DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. június 10. szerda

Újoncok a pole-ban az F2 és az F3 időmérőin

Spielberg után Silverstone-ba is elkísérték az F1 mezőnyét a juniorkategóriák, amelyek már pénteken túlestek a sprintfutam és a főfutam rajtsorrendjét meghatározó időmérőn.

Nem indult jól az F3-as bajnoki összetett harmadik helyén álló Dino Beganovic hétvégéje, miután a Ferrari akadémistája egy technikai probléma miatt nem tudott értékelhető köridőt futni, így mindkét futamon a mezőny végéből kell majd rajtolnia. A Trident erős egykörös tempót mutatott: Leonardo Fornaroli első pole-pozícióját szerezte a szériában, csapattársa, Oliver Goethe pedig mellőle indulhat majd a főfutamon az első sorból. A harmadik Trident-pilóta, a bajnoki éllovas Gabriel Bortoleto ötödik lett. A Campos is elégedett lehet az eredménnyel, a bajnokság második helyezettje, Josep María „Pepe” Martí a harmadik, Christian Mansell pedig a negyedik rajtkockába sorakozhat majd fel vasárnap.

A Formula-3 időmérőjének végeredménye:

 

Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
L.Fornaroli Trident 1:45.520    
Oliver Goethe Trident 1:45.646 0.126  
23  Pepe Martí Campos Racing 1:45.874 0.354  
24  C.Mansell Campos Racing 1:45.909 0.389  
G.Bortoleto Trident 1:45.910 0.390  
Paul Aron Prema Racing 1:45.945 0.425  
15  Gabriele Mině Hitech Pulse-Eight 1:46.040 0.520  
16  Luke Browning Hitech Pulse-Eight 1:46.046 0.526  
10  Franco Colapinto MP Motorsport 1:46.064 0.544  
10  27  Taylor Barnard Jenzer Motorsport 1:46.155 0.635  
11  11  Mari Boya MP Motorsport 1:46.163 0.643  
12  12  Jonny Edgar MP Motorsport 1:46.169 0.649  
13  14  S.Montoya Hitech Pulse-Eight 1:46.249 0.729  
14  Grégoire Saucy ART Grand Prix 1:46.270 0.750  
15  25  Hugh Barter Campos Racing 1:46.277 0.757  
16  Zak O:Sullivan Prema Racing 1:46.332 0.812  
17  17  Caio Collet Van Amersfoort Racing 1:46.468 0.948  
18  Kaylen Frederick ART Grand Prix 1:46.620 1.100  
19  26  Nikita Bedrin Jenzer Motorsport 1:46.732 1.212  
20  31  M.Cresswell PHM Racing by Charouz 1:46.906 1.386  
21  18  R.Villagómez Van Amersfoort Racing 1:46.971 1.451  
22  19  Tom Smith Van Amersfoort Racing 1:47.037 1.517  
23  Nikola Tsolov ART Grand Prix 1:47.054 1.534  
24  21  Max Esterson Rodin Carlin 1:46.914 1.394  
25  20  Oliver Gray Rodin Carlin 1:47.270 1.750  
26  22  Ido Cohen Rodin Carlin 1:47.447 1.927  
27  28  Alejandro García Jenzer Motorsport 1:47.560 2.040  
28  29  Sophia Flörsch PHM Racing by Charouz 1:47.613 2.093  
29  30  Roberto Faria PHM Racing by Charouz 1:47.778 2.258  
30  Dino Beganovic Prema Racing 2:45.962 1:00.442  

 

 

A Formula-2-esek nem úszták meg piros zászló nélkül a kvalifikációt, miután Amaury Cordeel csúnyán összeörte a Virtuosit. Az időmérő megszakítása azt jelentette, hogy le kellett rövidíteni a rendelkezésre álló időt, mivel az edzés belelógott volna az F1 második szabadedzésébe, így az utolsó percekben mindenki fejvesztve próbálta összehozni legjobb idejét a kihűlt abroncsokon. Az utolsó körökben két sárga zászló is bezavart, Victor Martins azonban végül megtartotta pole-pozíciós helyét. Kush Maini hatalmas meglepetésre a második helyre hozta be a Campost, míg a bajnoki összetett élmezőnyéből Ayumu Iwasa és Oliver Bearman teljesítettek a legjobban harmadik és ötödik helyükkel. A bajnokságot vezető Frederik Vesti indulhat az élről a holnapi sprintfutamon.

A Formula-2 időmérőjének végeredménye:

 Hely   No.   Pilóta   Csapat   Idő   Hátrány 
Victor Martins ART Grand Prix 1:39.832    
24  Kush Maini Campos Racing 1:39.945 0.113  
11  Ayumu Iwasa DAMS 1:39.952 0.120  
14  Jack Doohan Invicta Virtuosi Racing 1:39.957 0.125  
Oliver Bearman Prema Racing 1:39.989 0.157  
Enzo Fittipaldi Rodin Carlin 1:39.991 0.159  
Zane Maloney Rodin Carlin 1:40.001 0.169  
Théo Pourchaire ART Grand Prix 1:40.019 0.187  
10  Isack Hadjar Hitech Pulse-Eight 1:40.026 0.194  
10  Frederik Vesti Prema Racing 1:40.052 0.220  
11  16  Roy Nissany PHM Racing by Charouz 1:40.135 0.303  
12  12  Arthur Leclerc DAMS 1:40.198 0.366  
13  Jehan Daruvala MP Motorsport 1:40.314 0.482  
14  Dennis Hauger MP Motorsport 1:40.368 0.536  
15  Jak Crawford Hitech Pulse-Eight 1:40.400 0.568  
16  20  Roman Staněk Trident 1:40.526 0.694  
17  22  R.Verschoor Van Amersfoort Racing 1:40.561 0.729  
18  25  Ralph Boschung Campos Racing 1:40.815 0.983  
19  17  Brad Benavides PHM Racing by Charouz 1:40.950 1.118  
20  21  Clément Novalak Trident 1:41.106 1.274  
21  15  Amaury Cordeel Invicta Virtuosi Racing 1:41.457 1.625  
22  23  J.M.Correa Van Amersfoort Racing 1:42.084 2.252  

Russell: Mindkét bajnokságban elérhető a második hely

A nyári szünetet megelőző futamokon úgy tűnt, a Mercedes végre maga mögött tudta a szezon szenvedős első harmadát, és folyamatosan közelíteni tudott a két élcsapatra, a Red Bullra és a Ferrarira. Azok hibáit kihasználva ráadásul a Francia és a Magyar Nagydíjakon is kettős dobogót ünnepelhettek, a hihetetlen kiegyensúlyozottság pedig azt eredményezte, hogy a konstruktőri értékelésben már csak 30 pontra vannak a második helyezett Scuderiától. Ha pedig mindez nem lenne elég, George Russell lemaradása mindössze 20 egység a szintén ezüstérmes pozícióban álló Charles Leclerc-rel szemben, de a csapattárs Lewis Hamilton is csak további 12 pontra van a fiatalabb brittől. Russell emiatt úgy érzi, nem irreális, ha célba veszik a világbajnoki második helyeket:

„Olyan helyzetben vagyunk jelenleg, hogy talán harcba szállhatunk a második helyért mindkét bajnokságban” – mondta el a Belga Nagydíj hétvégéje előtt a BBC Sportnak. „Természetesen olyan harci szellemmel vágunk neki a versenyeknek, hogy szeretnénk mindet megnyerni, ahogy a vb-címeket is, de ha realisták vagyunk, a Red Bull és Max kivételes munkát végeznek, és óriási az előnyük mindenkivel szemben. De szeretnénk mi lenni a legtöbb pontot szerző csapat a szezon második felében. Ez kell legyen a célunk. Nincs messze a második hely egyik bajnoki összetettben sem. Emellett amit az évad második felében tanulunk, önbizalmat adhat nekünk a következő évre is.”

russell-belga-day0-dppi

fotó: DPPI

Vakarhatják a fejüket a Ducatinál, hogy kit ültessenek a gyári motorra

Hosszú hónapok óta egyértelmű, hogy Enea Bastianini és Jorge Martin közül kerül ki a KTM-hez távozó Jack Miller utódja a bolognaiak gyári alakulatánál, de a két jelölt nem könnyíti meg a vörösök dolgát: hiába remek mindkét fiatal tempója, számos hibát is elkövettek. Spielbergben sem volt ez másként: Bastianini és Martin sem ért célba, utóbbi a dobogóért harcolva bukott az utolsó körben. Márpedig a Ducati ezt a versenyt jelölte meg határidőnek a döntéshez – a nehéz helyzetről a Formula Motocast adásában is beszéltünk, s egyúttal 50:35-től az is meghallgatható, mi az olasz vagy a spanyol mellett tennénk-e le a voksunkat:

 

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Leclerc Ferrarijában motort cserélnek, a mezőny végéről rajtol Spában

Hátrányból fogja megkezdeni a vasárnapi Belga Nagydíjat Charles Leclerc, akinek az autójában a hírek szerint több erőforrás-komponenst is ki fognak cserélni – írja az Autosport. Arról, hogy pontosan mely elemekből kerül be új a monacói Ferrarija, majd az FIA fog kiadni hivatalos dokumentumot, de vélhetően minden alkatrészből bevetnek egy újat, emellett a lap arról ír, hogy váltóból is újat szerelnek be az összetettben 80 pontos hátránnyal második helyen álló pilóta versenygépébe. Mindez azt eredményezi, hogy Leclerc csak a rajtrács végéről vághat majd neki a vasárnapi futamnak.

A Ferrari azért döntött úgy, hogy Spában vállalja be a büntetéssel járó cserét, mert itt látnak esélyt az előzésekre. Emellett ez legalább annyi előnnyel jár Leclerc számára, hogy így a továbbfejlesztett hibridrendszer kerülhet a monacói autójába, amely ezen a hétvégén debütál. A csapattárs Carlos Sainznál nincs szó hasonló cseréről, mivel az ő jelenleg használt motorja frissebb.

leclerc-spa-day0-dppi

Öt év egyetlen dobogója: Különleges emlékek helyszínén a Williams

A 2021-es Belga Nagydíj nem a Formula-1 elmúlt éveinek legdicsőbb fejezete, megkérdőjelezhető döntések folytán osztottak félpontokat két biztonsági autó mögött töltött kör után, a Williamsnek azonban mégis van oka szívesen visszaemlékezni a hétvégére: 2017-től egészen mostanáig a csapat ezen a versenyen szerezte egyetlen dobogós helyezését a másodikként értékelt George Russell révén, aki maga pályafutása első pódiumát érte el Spában. Az eredmény annyira kilóg a sorból, hogy az ötéves időszakban a Williams második legjobb helyezése hetedik pozíció volt, a 2021-es Magyar Nagydíjról.

Radikálisan átalakítaná a hétvégéket az F1 vezére: minden nap osztana pontokat vagy díjakat

A Formula-1 hét évtizedes gyökereihez nyúlt hozzá tavaly a sportág vezetése, amikor kísérleti jelleggel három nagydíjhétvége szombati napján sprintkvalifikációs versenyt rendeztek. Stefano Domenicali, az F1 vezérigazgatója a minap újfent elmondta, hogy ezt a számot szeretnék hatra emelni 2023-ra, és dolgoznak is a részletek finomhangolásán. Ám nem állna meg itt a versenyhétvégék átalakításával: azt szeretné elérni, ha szinte minden egyes alkalommal osztanának pontokat vagy valamilyen díjakat, amikor az F1-es pilóták a pályára gördülnek, ezzel a szabadedzések számát egyre redukálná.

„Szerintem rajongói szempontból fontos lenne, hogy minden nap legyen miért harcolni a pályán” – idézi Domenicalit a The Race szaklap. „A szabadedzés nagyon érdekes a mérnökök vagy a pilóták számára, de végső soron a sportban kell, hogy valamiért küzdj. A versenynaptárt illetően már amúgy is megvannak a korlátaink ahhoz, hogy változtassunk a hétvégenkénti három szabadedzésen. Szóval agresszíven átalakítanám azzal, hogy lenne egy edzés péntek délelőtt, utána viszont minden egyes pályán töltött alkalomnál osztanánk ki valami díjat. Így mindig lenne akció. Mindig, amikor a pályán vannak, pontokért vagy díjakért küzdenének. Talán az első edzést leszámítva mindenért lenne valamiféle díjazás. Szívesen átbeszélem ezt a versenyzőkkel, a csapatokkal és az FIA-val, mert szerintem ez növelné a pályán zajló események intenzitását, amit mindenki látni szeretne.”

f1-start-2022-dppi_1

Megnéztük Spában a piros Mercedest

Mészáros Sándor kollégánk a helyszínen tekintette meg az ünnepi díszbe öltöztetett Mercedest, amely a hétvégén félig vörös színben pompázik. Az AMG 55 évét ünneplik ezen a módon, a márka egyik legendás versenyautóját, a Mercedes 300 SEL 6,8 AMG-t, a „Vörös disznót” megidézve.

merc_3

merc2

merc3_1

Visszatér az F1, mutatjuk a pénteki programot

Pénteken F1-es, F2-es és F3-as programokat is rendeznek Spában, mutatjuk a menetrendet a tv-közvetítésekkel együtt.

Péntek (augusztus 26.) 

10:25 - 11:10 Formula-3, Szabadedzés 

11:35 - 12:20 Formula-2, Szabadedzés 

14:00 - 15:00 Formula-1, 1. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

15:30 - 16:00 Formula-3, Időmérő (tv: M4 Sport, élő)

17:00 - 18:00 Formula-1, 2. szabadedzés (tv: M4 Sport, élő)

18:30 - 19:00 Formula-2, Időmérő 

A tejes hétvégi menetrend ezen a linken áttekinthető!

-00122031_199

fotó: dppi

Jövő héten dőlhet el, kié lesz 2023-ban Piastri

A 2022-es esztendő talán egyik legnagyobb botránya robbant ki még a nyári szünet elején, amikor az Alpine bejelentette, hogy Oscar Piastrit léptetik elő versenyzővé Fernando Alonso Aston Martinhoz igazolása után, majd néhány órával később mindezt a fiatal ausztrál közösségi médiás posztban cáfolta. Sajtóhírek szerint mindezt azért tehette meg Piastri, mert szerződése van a McLarennel, ahol Daniel Ricciardo minap hivatalossá tett távozásával immár biztosan lenne is hely neki. Csakhogy az Alpine állítja, hogy érvényes kontraktusa van a tavalyi F2-es bajnokkal 2023-ra, de ugyanezt gondolja állítólag a McLaren is.

Az ügyben a Formula-1 szerződéseket elismerő szervezete dönt, méghozzá az Autosport értesülései szerint rövidesen: a szaklap úgy tudja, hétfőtől kezdődően ül össze a bizottság Piastri-ügyben. A szervezetet még Michael Schumacher 1991-es jordanes-benettonos hasonló jogvitája után hívták életre. Azt egyelőre nem tudni, mennyi időt vehet igénybe a folyamat, mindez függhet attól, hogy mennyire bonyolultak az aláírt szerződések. Mindenesetre végeredményként a CRB (Contract Recognition Board rövidítése) döntheti el, hogy az Alpine vagy a McLaren számíthat az ausztrál szolgálataira. Az a tény, hogy Ricciardo távozása már hivatalos, azt sugallja, hogy a wokingiak magabiztosak. Mindeközben állítólag Piastri a Belga Nagydíj hétvégéjén is szimulátoros munkával segíti még az Alpine-t, amelynek hivatalosan jelenleg a tartalékversenyzője.

piastri-f1-dppi

fotó: DPPI

Gasly idén is megemlékezett Hubert-ről a tragédia helyszínén

Három évvel ezelőtt a Belga Nagydíj hétvégéjének szombati Formula-2-es sprintfutamán veszítette életét Anthoine Hubert. Honfitársa, Pierre Gasly azóta minden évben vitt virágot a tragikus baleset helyszínére, s ez az idei nagydíj csütörtökjén sem volt másként. „Hiányzol, Tonio” – írta a közösségi oldalain a képek mellé az AlphaTauri francia pilótája.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

PIERRE GASLY

Rotációs rendszerben térne vissza az F1-be a Francia Nagydíj

Bár már hónapok óta gyanítható volt, mostanra eldőlt, hogy 2023-ban biztosan nem rendeznek Francia Nagydíjat a Formula-1-et. Stefano Domenicali F1-vezér minapi versenyekkel kapcsolatos nyilatkozatára a helyi szervezők rövid közleményben reagáltak, amelyből kiderül, hogy nem adják fel, hogy a közeljövőben újra a menetrend részei legyenek, még ha nem is minden szezonban:

„A Formula-1-es Francia Nagydíj tudomásul vette Stefano Domenicali F1-elnök nemrégi szavait azzal kapcsolatban, hogy a futam hiányozni fog a 2023-as naptárból. A 2022-es kiadás nagy sikere után a Francia Nagydíj, az F1 és a nagydíj összes részvényese tovább dolgozik azon, hogy a verseny újra a naptár része legyen a következő években, különösképp egy rotációs rendszeren ennek kapcsán” – olvasható a közlemény, amelynek végén természetesen köszönetet mondanak minden érintettnek az eddigiekért. A korábbi pletykák szerint egyébként jó esély van rá, hogy ha a francia futam vissza is tér, arra nem Le Castellet-ben, hanem egy új nizzai pályán kerülhet sor, és felmerült már a Monacóval vagy a Belga GP-vel való rotáció is.

francia-gp-f1-start-dppi

fotó: DPPI

McLaren: Ricciardo-szurkolók vagyunk, van F1-en kívüli csapatunk is

A szerdai nap nagy híre Daniel Ricciardo McLarentől való távozása, illetve annak bejelentése volt, amely előrevetíti azt is, hogy Oscar Piastri miatt szakítottak Ricciardóval annak ellenére, hogy érvényes szerződése volt 2023-ra is. A bejelentés után Zak Brown vezérigazgató azért udvarolt még egy kicsit az ausztrálnak:

„Daniel Ricciardo-szurkolók vagyunk és vannak egyéb szériákban is csapataink. Daniel egy kivételes autóversenyző és bármely csapat kivételezettnek érezheti magát, amelynél vezet (ennek persze némileg ellentmond az, hogy a szerződés ellenére ők mégis kidobták - a szerk.). Tárt karokkal várjuk az egyéb csapatainkba, de úgy tudjuk, hogy Daniel nagyon is az F1-re koncentrál. A McLaren ajtaja mindig nyitva áll előtte, de ő most nagyon az F1-ben szeretné folytatni.”

-00122033_050

fotó: dppi

Pénteken bejelentik az Audi érkezését?

Már jó ideje hallani azokat a híreket, melyek szerint az Audi a Sauberrel száll be a Formula-1-be 2026-tól, mi magunk is írtunk erről közel két hónapja saját forrásaink alapján. Mivel nemrég véglegesítették a 2026-os motorszabályokat, így elhárult az utolsó akadály is, jöhet a bejelentés, erre pedig a jelek szerint holnap, a Belga Nagydíj péntekjén kerülhet sor. Információink szerint sajtótájékoztatót tartanak Spában, amelyen Mohammed ben Sulayem FIA-elnök mellett az Audi képviselői vesznek részt.

audi_1_1

fotó: dppi

Schumacher mesterhármast lőtt, Vettel duplázott a jótékonysági focimeccsen

Ezúttal a Michael Schumacher szülővárosához, Kerpenhez legközelebbi F1-es futam, a Belga Nagydíj előtt rendezték meg azt a jótékonysági labdarúgó-mérkőzést, amelyet most már hagyományosan minden évben tető alá hoznak Mick Schumacher és a korábbi NBA-sztár, Dirk Nowitzki révén. Ezúttal is a két német volt a két szervező, egyben a két csapatkapitány. a Champions for Charity, vagyis Bajnokok a jótékonyságért című rendezvényen pedig végül Schumacher csapata győzött 11-10-re.

A mérkőzésen a Haas F1-es pilótája mesterhármast szerzett, együttesében pedig ott volt barátja, mentora, Sebastian Vettel is, aki kétszer talált a kapuba. Részt vett még többek között Mika Hakkinen, David Coulthard, Matts Hummels vagy Gerald Asamoah is, az összegyűlt 100 ezer eurós bevételt pedig szétosztják Nowitzki és a Schumacher család (Keep Fighting Michael) alapítványa között.

301134107_2404868179676429_5512554373946454188_n

fotó: Haas F1 Team

Leclerc felidézte első győzelmét

A legtöbbek számára nagyszerű emlék az első győzelem a száguldó cirkuszban, Charles Leclerc áttörést jelentő sikerét azonban egy szörnyű tragédia árnyékolta be: egy nappal korábban elhunyt az F2-ben versenyző Anthoine Hubert. Az azóta még négy győzelmet szerző monacói pilóta így emlékezett vissza első F1-es sikerére, melyet épp az e hétvégi helyszínen, Spában szerzett meg. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Újra lesz női versenyző az F2-ben

A pont nélküli Cem Bülökbasi és csapata, a Charouz kölcsönös megegyezéssel felbontotta szerződését, ezért az utolsó négy fordulóra Tatiana Calderon foglalja el a török versenyző megüresedett helyét Enzo Fitipaldi csapattársaként.

A kolumbiai hölgypilóta 2019 után tér vissza a Formula-2-be, amely sorozatnak ő az eddigi egyetlen női versenyzője. Az elmúlt két szezonban a Super Formula, WEC LMP2 és ELMS szériákban is szerepelt, valamint az Alfa Romeo F1-es tesztpilótája volt. A 2022-es évet az IndyCarban kezdte meg az A. J. Foyt Racig csapattal, de szponzori okok miatt Mid-Ohio óta nem versenyzett, igaz, hivatalosan még a csapat kötelékébe tartozik.

Időjárás: Eső bolondítja majd a spái hétvégét

Mielőtt bárkiben is felsejlenének a tavalyi Belga Nagydíjon látott körülmények, mindenkit szeretnénk megnyugtatni: vasárnap várhatóan nem lesz majd csapadék a verseny helyszínén. Azonban pénteken egész napos esőre készülhet az F1, az F2 és az F3 mezőnye is. A pénteki csapadék valószínűleg még szombat reggelig kitart, s talán még az F3-asok 10:35-kor rajtoló sprintfutamáig is kitart, azonban a délután egy órakor kezdődő harmadik Formula-1-es szabadedzésen már minden bizonnyal száraz pályán, nagyjából 20 °C-os hőmérsékletben körözhetnek a pilóták.

