimaradt a videókból?

Videó: Egy utánozhatatlan szezon

Nyolc percben próbálta meg összefoglalni a drámai 2021-es történéseket az F1 az utolsó tavalyi videójában. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Ocon a francia rendőrség tiszteletbeli tagja lett

Ugyanis az Alpine F1-es pilótája tiszteletét tette a francia rendőrségnél, ahol egy új Alpine-járőrautóval fánkozott az őrsön, aminek hatására az egyszeres futamgyőztes azt írta ki közösségi oldalaira, hogy ő lett a rendőrség vezető autós járőrje. Mindezt persze a legkevésbé sem szabad kmolyan venni.

 

2021 legnagyobb versenybalesetei - 1. rész

A motorsport világa nem veszélytelen hely, ez tavaly is bebizonyosodott, ugyanis nem voltunk híján a látványos és sajnos a végzetes baleseteknek 2021-ben sem. Íme, a tavalyi esztendő legnagyobb bukásai a motorsport világából.

Megvillantotta volna 2022-es autóját a Mercedes?

"New year, new Me-rcedes" - tette ki Twitter-oldalára a nyolcszoros világbajnok címvédő alakulat az alábbi szöveget, amely angolul némileg játék a szavakkal, hiszen a "new year, new me" annyit tesz, hogy "új év, új én", emellett pedig az új Mercedes szavakat is belecsempészte a brackley-i alakulat a bejegyzésbe. Ennél érdekesebb azonban, hogy megvillantott egy autót is a csapat, amely egyértelműen nem az F1 által bemutatott koncepciós darab, de még talán korai lenne bemutatni az új generációs versenygépet a nagyközönségnek. Valószínűbb, hogy az Ezüst Nyilak inkább csak beszédtémát akarnak szolgáltatni a rajongók számára, de persze ki tudja... Szerintetek?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Formula.hu (@formula.hu) által megosztott bejegyzés

Ha igazán szereted a motorsportokat, akkor van számodra egy jó hírünk: nemcsak a Facebookon, de már az Instagramon is megtalálsz bennünket. Kövess minket a legjobb képekért az Instán is!

 

„A Formula-E olyan, mint az F1 esőben”

2021-ben egyelőre véget ért Antonio Giovinazzi F1-es pályafutása, bár tartalékosként továbbra is számítanak rá. Az olasz, hogy ne essen ki a formából, a Formula-E-ben próbál szerencsét, ahol a szezon eleji teszten – melyet decemberben tartottak – részt is vehetett. Igen eltérő szerinte a két kategória…

„Sejtettem, hogy nem lesz egyszerű, pláne, hogy a 2018-as autót vezethettem csak. Persze ez is remek, de arra számítottam, hogy azért kicsit egyszerűbb lesz. Fékezni elég bonyolult vele. Az első nap teljesen el is voltam veszve, mert ez az autó teljesen más, mint amit eddig valaha vezettem. Ezzel nagyon finoman kell fékezned, nincs túl sok tapadásod, és nem száguldhatsz át akkora tempóval a kanyarokon. Minden annyira új, és egyáltalán nincs hangja sem” – jellemezte az elektromos szériát Giovinazzi, aki hasonló óvatos vezetést csak akkor tapasztalt, amikor esőben kellett Formula-1-es versenygépet vezetnie.

Szabadedzésekkel közelíthet az F1 felé a McLaren új sztárja

A McLaren nemcsak a Formula-1-ben, de az IndyCarban is szerepel, a tengerentúlon versenyző ifjú pilótájuk, Pato O’Ward pedig eddig igen ígéretesnek tűnik. Olyannyira, hogy a mexikói már vezethette is a csapat F1-es versenygépét: ahogy azt Zak Brown megígérte neki, Abu Dhabiban beülhetett az idei autó volánja mögé, és szinte eufórikus állapotban szállt ki belőle.

O’Ward célja így nem más lett, mint a száguldó cirkusz, amihez a McLaren is szeretné hozzásegíteni. Brown rendkívül meg volt elégedve a fiatal mexikóival, és úgy érzi, jöhet is a következő lépés. „Jövőre két első szabadedzésen kell fiatal pilótákat szerepeltetnünk. A végén ez úgyis Andreas [Seidl] javaslata alapján alakul majd. Alaposan elemezni fogunk mindent, de ez egy remek első lépés volt tőle” – lengette be az esetleges F1-es debütálást a vezérigazgató.

Kiitos, Valtteri – így köszönt el a Mercedes Bottastól (sokadjára)

Láthatóan nagyon szerethették az Ezüst Nyilaknál a finn pilótát, ugyanis megadták a módját a 2022-ben az Alfa Romeóhoz távozó pilóta búcsúztatásának. A Mercedes-gyárban szervezett autós „elengedés” után most egy videóban köszöni meg a csapat számos tagja, többek között Toto Wolff és Lewis Hamilton is Bottas munkáját. „Kiitos, Valtteri!”, vagyis „Köszönjük, Valtteri!”

Csodás emlékekkel búcsúzik 2021-től Nico Hülkenberg

Nico Hülkenberg bár már nem tagja a Formula-1-es mezőnynek, rendre hallunk róla, 2021-et pedig a szokottnál is tartalmasabban töltötte, ráadásul csodás dolog történt vele: Apa lett. 12 másodpercben mutatta meg, milyen emlékekkel zárja az évet.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Nico Hülkenberg (@hulkhulkenberg) által megosztott bejegyzés

A Maldív-szigetekről üzent a Räikkönen család

Kimi Räikkönen első nyugdíjas napjait tölti mostanság, jelenleg épp a Maldív-szigeteken, természetesen a családjával. Felesége, Minttu Räikkönen egy kedves családi fotót posztolt a közösségi oldalán, melyben „Boldog egészséget” kívánnak 2022-re!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Minttu Räikkönen (@mintturaikkonen) által megosztott bejegyzés