DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
USA

NASCAR: Komoly veszélyben lehetnek a Cup Series pilótái

Két versenyző is fejsérülés miatt hiányzik a a NASCAR királykategóriájából, ahol a hírek szerint komoly biztonsági gondok vannak a Next Gen autóval. Elég nagy botrány alakult ki a széria körül.

Hatalmas várakozás övezte a Cup Series Gen-7 névre hallgató autóját, ami jelentős változásokat hozott a technikai szabályzatban, azóta pedig viszont kiderült az is, hogy nem éppen a biztonságról híres. Már a töréstesztek során is felmerültek olyan pletykák, hogy a pilótákra hatalmas erőhatások nehezedhetnek majd, ám ekkor még ezt alaptalannak nevezték. A rájátszás előtt azonban ismét egyre többen kezdtek el aggódni emiatt, mint kiderült, nem is alaptalanul.

A leglátványosabb esetet Kurt Busch produkálta, aki a Pocono Raceway-en a kvalifikáció végén való ütközésekor szenvedett agyrázkódást, még július végén, versenyezni pedig azóta sem engedték. A feszültség már ekkor is tapintható volt, a bomba viszont akkor robbant, amikor egy látszólag kisebbnek tűnő koccanás során Alex Bowman is fejsérülést szenvedett szeptember végén Texasban. A 48-as autó versenyzője emiatt kénytelen volt kihagyni a Talladegán rendezett futamot, valamint pedig biztossá vált, hogy a hétvégén sem lehet jelen Charlotte-ban.

Az incidensekben közös, hogy az autó hátuljával találták el a falat, ami a leggyengébb pontjának számít. A hírek szerint a túl merev karosszéria okozhatja a problémákat. Bár a kompozit anyagból készült kasztni rendeltetése az lett volna, hogy a nagyobb merevség által strapabíróbb legyen, úgy tűnik rosszul sült el a dolog, mivel jelenleg a versenyzőket teszik ki hatalmas veszélynek a jelentős erőhatások miatt.  



Ha ez önmagában nem lenne elég, akkor a NASCAR részéről finoman szólva is botrányos kommunikációt folytattak az esetről. Mint az a címvédő Kyle Larson egyik nyilatkozatából kiderült, a versenyzők eddig a széria elvárásai miatt nem igazán beszélhettek erről, mostanra azonban elegük lett. A 2020-as bajnok Chase Elliott például elárulta, szerinte visszafelé halad a sportág, míg Kevin Harvick és Denny Hamlin nyíltan vállalták, hogy szerintük nem törődnek eléggé a testi épségükkel.

Ezek után érkezett egy reakció a The Athletic hírei szerint, amiben azt állították, hogy a vezetőség egy olyan javaslattal állt elő, miszerint a versenyzők a baleseteket megelőzően, a fejüket feszítsék erősen a fejtámlának, így csökkentve a visszacsapódás esélyét. „A fenébe is, rengeteg időnk volt tesztelni az autót, és megtenni mindent azért, hogy biztosítsuk. Egy teljes naptári évet késett, plusz egy évünk volt dolgozni rajta, de még mindig itt tartunk. Nincs mentség a visszalépésre. Túl sok okos emberünk van, rengeteg technológiánk és rengeteg baleset éves szinten. Egy új termékkel előre kell lépned, nem pedig ugyanott maradni, vagy visszalépni, főként nem a biztonság terén” – mondta el a tabella élén álló Elliott az ESPN számára.

Az aggódó hangok viszont úgy tűnik, nem találtak teljesen süket fülekre, a NASCAR állítólag egy új fejlesztésű hátsó lökhárítóval kísérletezik, amit a héten már töréstesztnek vetnek alá, ám folytatása még biztosan lesz ennek az ügynek.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: