Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. december 4. vasárnap
F1

Domenicali: Nem adom el a Formula-1 lelkét

Nem kizárólag az anyagi érdekek döntenek az F1-es versenyek sorsáról Stefano Domenicali szerint. A sportág vezérigazgatója igyekezett leszögezni, hogy az egész világ felé nyitni szeretnének.

Az utóbbi években komoly átalakuláson megy keresztül az F1 versenynaptára és már történelmi pályák sem érezhetik magukat biztonságban. A hírek szerint akár még az is előfordulhat, hogy Monaco, vagy Belgium sem lesz része a szezonnak, miközben a futamok számra egyre csak nő.

Ha minden a tervek szerint alakul, október környékén akár egy 24 futamból álló naptárt is bejelenthetnek 2023-ra, ám ebben, és az új helyszínek érkezésében a pénz mellett sok más dolog is motiválja a sportág vezetőit.

„A pénz mindenhol fontos, így nekünk is, de más szempontokat is figyelembe veszünk, az egész csomagnak stimmelnie kell. Ha kizárólag a bankszámlát néznénk, a versenynaptár biztosan máshogy nézne ki. Nem adom el a Formula-1 lelkét. Ez a normális változás, nyitunk az egész világ felé” – mondta Domenicali a Sport Bildnek.



Az F1 vezérigazgatóját természetesen az olyan európai helyszínekről is kifaggatták, melyek korábban stabilan részesei voltak az egyes idényeknek, most azonban könnyen eltűnhetnek. Németország például egy ideje már kikerült a királykategória körforgásából, és a futamokra sem volt már akkora kereslet, mint korábban.

„Ha én magam nem érdeklődöm, akkor keveset hallok, vagy látok Németországból. Beszélnek, beszélnek, de végsősoron tényekre van szükségünk. Számomra rejtély, hogy manapság hogyan nem lehet egy nagydíj köré üzletet építeni, de ha jól csinálják, akkor újra lesz futam Németországban” – utalt ezzel a szakember a Német Nagydíj esetleges visszatérésére.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: