DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 25. péntek

Hatalmas utolsó körös baleset és Penske-dupla Iowában (videó!)

Iowában vendégeskedett a hétvégén az IndyCar mezőnye, ahol két oválversennyel folytatódott a szezon. A szombati futamot Scott McLaughlin nyerte, aki először diadalmaskodott ilyen típusú pályán. A Penske pilótája a mclarenes Pato O’Wardot és saját csapattársát, Josef Newgardent előzte meg a célban. A versenyt számos baleset tarkította, közülük a bajnokság szempontjából a legjelentősebb, hogy a már előtte egy bokszutcai lefulladás miatt hátrébb eső éllovas, Alex Palou is hibázott a 175. körben: a spanyol „elfogadhatatlannak” nevezte az aznapi teljesítményét.

 

Vasárnap aztán második hellyel szépített Palou, aki így továbbra is vezeti az összetett pontversenyt. A győzelmet viszont a 22. rajthelyről induló Will Power húzta be – azaz a Penske duplázott Iowában –, ezzel karrierje 41. sikerét jegyezte az ausztrál, aki több mint öt év után nyert ismét oválpályán. A pódiumot a csapattárs McLaughlin tette teljessé.

A második verseny egyébként az utolsó körben egy hatalmas balesettel ért véget: Sting Ray Robb hátulról eltalálta Alexander Rossi lelassuló autóját, amitől a levegő emelkedett, míg mögöttük Kyle Kirkwood és Ed Carpenter is megpörgött a baleset elkerülése miatt, és egymást és Rossit is begyűjtve a falnak csapódtak. Robbot kórházba is szállították az incidens után, de csapata, az A.J. Foyt Racing közlése szerint kora este már ki is engedték onnan.

Mondd, ki a kedvenc pilótád – egy csavarral!

Érdekes kis feladványt tett közzé közösségi oldalain az F1. Azt az egyszerű kérdést tette fel a rajongóknak, ki a kedvenc versenyzőjük – azonban a válaszhoz a billentyűzetből kihúzott jónéhány alapvető fontosságú betűt. Ti ilyen megkötésekkel meg tudnátok mondani, ki a kedvencetek?

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

FORMULA 1® (@f1) által megosztott bejegyzés

Ki fizeti Zhou ülését?

Persze, rávághatjuk, hogy a kínaiak. De azért ez így kissé tág kategória… A Formula Podcast legutóbbi adásában többek között arról is szó esett, hogy egyelőre homály fedi azokat a támogatókat, akik az F1-be segítették az első kínai pilótát azt követően, hogy a tavalyi év egy szakában anyagilag reménytelennek tűnt a helyzete. Az adás Zhouról szóló szakasza 35:59-től kezdődik.

 
 

A Formula Podcast az alábbi felületeken érhető el – iratkozz fel, kövess minket!

spotify

rss-logo

 applepod2


stitcher

castbox

buzz3

google-pc

rp 

deezer

addict

Nem adja fel F1-es álmát az IndyCar sztárja

Amikor a Sauber/Alfa Romeo tavaly közel állt ahhoz, hogy Michael Andretti bevásárolja magát a csapatba, egyúttal az is szóba került, hogy hozna magával egy amerikai tehetséget, Colton Hertát. Andretti végül kihátrált az üzletből, így egyelőre Herta F1-es szereplése is csak álom maradt, ám ő kijelentette, ettől ő még nem adja fel. A 21 éves versenyző, aki az IndyCar történetének valaha volt legfiatalabb futamgyőztese, persze elégedett a mostani kategóriájával is, de sose utasítaná vissza, ha valamilyen úton a száguldó cirkuszba kerülhetne.

„Sok dolgot szeretnék a karrierem során, néhányhoz pedig megfelelő időzítés kell. A Formula-1 is ilyen. 28 évesen sajnos már nem fogsz bekerülni. Most épp időben lennék, ha megkapnám a lehetőséget. Átgondolnám persze, de minden valószínűség szerint élnék vele, mert karrierem egy pontján szeretnék a Formula-1-ben versenyezni” – nyilatkozta. Azt is hozzátette, az F1 után még mindig szívesen visszatérne a tengerentúli sorozatba.

A kivétel erősíti a szabályt: Silverstone-ban mégis lehet légiparádé

A héten érkezett az információ, hogy az idei szezontól kezdve az F1 vezetősége betiltja a hagyományos, verseny előtti légibemutatókat, amelyek során katonai repülőgépek vezettek fel egy-egy nagydíjat. A szigorítás oka, hogy a sport szeretne környezetbarát irányba elmozdulni, ebbe pedig nem fér bele az a légszennyezés, amelyet ez a parádé jelent, emellett túlzott katonai erőfitogtatásnak is tekintették.

