DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 5. szombat

IndyCar: Newgarden a győztes trófea mellé középső ujjat kapott csapattársától

Az Indy 500 után szezonja második győzelmét szerző Josef Newgarden nyerte az IndyCar St. Louis-i futamát közép-európai idő szerint vasárnap hajnalban, a Penske amerikaijának sikerét azonban beárnyékolja egy kellemetlen kimenetelű incidens. Tíz körrel a kockás zászló előtt újraindításra került sor: az éllovas Newgarden lassú tempót diktált, a mezőny feltorlódott mögötte, Alexander Rossi pedig a harmadik helyen álló másik Penske-versenyző Will Powerbe rohant – kettőjükön kívül Jack Harvey is kiesett a tömegjelenetben. (A baleset 4:45-től látható az összefoglaló videóban.)

A Penske így kettős győzelmet szerzett – a rajtelső Scott McLaughlin lett a második –, de elvesztette harmadik autóját, Power pedig egyértelműen az esetet büntetés nélkül megúszó Newgardent hibáztatta: „rálépett, megállt, rálépett, megállt, tudtam, hogy ez lesz a vége.” A nyertes kénytelen volt magyarázni a bizonyítványt: „A legrosszabb, hogy a 12-es autó nem jutott célba, utálom, hogy ez történt a legvégén” – nyilatkozta Newgarden. Az incidenst követően Power egy középső ujjal is jelezte a pálya széléről, mit gondol csapattársáról.

A pályán ötödik győzelmét elérő Newgarden és McLaughlin mögött Linus Lundqvist lett a harmadik – a Ganassi svédje második IndyCar-dobogóját szerezte –, Alex Palou negyedik hellyel növelte bajnoki előnyét. Az ötödik Colton Herta a bajnokság új második helyezettje 59 pont lemaradásban, a plusz kiállása miatt csak 11. helyen végzett Scott Dixont szorította hátra egy pozícióval. Newgarden nyolcadik helyen áll az összetettben négy versennyel az IndyCar-szezon vége előtt.

„Norris Verstappen és Leclerc szintjén van”

Bár a bő négy Formula-1-es szezonja során a futamgyőzelem még nem jött össze neki, Lando Norrist így is generációja és az egész mezőny egyik legjobbjának tartják. Így van ezzel a korábbi kétszeres világbajnok Mika Hakkinen is, aki az Unibetnél vezetett rovatában írt a fiatal britről: „Egy nagyon gyors versenyző, aki már sokat elért, vagy inkább legalábbis folyamatosan meggyőző eredményeket szállít. Elképesztően tehetséges, ez nem is kérdés. Ugyanolyan szinten van, mint Leclerc, Verstappen és Sainz. Nagyon komoly szintet képvisel sebesség tekintetében.”

A fentiek miatt is kérdéses sokak számára, hogy vajon meddig marad türelmes az idén is borzalmas idénykezdetet produkáló McLarennel a pilóta. Norrist 2025-ig köti szerződés a wokingiakhoz, s eddig rendre kifejezte hűségét a csapat iránt – ám Hakkinen is úgy érzi, hogy az áttörésre még várnia kell a britnek: „Nem gondolom, hogy a McLarennek nagy várakozásai lennének erre az évre. Tudják, hogy a szponzoraik és partnereik mind technológiai óriások. Élvezi a csapat a támogatásukat, de az eredményekre még pár évet várni kell. Hosszú távon terveznek és jó partnereik vannak ehhez. Lehet, hogy lesznek eredményeik idén is, de szerintem az igazi teljesítményt néhány év múlva láthatjuk majd tőlük.”

f1-norris-mclaren-2023

fotó: DPPI

Sajtó: Rendkívüli megbeszélés és ultimátum a Mercedesnél?

Csalódáskeltő szezonkezdésen van túl a Mercedes: mindössze az ötödik és hetedik helyen értek célba a Bahreini Nagydíjon, ráadásul az Aston Martin előrelépésével már csak a negyedik erőnek tűnnek jelenleg az F1-ben. Toto Wolff és Andrew Shovlin egyaránt arról beszélt a versenyhétvégét követően, hogy radikális változtatásokra van szükség a W14-esen, amely ugyan már nem pattog, mint az elődje, de számos más problémát megörökölt tavalyról, s összességében is hiányzik a leszorítóerő – ami némi kritikát ki is váltott Lewis Hamiltonból, aki szerint csapata nem hallgatott rá.

Az olasz Formu1a.uno értesülései szerint a halovány bahreini produkció és Hamilton kritikája odáig vezetett, hogy a Mercedes egy válságmegbeszélést tart arról, hogyan menthetnék meg a 2023-as idényüket. A lap ráadásul úgy tudja, hogy Mike Elliott technikai igazgató „ultimátumot” is kapott.

Fontos azért hangsúlyozni, hogy ez csak sajtóhír, s egy ilyen ultimátum egyáltalán nem illene bele a Mercedes filozófiájába, amely Wolff irányítása alatt látványosan sosem keresett bűnbakokat az esetleges melléfogásokat vagy rossz szereplést követően.

f1-hamilton-mercedes-bahrein-2

Fotó: DPPI

„Unalmas szezon lesz” – a Ferrari is esélytelen Schumacher szerint

A Mercedesnél már az első verseny után lemondtak a 2023-as szezonról: George Russell és Toto Wolff is arról beszélt, nem lesznek világbajnokok idén, sőt a Red Bull minden futamot meg fog nyerni. A Ferrari náluk egy fokkal optimistább, elsősorban az időmérős tempó alapján bíznak abban, hogy az RB19 legyőzhető idén. Ralf Schumacher szerint azonban az évad már el is dőlt:

„Nem gondolom, hogy a Ferrari kihívást jelent a bajnoki címre. Túl sokáig tartana felzárkózniuk, addigra pedig a Red Bull elhúz, hacsak nem lesz balszerencséjük műszaki fronton. Örülnék, ha nem így történne, de attól félek, ez egy viszonylag unalmas szezon lesz, csak két egymással küzdő csapattás lesz a téma” – fejtette ki a Formel1.de-nek Ralf Schumacher, emlékeztetve rá, hogy a Red Bull-pilóták csatája még érdekessé teheti a szezont akkor is, ha más csapatnak nem lesz esélye velük szemben.

Bevallottan átverés volt az Alfa Romeo bemutatóautója

Mikor februárban a hinwili csapat bemutatta új modelljét, a C43-at renderelt képeken, egy különleges részleten akadt meg a megfigyelők szeme – a fűrészfogakra emlékeztető padlólemezszegélyen, ahol kilenc-kilenc pengeszerű terelőelem sorakozott. Már akkor felmerült (mi is foglalkoztunk vele), hogy ez a megoldás vélhetően nem a valós kialakítás, a padló ugyanis gyanúsan bonyolult volt, valamint vita tárgyát jelentette, egyáltalán szabályos-e a megoldás.

Az már a C43 első bejáratása óta nyilvánvaló, hogy a padlókialakítás nem tükrözte a valóságot – a témát most előásó Autosport szaklap cikke szerint azonban már az Alfa Romeo magas rangú (meg nem nevezett) vezetői is beismerték, teljes mértékben kitaláció volt a fűrészfogas padló, amellyel csak szórakoztak a riválisokkal, arra késztetve őket, találgassák, mi lehet a funkció.

Egyébként a C43 bemutatója nem csupán a padló tekintetében zavart össze mindenkit. A renderképeken szereplő autó és a bemutatón szereplő, elárverezett fizikai autó mind a padlólemezben, mind a felfüggesztésben eltért más részletek mellett. Az igazi C43 padlója végül egy harmadik verzió volt, a felfüggesztés pedig tolórudas, a renderhez hasonlóan és a fizikai autótól eltérően.

Két F1-es világbajnok is indul a NASCAR-ban – Austinban debütál Button

A 2009-es világbajnok 43 évesen újabb versenysorozatba kóstol bele: három versenyre vállalkozott a NASCAR Cup Seriesben a Rick Ware Racing #15-ös rajtszámú, Mobil 1 szponzorált Ford Mustangjával. Button Austinban teljesíti bemutatkozását az amerikai szériában, majd Chicagóban, az új utcai versenyen és Indianapolisban áll rajthoz. A március 26-i texasi verseny egészen különleges lesz F1-es szemmel: ugyanerre a hétvégére nevezett be Kimi Raikkönen, akinek már van tapasztalata a sorozatban.

 

„Nem csupán a szórakozás miatt csinálom, versenyképes akarok lenni, és tudom, hogy ehhez idő kell. Ezért lesz hasznos három futamon is rajthoz állni” – mondta Button, kiemelve, a Mustang más lesz, mint az összes autó, amelyet korábban vezetett: nagyobb tömeg, kisebb motorerő, leszorítóerő hiánya és szekvenciális váltó jelentik a különbséget.

Jenson Button az elmúlt években csak szórványosan versenyzett: 2020-ban a brit GT-bajnokságban, 2021-ben az Extreme-ben, 2022-ben a Nitro Rallycrossban tűnt fel – mindenhol csupán egy-egy futamra. A 2023-as az elmúlt évek legbővebb versenynaptára lesz számára, hiszen a Le Mans-i 24 óráson is indul, átalakított NASCAR-autóval az 56-os garázsban.

Mateschitz halálával megváltozott a Red Bull

Jövő hónapban már a 80. születésnapját ünnepli a Red Bull „véleményvezére”, a mindig mindenről markáns véleményt megfogalmazó Helmut Marko, aki a Speed Weeknek adott interjújában többek között arról is beszélt, hogyan változtak meg a dolgok a cég alapítója, Dietrich Mateschitz halála után.

mateschitz

„Többé már nem teszek jelentést telefonon minden egyes edzés és verseny után. A közvetlen, személyes, baráti kapcsolat már nincs meg. Didi egy látnok volt, voltak érzelmei, most viszont már nem érzem ugyanezt” – mondta az egykori autóversenyző, aki e nyilatkozattal finoman oda is szúrt az új vezetőnek, Oliver Mintzlaffnak, akivel elmondása szerint eddig csak kétszer találkozott.

„Azt még nem tudjuk, hogyan viszonyul majd a saját elképzeléseinkhez, a Red Bull Racing ugyanis mindig nagyon is független volt” – tette hozzá Marko, s arról is szót ejtett, hogy vajon meddig marad még a csapat közelében. Mint elmondta, semmilyen szerződés nem köti a céghez: „Szabad ember vagyok, ha már nem élvezem, bármikor abbahagyhatom.”

Vad pletyka: A Mercedes az Astont fogja támogatni?

Egészen érdekes felvetéssel állt elő spanyol forrásokra hivatkozva a brit Express, melynek értelmében a Mercedesnél rövidesen fontolóra vehetik, hogy a gyári csapattal szemben motorpartnerüket, az Aston Martint részesítsék előnyben, ha a következő két hétvége alapján úgy tűnik, hogy a silverstone-i istálló nagyobb eséllyel veheti fel a harcot a mezőny előtt járó Red Bull Racinggel, mint a sokszoros világbajnok Ezüst Nyilak. Ez azt takarná, hogy a brixworth-i gyárból érkező erőforrások elosztásánál prioritást élvezne a szezont szenzációs formában kezdő alakulat, ha Szaúd-Arábiában és Ausztráliában is hasonló erőviszonyok rajzolódnak ki.

Ez természetesen egyelőre még nem több pletykánál – abból is a vadabb fajta –, az viszont tökéletesen leírja a Mercedes jelenlegi helyzetét, hogy már a szezonnyitót követően effajta szóbeszédek kelnek szárnyra – s azon is elgondolkodhatunk, hogy eljöhet-e az a pont, amikor tényleg egy ilyen döntés elé kerül majd az anyacég…

alonso-2023-bahrein

A népszerűség kulcsa: Kardashianok négy keréken

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner a Bloombergnek adott interjújában hangsúlyozta a Drive to Survive hatalmas szerepét az F1 amerikai térhódításában. Bár úgy fogalmazott, hogy a sorozat „néha egy kicsit olyan, mint a Kardashianok négy keréken”, nem lehet elvitatni, hogy mennyire fontos a sportág és a résztvevői számára a széria által elért új közönség:

„Hatalmas növekedést láthatunk azáltal, hogy a Drive to Survive egy egészen új közönséggel ismertette meg az F1-et, egy fiatal és nagyon is amerikai közönséggel. A sorozat szenzációs munkát végzett a sport elmagyarázásával egy új rajongótábornak számára, köztük egy új női rajongói bázissal is, mivel megismertette őket a szereplőkkel és a versenyzés színfalak mögötti részével.”

jenner

Az Aston Martin az új mérce a középmezőnyben – Norris is őket utánozná

Rémes teszten és szezonnyitón túl a McLaren, amely problémák hegyét követően kieséssel és utolsó helyezéssel kezdte 2023-at – az istálló a következő két versenyről gyakorlatilag lemondott, és csak az Azerbajdzsáni Nagydíjon érkező első fejlesztési csomagban bízik, amely kapcsán Lando Norris azt mondta, eleve azokkal az alkatrészekkel kellett volna kezdeniük a szezont. Norris mást is mondott Bahreinben, az Aston Martin téli ugrásával (valamint a Ferrari egy évvel korábbi felzárkózásával) illusztrálta, milyen nagy fejlődés lehetséges a McLaren részéről is a szezon közben:

„Egyértelműen láthattuk, mekkora lépést tett meg az Aston Martin egyik évről a másikra, és mekkorát ugrott a Ferrari 2021-ről 2022-re” – idézi a Racingnews365 Norrist. „Tudom persze, hogy mindkettő fejlődés a tél folyamán történt, és talán akkor nagyobb is a lehetőség ekkora változásra, de nem látom okát, hogy az 50-75 százaléka ne lenne megvalósítható a szezon folyamán is.”

Fotó: McLaren

„Úgy éreztem, sosem lesz vége a napnak” – így élte meg az F1-es szezonnyitót Schumacher

A Haasnál eltöltött két évad után Mick Schumacher nem jutott üléshez 2023-ra a Formula-1-ben, így végül a Mercedesnél kötött ki teszt- és tartalékversenyzőként. A Bahreini Nagydíjat így először figyelte a partvonalon kívülről, de az F1 Nation Podcast adásában a német elmondta: élvezi a munkáját a csapatnál. „Bizonyos szempontból ez nagyszerű számomra, mert egy olyan autóból érkeztem, amit nyilvánvalóan nehéz volt vezetni, itt pedig egy olyan szimulátorba ülhettem be, ami rendkívül pontos és közel áll a valósághoz. Jó érzés néhány újítást is kipróbálni a szimulátorban: nincs messze attól, amit a versenyzők mondanak.”

Azt ugyanakkor nem tagadta Schumacher, hogy nehezen viselte, hogy nem versenyezhetett a hétvégén: „Itt ültem, és úgy éreztem, sosem lesz vége a napnak, mert be akartam ülni az autóba. De ez is csak azt mutatja számomra, hogy nagyon-nagyon szeretném ezt, és nem vagyok elégedett azzal, hogy nem ülhetek autóba. Nem tudom, mit hoz a jövő, nehéz ezt megmondani. Otthon érzem magam a Mercedesnél, ezért meg kell vizsgálni, milyen lehetőségeim vannak a következő szezonra. De úgy vélem, ennek a nagy része majd alakul, ahogy halad előre az év.”

f1-schumacher-mercedes-bahrein-2023

Így állt fejre tavalyhoz képest a csapatok sorrendje az F1-ben

Érdekes összehasonlítást tett közzé Instagramon a Formula-1, ahol azt nézhetjük, hogyan festett a csapatok sorrendje a konstruktőri világbajnoki tabellán a tavalyi évadnyitó Bahreini Nagydíjat követően és mi a helyzet most. A legnagyobbat a 2022-ben dupla kiesést elszenvedő Red Bull ugrott előre értelemszerűen, de nekik nyilván a második pozícióban lett volna a helyük egy éve, így ha a tempóból történő javulást nézzük, akkor az Aston Martiné a leglátványosabb javulás: előző évben pontot sem szereztek, most pedig a konstruktőri második helyet foglalják el. A legnagyobb visszazuhanás pedig a Haasnál látható, amely tavaly Kevin Magnussen ötödik helye révén bronzérmes volt a vb-összetettben, idén viszont nullázott Bahreinben.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Manipulálta a guminyomás-adatokat a daytonai győztes egység, megbüntették őket

Csaknem másfél hónappal az amerikai sportautós széria, az IMSA szezonnyitóját követően megbüntették a Daytonai 24 órást megnyerő Meyer Shank Racinget, miután kiderült, hogy a csapat manipulálta a guminyomásra vonatkozó adatokat. Ezt az IMSA közleménye szerint a Honda Performance Development – az ő Acura AXR-06-osával ment a csapat – észlelte a hivatalos végeredmény közzététele után. A csalás nem maradt következmények nélkül: 200 pontot levontak az egységtől a bajnokságban, elvették tőlük a győzelemért járó pénzdíjat, valamint 50 ezer dolláros pénzbírságot is kiróttak rájuk. Emellett Mike Shank csapatfőnököt próbaidőre helyezték június 30-ig, míg a csapat vezető mérnökét Ryan McCarthyt ugyancsak határozatlan ideig felfüggesztették. Ám ami a legfontosabb: a győzelmet így is megtarthatta a Helio Castroneves, Simon Pagenaud, Tom Blomqvist, Colin Braun kvartett által fémjelzett #60-as egység.

A Meyer Shank Racing rövid közleményben arról írt, hogy elfogadják az IMSA büntetését, elnézést kérnek a partnereiktől – beleértve a Hondát és az Acurát is –, és a kihágásért felelős személyt pedig elküldték a csapattól.

daytona-meyer-shank-2023

Yamahára vált-e a VR46 a MotoGP-ben?

A MotoGP-érában idén először fordul elő a Yamahával, hogy nem lesz szatellit csapata és csupán a két gyári motort küldik csatasorba. Lin Jarvis csapatmenedzser ugyanakkor már jelezte, hogy feltett szándékuk minél hamarabb újra partnert találniuk maguknak. A legkézenfekvőbb választás a jelenleg Ducatikat indító VR46 Racing lehet, már csak a Valentino Rossi és a hangvillások közötti szoros kapcsolat okán is – sőt, Jorge Viegas FIM-elnök néhány hónapja el is kottyantotta, hogy létre fog jönni a házasság a felek között, amit viszont a VR46-osok cáfoltak.

Az olasz istálló minapi bemutatóján újra előkerült a téma, ahol Uccio Salucci csapatmenedzser így reagált: „Nagy megtiszteltetés számunkra, hogy a Yamaha azért hajt, hogy megszerezzen minket. De szerződésünk van a Ducatival a következő év végéig, és ezt tiszteletben fogjuk tartani. A jövőt illetően ki tudja? A versenyképes motorok érdekelnek minket. Ha a Yamahának versenyképes gépei lesznek 2024 után, akkor nyitottak vagyunk bármire” – idézi a szavait a Crash.net szakoldal. A VR46 egyébként idén két tavalyi specifikációjú Ducatival áll rajthoz, amely azonban a tesztek alapján roppant versenyképesnek tűnt Luca Marini és Marco Bezzecchi alatt is: Uccio szerint a szezon elején előny is lehet, hogy egy bejáratott motorjuk lesz, ám az idény második felében már nehezebb dolguk lehet, ha a gyári istálló(k) nagyobb ütemben fejlesztik a friss gépeket.

motogp-vr46-ducati-uccio-rossi

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

 

Raikkönen újra rajthoz áll a NASCAR-ban – ezúttal ismerős terepen!

Kimi Raikkönen már a Formula-1-től távol töltött két idénye során is belekóstolt a NASCAR másodvonalába, tavaly pedig Watkins Glenben az élsorozatban, a Cup Seriesben is bemutatkozott a Trackhouse Racing színeiben. Méghozzá nem is rosszul: a 27. helyre kvalifikálta, s a versenyen is biztató tempót mutatott, mielőtt egy balesetbe keveredve kiesett. Ezúttal az F1-től 2021 végén visszavonult finn egy számára ismerős helyszínen, a Formula-1-es USA Nagydíjnak is otthont adó Circuit of the Americas pályán kap ismét lehetőséget a NASCAR-on kívüli pilótáknak lehetőséget kínáló Projekt 91 keretében a Trackhouse-zal.

„Fantasztikus időt töltöttem a NASCAR-ban. Sokat kellett tanulnom rövid idő alatt, de mindenki roppant segítőkész volt, a verseny pedig nagy kihívást jelentett. Ezúttal egy általam ismert pályán versenyezhetek, szóval nem kell majd olyan sokat tanulnom. Szeretném jól érezni magam, de egyúttal a lehető legjobban is szerepelni” – fogalmazott a bejelentés kapcsán Raikkönen. A NASCAR Cup Series mezőnye március 26-án látogat a COTA-ra, ekkor láthatjuk tehát újra versenyezni a 2007-es F1-es világbajnokot.

nascar-raikkonen

Helyezkedések a rajt után, Alonso csatái Hamilton és Sainz ellen – a legjobb bahreini onboard videók

Számos első körös manőver, valamint Fernando Alonso dobogós helyezés felé vezető küzdelmei viszik a prímet az F1 Bahreini Nagydíjról készített fedélzeti kamerás válogatásában – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

f1-bahrein-onboard-video

Az új női széria versenyzője lesz az Aston Martin mérnöktanonca

Az F1 Academy új taggal bővült: a kanadai Megan Gilkes a W Series korábbi tagja, a bajnokságon kívüli, fordított rajtrácsos 2019-es asseni futam nyertese, aki tavaly a GB4 szériában nyert futamokat. Versenyzői pályafutása mellett mérnöknek készül, és az Aston Martin pályaszéli csapatában tölt be gyakornoki pozíciót támogató mérnökként.

Gilkes a Rodin Carlin versenyzője lesz – a 15 fős rajtrácson ez a második csapat, amelynek teljessé vált felállása, az Alpine akadémistája, Abbi Pulling (szintén a W Series korábbi tagja), valamint Jessica Edgar lesznek a csapattársak. Az ülések közül már csak hat kiadó: a Camposnál Nerea Martí, Lola Lovinfosse és Maite Cacares, az ART-nél Lena Bühler és Carrie Schreiner, a Premánál pedig Bianca Bustamente szereplése ismert, egyedül az MP Motorsportnak nincs még versenyzője az április 28-29-én Red Bull Ringen induló új szériában – melynek ügyvezető igazgatója Susie Wolff.

Az egyik legnagyobb fesztivál az egykori legfiatalabb F1-es új álma

Jaime Alguersuari személyéről talán néhány emléke még van azoknak, akik több mint tíz éve követik az F1-et. A spanyol nem alkotott sok maradandót a sportágban, leszámítva, hogy 2009-ben (éppen a Magyar Nagydíjon) 19 évesen és 125 naposan a Formula-1 akkori legfiatalabb versenyzőjévé vált – rekordját Max Verstappen vett el. Amilyen korán kezdte, olyan hamar be is fejezte: két és fél szezon után kikerült az F1-ből, 25 évesen pedig visszavonult a motorsporttól.

A most 33 éves spanyol azóta DJ és producer lett, ebben a minőségben adott interjút a Daily Star lapnak. Squire – ezen a művésznéven zenél – második pályafutásának eddigi csúcsa első albuma, amelyet a Covid alatt írt meg, valamint közös fellépése Carl Coxszal Ibizán. Bakancslistáján szerepel a legnagyobb brit zenei fesztivál, Glastonbury, valamint az, hogy távoli helyeken, Ausztráliában és Japánban lépjen fel.

„Benne voltam a versenyzés hollywoodi világában, és azt reméltem, hogy egy napon világbajnok leszek, de ez nem következett be” – mondta a Toro Rosso egykori versenyzője, aki a Formula-E-ben eltöltött gyenge szezon után jött rá, mással kell foglalkoznia. „Arra jutottam, hogy ha választanom kell a zene és a versenyzés között, akkor inkább most válasszam a zenét, mint hogy szerelem és szenvedély nélkül folytassam a versenyzést, aztán 45 éves koromban már túl késő legyen zenélni.”

Ecclestone szerint nem Domenicali a legalkalmasabb ember az F1 élére

Ismételten érdekes megjegyzést tett Bernie Ecclestone. A Formula-1 korábbi vezetője nemrégiben a Telegraphnak adott interjút, melyben elárulta, kit választott volna utódjának, amennyiben erre lehetősége lett volna. Mint az ismert, amikor a sportág tulajdonosváltása lezajlott, a Liberty Media elég hamar megköszönte a munkát a most 92 esztendős üzletembernek, aki bevallotta, hogy Stefano Domenicalit nem igazán gondolta alkalmasnak a vezérigazgatói pozícióra.

„Stefano soha nem állt közelebb a dolgokhoz azon túl, hogy egykor a Ferrarinál dolgozott. Ezen kívül nem tudta, mi történik a színfalak mögött. Nekem például sosem segített senki, de én sem akartam tanár lenni, ez sosem állt szándékomban” – mondta el őszintén Ecclestone, aki ezek után arról beszélt, véleménye szerint Christian Horner lenne a legmegfelelőbb ember a Formula-1 vezetőjének. „Ha ma valakit ki kellene választanom, azt mondanám, hogy ő lenne a legjobb. Nagyon odafigyel és képes különbséget tenni aközött, mi számít szemétnek és mi nem” – tette hozzá.

Alonso a legidősebb dobogósok között

A 2023-as szezonnyitón erőt fitogtatott az Aston Martin, és Fernando Alonsóval a harmadik helyen értek célba. A spanyolnak ez volt a 99. dobogós helyezése F1-es pályája során, s a kétszeres világbajnok azzal, hogy 41 évesen 7 hónaposan és 5 naposan pezsgőzhetett, felkerült a Formula-1 legidősebb dobogósainak top 20-as listájára. Mivel az Aston jónak tűnik, Alonsónak pedig még jövőre is élő szerződése lesz, jó eséllyel meg fogja előzni Michael Schumachert is, ám a lista élén lévő 53 éves és 22 napos Luigi Fagiolit aligha, bár ki tudja...

Az F1 legidősebb dobogósai:

1

Luigi Fagioli

53 éves, 0 hónapos, 22 napos

2

Louis Chiron

50 éves, 9 hónapos, 18 napos

3

Felice Bonetto

49 éves, 11 hónapos, 29 napos

4

Piero Taruffi

48 éves, 10 hónapos, 30 napos

5

Giuseppe "Nino" Farina

48 éves, 7 hónapos, 6 napos

6

Juan Manuel Fangio

46 éves, 2 hónapos, 15 napos

7

Karl Kling

44 éves, 10 hónapos, 0 napos

8

Louis Rosier

44 éves, 7 hónapos, 13 napos

9

Luigi Villoresi

44 éves, 3 hónapos, 28 napos

10

Jack Brabham

44 éves, 3 hónapos, 16 napos

11

Mauri Rose

44 éves, 0 hónapos, 4 napos

12

Michael Schumacher

43 éves, 5 hónapos, 21 napos

13

Sam Hanks

42 éves, 10 hónapos, 17 napos

14

Jacques Laffite

42 éves, 7 hónapos, 1 napos

15

Mario Andretti

42 éves, 6 hónapos, 15 napos

16

Bill Holland

42 éves, 5 hónapos, 12 napos

17

Maurice Trintignant

42 éves, 3 hónapos, 8 napos

18

John Love

42 éves, 0 hónapos, 26 napos

19

Fernando Alonso

41 éves, 7 hónapos, 5 napos

20

Carlos Menditeguy

41 éves, 5 hónapos, 3 napos

 

 

MiniDrivers: Kesztyű és kormány! Ja nem, csak kormány!

Megérkezett a szezon első versenyének összefoglalója, melyben még Kimi Raikkönen is feltűnik - természetesen csak a kanapéról, egy sörrel a kezében nézve a futamot -, amikor Oscar Piastri autójában kormányt cserélt a McLaren. De persze Ocon is megkapta a végén a magáét a büntetései miatt.