Az előrejelzések szerint vasárnap már napos időben lesz része a kilátogatóknak, így nem kell attól tartanuk, hogy idén sem látunk versenyt sokak kedvenc helyszínéről, a levegő hőmérséklete is 22-23 fok környékén alakul majd, így idén remélhetőleg olyan versenyt láthatunk Spa-Francorchamps-ból, ami kárpótol bennünket az elmaradt 2021-es miatt is.

Félig piros lesz a Mercedes Spában

Különleges fényezéssel készül a Belga Nagydíjra a Mercedes: az AMG 55 évét ünneplik ezen a módon, a márka egyik legendás versenyautóját, a Mercedes 300 SEL 6,8 AMG-t, a „Vörös disznót” megidézve. A csapat egyelőre egyetlen fotót mutatott a dizájnról, amelynek első traktusa a pilótafülkéig piros színt és retró stílusjegyeket kap.

Videó: Ez történt tavaly Spában

Már a szombati időmérő edzést is hajszál híján elmosta az eső, aztán másnap a versenyt már tulajdonképpen meg sem tudták rendezni, bár végül a safety car mögött megtett körök miatt félpntokat kaptak a pilóták. Verseny hiányában idézzük most fel - az egyébként versennyel is felérő - tavalyi időmérőt, ahol Lando Norris hatalmas balesetet szenvedett, Russell pedig majdnem megszerezte első pole-pozícióját, a Williamsszel. A videó a képre kattintva tekinthető meg!

Újabb sikeres vizsgálat, Marquezt engedik motorra ülni az orvosok

Ismét fontos lépést tett a visszatérés felé Marc Marquez: ahogy azt már tudhattuk, a héten újabb orvosi vizsgálat vár a spanyolra, akinek a nyár elején műtötték negyedszerre is a bő két éve egy jerezi bukás során eltört jobb felkarcsontját. A Repsol Honda közleménye pedig igen biztató fejleményekről adott hírt: a CT-vizsgálatok alapján teljesen összeforrt mostanra a csont, az orvosok pedig ennek okán engedélyezik a nyolcszoros világbajnok számára, hogy növelje az edzésterhelést. Ami pedig ennél is fontosabb: azt is, hogy motorra ülve erősítse és próbálgassa a karját.

A csapat közleménye hozzáteszi, hogy Marquez és stábja az első ilyen motorozás után mérlegelik majd, hogy hogyan tovább, mindenesetre az továbbra is optimista elképzelésnek tűnik, amit Alberto Puig csapatmenedzser szeretne, hogy a 29 éves versenyző vegyen részt a másfél hét múlva esedékes, a mélyponton lévő Honda számára kritikus fontosságú misanói teszten – még úgy is, hogy Dr. Sanchez Sotelo hangsúlyozta: Marquez karja a mozgást és az izomzatot tekintve is komoly javulást mutatott.

marquez-motogp-1_1

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán! 

 

„Én is átéltem” – ez lehet a gond Vettelnél Hakkinen szerint

Sebastian Vettel visszavonulásáról is beszélt a kétszeres F1-es világbajnok Mika Hakkinen az Unibeten közzétett helyzetértékelésében. A finn expilóta úgy véli, hogy Vettel visszavonulásának hivatalossá tétele visszavetheti a teljesítményét és azért mondja ezt, mert ő is tapasztalta...

„Hihetetlen karrierje volt négy világbajnoki címmel, egyértelmű, hogy ő egy szupertehetséges pilóta. Most viszont már nyilvánosan bejelentette, hogy visszavonul és ez egy furcsa szituáció. Én is megtapasztaltam ugyanezt 2001-ben. Azt hiszem, hogy Monacóban döntöttem el, hogy a szezon végén visszavonulok. Onnantól az az utolsó plusz már nincs meg mondjuk ahhoz, hogy mindent ki lehessen hozni egy időmérős körből. Illetve több hiba is előfordulhat, márpedig ha hibázol az F1-ben, az fájhat” – mondta Hakkinen.

pf2_1