Többek között Monzához és Silverstone-hoz is hozzátartozott a látvány, és a hírek szerint a Brit Nagydíj mégiscsak megkapta az engedélyt a bemutatóra. A szervezők külön kérése volt ez, és azzal indokolták, hogy az általuk használt gépek nem katonai színekben repülnek. Hasonló módon Monza is szeretné megőrizni azt a tradíciót, hogy a verseny előtt a trikolórt láthatjuk a levegőben, az illetékesek még gondolkodnak rajta, hogyan lehetne ezt kivitelezni.

Az új szabály a repülőket nem törli ugyanakkor teljesen a programból, civil gépek ugyanis, környezetbarát üzemanyaggal hajtva engedélyezettek lesznek továbbra is.

Játssz rossis sapkáért a Formula Motocasttal!

Ismét nyereményjátékot hirdettünk MotoGP-s podcastműsorunk, a Formula Motocast idei első, a királykategória elmúlt 20 évének legjobb versenyzőit rangsoroló adásában: az alábbi képen látható Valentino Rossi-sapkát sorsoljuk ki! Ahhoz, hogy esélyed legyen a nyereményre, mindössze annyit kell tenned, hogy megosztod a játékról a Formula MotoGP Facebook-csoportban közzétett posztot – vagyis EZT –, és aztán bízol benne, hogy te leszel a szerencsés nyertes. A játék határideje: január 31.!

rossi-sapka-v2

 

Elkészült az ausztrál pálya

Kihasználta a koronavírus miatti kétéves kényszerszünetet Melbourne, és az idei visszatérése előtt átszabta az Albert Park pályáját. A módosítások mellett azért döntöttek, hogy több előzési lehetőséget teremtsenek, és a korábbiaknál izgalmasabb Ausztrál Nagydíjakat láthassunk. Többek között a 9-10-es kanyarkombinációt gyorsították, de más kanyarokat is kiszélesítettek a tempó növelése érdekében, emellett újra is aszfaltozták a pályát, amelyet 1996 óta nem tettek meg.

A futam promótere, Andrew Westacott szerint látványos lehet majd a változás. „Körönként öt másodperccel lesz gyorsabb, az új autókkal pedig szorosabb versenyzést is várhatunk” – mondta. A legjobb előzési pont szerinte a 11-es kanyarban lesz, de az újításnak köszönhetően máshol is jó eséllyel támadhatnak a versenyzők.

Az Ausztrál Nagydíjat a tervek szerint április 8-10. között rendezik.

Akik a legtöbbet vártak első győzelmükre

Bár az elmúlt szezonok főként a Mercedes sikereiről szóltak, bőven volt lehetőségünk új győzteseket is avatni, az elmúlt két évből elég csak Esteban Ocont vagy Pierre Gaslyt említeni, mint talán a legnagyobb meglepetéseket. Azonban épp ennyi „majdnem-győzelem” is volt, amikor a mérföldkő a karrierben az utolsó pillanatban csúszott ki a pilóták kezéből. A nagy nevek közül például George Russell és Lando Norris is vár még az első győzelmére. Vajon lesz-e ebből annyi, mint az alábbi tíz pilóta esetében, akik bizony igen sokáig böjtöltek, mielőtt a dobogó legfelső fokára léphettek.

A videó a képre kattintva indul.

Verstappen érkezése, a halo bevezetése, Alonso kempingszékes pihenése – ez mind a hibridérában történt!

Az F1 2022-ben új korszakba lép, a friss szabályok már egy fenntarthatóbb jövő felé visznek, ahol a versenyzés is sokkal szorosabb lehet. Legutóbb 2014-ben volt ekkora volumenű változás, az a szabályrendszer pedig nyolc szezon után most már a múlté. Megannyi emlékezetes és jelentős pillanatot élhetett át a száguldó cirkusz közössége ebben az időszakban, az F1 pedig ezeket is felidézve vett búcsút történetének ezen fejezetétől. Nyolc szezonban benne volt elképzelhetetlen mennyiségű Mercedes-győzelem, a shoey debütálása, nagy balesetek és sajnos tragédia is, mely újabb biztonsági fejlesztésekhez vezetett.

A videó a képre kattintva indul.

3 ezred döntött három pilóta között a juniorszériában

Az talán egyetlen autósportrajongónak sem meglepetés, hogy a nevelőszériák épp annyi, ha néha nem több izgalmat tartogatnak, mint a királykategória. Az F1-es szezonzáróra tavaly mindenki felkapta a fejét, talán kívánni sem lehetett volna körömlerágósabb befejezést, ám az Egyesült Arab Emírségek Formula-4-es sorozatában legalább ilyen erős befutó kerekedett. A pénteki szezonnyitón a küzdelem ugyanis olyan kiélezett volt három premás versenyző, Andrea Kimi Antonelli, Aiden Neate és James Wharton között, hogy végül három ezredmásodperc (!) döntött a győzelemről. Mit is mondhatnánk, ha nem azt, hogy ez a versenyzés!

Megegyezett a Red Bull és a Mercedes a csapatváltó mérnökről

Noha holtszezon van, a Red Bull képviselőinek akad dolga. Az új éra kezdete előtt is jönnek-mennek a szakemberek az F1-ben, az energiaitalosoknak pedig nemrég egy távozó kollégájuk kapcsán bíróságra is kellett menniük; Dan Fallows végül majd csak április 2-án kezdhet az Aston Martinnál.

Azonban egy érkező csapattag miatt is egyeztetéseket folytattak. A nemrég kitüntetést kapó Mercedes-mérnök, Ben Hodgkinson jövőjéről állapodott meg a két istálló, a Red Bull új motorrészlegét erősítő, az Ezüst Nyilakat húsz év után elhagyó szakember ennek megfelelően 2022. május 24-én csatlakozhat majd a bikásokhoz. A felek egy rövid üzenetben tudatták a megegyezést közösségi oldalaikon.

A Mercedesnek is lesz védence a Formula-2-ben

Magasabb kategóriában folytatja Frederik Vesti, aki az elmúlt két szezonban negyedikként végzett a Formula-3-ban, összesen négy futamgyőzelmet szerezve. A 20 esztendős dán, aki éppen egy éve a Mercedes juniorcsapatának tagja, 2021-es istállójánál maradva az ART-t erősíti, Theo Pourchaire csapattársaként.

A Mercedesnek így lesz védence a Formula-2-ben, míg a Ferrarinak nem, miután Robert Svarcman elhagyja a szériát, Marcus Armstrong pedig kikerült a versenyzői akadémiából. Velük ellentétben a Red Bull nem kevesebb, mint öt juniorpilótáját indítja a Formula-2-ben: Jüri Vips, Liam Lawson, Jehan Daruvala, Dennis Hauger és Ayumu Iwasa is az energiaitalos cég utánpótlásába tartozik.

Komoly szponzorral gazdagodott a Red Bull

Pénteken Christian Horner csapatfőnök jelentette be, hogy új támogatót találtak csapatuknak. Nem mással, mint a PokerStarsszal írtak alá többéves partneri szerződést; az online kaszinó az F1 hivatalos európai fogadóirodájaként is működik, és a kontinensen belül a reklámért is felelnek. Az új szponzor logója természetesen az autókon és a versenyzők öltözetén egyaránt feltűnik majd.

„A tavalyi, kasszasikert jelentő szezon után örömmel jelentem be a PokerStars mint új partner érkezését 2022-től. A sportunk folyamatosan változik, és ez nem csak az autókra vonatkozik, hanem azokra az új technológiákra is, amelyekkel a szurkolókat kívánjuk megszólítani, interaktív élményeket nyújtva nekik” – fogalmazott köszöntőjében Horner, izgatottan várva az együttműködést.

Újra Piastrinak ítélték a Brabham-díjat

A Formula-1 háromszoros világbajnok ausztráljáról, Sir Jack Brabhamről elnevezett kitüntetést 2005 óta mindig annak az autóversenyzőnek osztják ki, aki Ausztrália hírnevét öregbítve jelentős sikereket ért el nemzetközi szinten. A 2021-es Brabham-díjat Oscar Piastrinak ítélték, aki első évében Formula-2-es bajnoki címet szerzett, ezzel együtt pedig három egymást követő szezonban nyert meg különböző kategóriákat.

2020-ban ugyancsak Piastri nyerte az ausztrál motorsport nagy presztízsű kitüntetését, miután a Formula-3-ban lett bajnok ugyancsak első nekifutásra, a megelőző évben pedig a Formula Renault Eurocupot is megnyerte. Az ifjú pilóta csupán a második, aki kétszer is Brabham-díjat nyert: Will Power 2007-ben és 2018-ban kapta meg a kitüntetést, még Daniel Ricciardót és Mark Webbert is csak egy-egy ízben díjazta az ausztrál motorsportszövetség.

Piastri az Ausztrál Nagydíj helyszínén, az Albert Parkban vette át a díjat Tim Schenkentől, a korábbi Formula-1-es versenyzőtől.

Legyőzi-e gokartban két kör hátrányból az F1-es újságírót Lando Norris?

A Formula1.com újságírói stábját erősítő Lawrence Barretto mérte össze gokarttudását a McLaren Formula-1-es pilótájával. A köridők között óriási volt a szakadék, így az eredetileg tervezett egy helyett kétkörös előnyt adtak a szakírónak Norrisszal szemben – egy ötkörös versenyen… A videó IDE vagy a képre kattintva nézhető:

norris-gokart-video

Beindították az új Alpine-t – ez már tényleg a 2022-es autó hangja

Enstone-ban is sor került az előszezon egyik fontos eseményére: először indították be az új versenygép motorját. A csapat idei modellje az A522 nevet viseli – bemutatójának időpontja egyelőre nem ismert.

Az Alpine próbára tette a rajongók türelmét, mivel az elmúlt napokban többször is publikáltak hangfelvételeket: hozzáfűzve, hogy most NEM az új autó beindítását halljuk, hanem egy kerékpisztolyt, a rajongókat vagy éppen Alonsót és Ocont.

Az istállók közül elsőként a Mercedes indította be új autóját, Brackley-ben már karácsony előtt sor került erre a mérföldkőre.

Meghallgattattak a versenyzők imái: újraaszfaltozták az austini pálya nagy részét

Az elmúlt években folyamatosan a kritikák kereszttüzébe került a Circuit of the Americas versenypálya aszfaltja: a Formula-1-esek is többször panaszkodtak a huplikra, de különösen a MotoGP-sek titulálták veszélyesnek a helyzetet – olyannyira, hogy a tavaly októberi futam során belengették: ha nem orvosolják a problémát, nem térnek vissza a texasi helyszínre. Nos, az illetékesek hallgattak a motorosokra: a COTA közösségi oldalain közzétett információk alapján újraaszfaltozták a kritikus szakaszokat, konkrétan a 2-es és 10-es, valamint a 12-es és 16-os kanyar közötti szekciókat.

A probléma gyökerével is igyekeztek foglalkozni, hiszen az okozza a gondot Austinban, hogy eleve a talaj olyan jellegű a pálya alatt, amely miatt néhány évente megjelennek rajta a hibák. Ennek elkerülése érdekében talajradarral és lézerrel próbálták feltérképezni, hol van probléma a talaj szerkezetével, s a 2-es és 10-es kanyar közötti rész alapját meg is erősítették. A puding próbája az evés: a MotoGP áprilisban, az F1 októberben utazik Amerikába, ekkor derül ki, mennyire váltak be a munkálatok.

A szezon harmadik szakaszán tört totálra az első hibrid WRC – videó

A Monte-Carlo harmadik gyorsasági szakaszán Adrien Fourmaux sokallt be egy kanyarban és törte darabokra a Ford Puma Rally1-et - ezzel ő "írta le" az első hibrid "WRC-t". Videón az eset:

Prost versenybe akart szállni az FIA-elnökségért

Nagyjából egy hónappal ezelőtt Mohammed Ben Sulayemet választották a Nemzetközi Automobil Szövetség új elnökévé, a szavazáson egyetlen kihívóját, Graham Stokert utasította maga mögé. Ám mint most kiderült, lehetett volna még egy ellenfele a voksoláson Ben Sulayemnek, méghozzá az Alpine tanácsadói pozíciójából távozó négyszeres F1-es világbajnok, Alain Prost!

„Elárulok egy titkot: úton voltam afelé, hogy elinduljak az FIA elnöki pozíciójáért, de elkéstem” – árulta el a francia legenda a L’Equipe-nek. „Csaknem 40 éve vagyok jelen a Formula-1-ben mindenféle pozícióban: versenyzőtől kezdve csapatfőnökön át több igazgatói tanácsig. Emellett vezettem a GPWC-is [egy tervezett szakadárszéria volt – a szerk.], szóval elégedettséggel töltött volna el az a pozíció.”

Arra a kérdésre, hogy milyen tervei vannak az Alpine-tól való keserédes távozása után, így felelt Prost: „Nem keresek semmi konkrétat. Csak boldog akarok lenni és olyan emberekkel dolgozni, akikkel jó móka a munka.”

alain-prost-2021-dppi

Majdnem kukázással telt Albon első napja a Williamsnél

Néhány nappal ezelőtt először tett látogatást hivatalos Williams-pilótaként Alexander Albon az alakulat grove-i központjában, ahol elsősorban a csapattagokkal ismerkedett össze, valamint némi szimulátormunkát is elvégzett. Ám mint azt az F1-be egy év kihagyás után visszatérő brit-thai elmondta: nem sokon múlt, hogy nem a szemétben turkált ehelyett!

„Már az első napon elhagytam a kocsikulcsomat, de szerencsére megtaláltam őket. Azt hittem, az ebédtálcámon hagytam, szóval már épp át akartam nézni a szemetesládákat, de szerencsére csak lecsúszott a kanapé oldalán a szimulátorszobában, szóval megúsztam egy utat a kukákhoz!” – magyarázta Albon a Williams honlapján.

albon-williams-1

Cowboy-kalapban fakadt dalra a volán mögött Daniel Ricciardo

Szemlátomást jól érzi magát a holtidényben a McLaren ausztrálja:

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Daniel Ricciardo (@danielricciardo) által megosztott bejegyzés