DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2026. szeptember 1. kedd

Morbidelli vagy Razgatlioglu? A Yamaha-vezér elmondta, ki az első számú választásuk

Az utóbbi napokban ismét felerősödtek azok a hangok, miszerint a Yamaha 2024-re a Superbike-ban két éve vb-t nyerő Toprak Razgatlioglura cserélné Franco Morbidellit Fabio Quartararo oldalán. A török ugyanis a hét elején kétnapos privát teszten vett részt Jerezben, ahol több mint száz kört tett meg a MotoGP-s géppel, az 1:40-es legjobb ideje pedig kevesebb mint egy másodperccel maradt el a szintén yamahás tesztelő, Cal Crutchlow eredményétől (a két nap leggyorsabbja, Dani Pedrosa 1,4 szekundummal ért el jobbat a KTM nyergében). A dolgot bonyolítja, hogy Morbidelli épp a legutóbbi, termasi hétvégén mutatott olyan formát, amit az utóbbi másfél évben nem igazán: a sprinten és a futamon sem volt messze a dobogótól, ezzel Quartararónál is jobb eredményeket ért el. Így Austinban neki is szegezték a kérdést Lin Jarvis Yamaha-főnöknek, hogy mik a terveik 2024-et illetően:

„Az ideális forgatókönyv az lenne számunkra, ha Franky továbbra is azt a tempót mutatná, amit legutóbb Argentínában. Ha Franky továbbra is nagyon jól teljesítene, az jelenleg jobb lenne számunkra, és automatikusan garantálná számára a folytatást. Szóval az első számú választásunk az lenne, hogy Frankyvel folytassuk. Ha nem, akkor muszáj lesz más jelentkező után néznünk, és ezért is érdekelt minket, hogy megnézzük Toprakot, mert a yamahás gyorsasági motoros családunkban nyilvánvalóan ő az egyik fő jelölt. De remélem, Franky képes lesz továbbvinni az újonnan megtalált tempóját és önbizalmát” – nyilatkozta Jarvis a MotoGP.com kameráinak. Razgatlioglu tesztje kapcsán hozzátette: a MotoGP-motor és a Michelin abroncsai nagyban eltérnek a WSBK-ban általa jól megszokott géptől, így időbe telik számára az alkalmazkodás, egyelőre nem tudott olyan csodákat tenni vele, mint a Superbike-motoron látott kemény féktávok.

motogp-razgatlioglu-yamaha

Ha imádod a MotoGP-t és nem szeretnél semmiről lemaradni, akkor csatlakozz a Formula MotoGP Facebook-csoportunkhoz, ahol még több hírről és információról számolunk be a MotoGP és egyéb motoros bajnokságok kapcsán!

Visszanézhető az áprilisi Motorsporthíradó, benne e-sport és F1-es megszólalók

Tartalom:

Egyre nagyobb figyelmet kap a virtuális versenyzés

Forma-1-es csapatfőnököt és pilótát szólaltatunk meg

Három verseny lement a rali-világbajnokságon a kényszerpihenő előtt

Visszatekintő: László Attila sérülése és küzdelme

Nem volt hely, de Leclerc csinált magának - videó

Vasárnap este lezajlott az F1 hivatalos szimulátoros bajnokságának legutóbbi fordulója, amelyen Charles Leclerc ismét óriásit ment. A futamgyőzelemért Alex Albonnal csapott össze, aki derekasan védekezett, de Leclerc buldózerre hajazó megérkezésével nem tudott mit kezdeni. A manővert szabályosnak ítélték, így a monacói behúzta a győzelmet.

Burgertortával ünnepelte születésnapját a karanténban a MotoGP legifjabb üdvöskéje

Fabio Quartararo tavaly robbant be a királykategóriába: újoncként hat pole-t és hét dobogós helyezést szerzett, s nem egyszer a győzelem is karnyújtásnyira volt tőle. Idén sokan már a vb-esélyesek között tartották számon, ezt azonban a koronavírus-járvány miatt egyelőre nem tudta igazolni. Mindenesetre a Petronas Yamaha SRT franciája a karantén ellenére is különleges „tortával” ünnepli 21. születésnapját – plusz dicséret a különleges hajszínért!

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Anniversaire en quarantaine ! Merci pour tous vos messages / Isolation birthday! Thanks for your messages

Fabio Quartararo (@fabioquartararo20) által megosztott bejegyzés,

A Ferrari nem slick-kel gurigázik, kint a második zászló a hétvégi „győzelem” után

Ha versenyezni nem is tudnak a Ferrarinál, egy tradíciót azért megtartottak, noha kicsit kiterjesztett értelmezéssel, most már ugyanis nemcsak F1-es futamgyőzelem, hanem bármilyen győzelem esetén kitűznek egy újabb Ferrari-zászlót az olasz mellé a maranellói gyár bejáratához. Charles Leclerc két hete a melbourne-i pályán, legutóbb pedig a sanghajin nyerte meg az F1 központi szervezete által tető alá hozott szimulátorversenyt az F1 2019 platformon, amelyeket így immár két vörös zászló jelképez.

A legizgalmasabb kérdés persze az, hogy milyen módszerhez folyamodik a csapat, amikor végül elkezdődik majd a szezon: vajon folytatják a sorozatot, és a szimulátoros győzelmi zászlók mellé tűzik ki az igaziakat, vagy leszedik őket és tiszta lappal indulnak? Nem mindegy! Na jó, igazából de, csak a jelen helyzetben ilyen vitatémával kell beérnünk.

Leclerc sajnálja, hogy pezsgőzés helyett most csak tésztafőzés van

Charles Leclerc eddig kétszer vett részt a Formula-1 hivatalos vasárnapi szimulátorfutamán, és mindkét alkalommal győzni is tudott - a múltkor a melbourne-i pályán, most pedig Sanghajban. A verseny után egy különös üzenetben foglalta össze érzéseit Twitteren.

"Igazából nagyon is élvezek játszani és közvetíteni mindezt. És még jobban élvezem, amikor én nyerek, de a verseny utáni ünneplések azért így nem az igaziak. Az, hogy kikapcsolom a számítógépet és elmegyek tésztát főzni, kicsit kevésbé ünnepélyes, mint pezsgőt locsolni a dobogón."

Érdekes, hogy a minap más versenyzők is arról beszéltek, hogy sok szempontból a virtuális versenyzéstől is megkapják ugyanazokat az érzéseket, mint a valóditól. Ők mondjuk a pezsgőzés hiányára nem tértek ki.

Így örül egy világbajnok a 138. helynek

Ahogy mostanában mindenki, úgy Petter Solberg és fia, Oliver is szimulátorversenyen indul, sőt, ezt ők szervezik - a 2003-as rali-világbajnok már visszavonult a versenyzéstől, de a játék elé azért ő maga is leült. Mint mondja, nagyon elfáradt benne, nagyon kemény így versenyezni, de a több ezer induló közül a 138. helyet szerezte meg, amivel elégedett! "Ez fantasztikus az első igazi szimulátorversenyemen... nagyon boldog vagyok!"

 

Fernando Alonso nosztalgiázott egyet - videó

A kétszeres F1-es világbajnok egy régi renault-s körét tette közzé Magny-Cours-ból - a V10-es motor hangjára hívta fel a figyelmet, szóval hallgassuk csak...

 

Most már otthon is végezhetünk szélcsatorna-teszteket

A korábban a McLarennél dolgozó Marc Priestley mutatott be egy alkalmazást, amellyel szélcsatorna-teszteket végezhetünk - ő elégedett a működésével, szerinte részletesen lehet modellezni dolgokat és megnézni, hogy hogyan működnek. Az applikáció neve App Wind Tunnel, letölthető például innen iOS rendszerre, vagy innen Androidra, Priestley pedig egy videóban el is magyarázta, hogy mi ez:

A lényeg, hogy Sainz tud magán nevetni

Vasárnap este Carlos Sainz is csatlakozott az F1-es esport-szériához, de nem sikerült neki túl jól a futam - bár végül tizedik lett (ami annyira nem rossz!), de kitett egy videót arról, hogy ő hogyan is foglalná össze az első körét. Az önirónia nagyon fontos!

 

A régió legmenőbb autómúzeumában felelevenedik a dicső 20. század

Már akinek dicső volt ugyebár, de a jugoszlávoknak egy jó darabig igen: dübörgött az autóipar, így van is mit mutogatni a Belgrádi Autómúzeumban, ahova a Pannon RTV látogatott el. Saját gyártású népautók, emlékek az egyetlen Belgrádi Nagydíjról, rengeteg modell és relikvia, amelyek elmesélik a motorizált közlekedés fejlődésének elmúlt száz évét a Balkán-félszigeten.

Járókerettel odabicegett a szimulátorhoz, majd megszerezte a pole-t

Robert Wickens mondhatta el ezt magáról, aki noha sérülése miatt a valódi versenyautóba még nem térhet vissza, de a hétvégén részt vett az IndyCar szimulátorversenyén, amit Motegi oválpályáján rendeztek, és ha már ott volt, rögtön meg is szerezte az első rajthelyet az időmérőn. A futamot aztán Simon Pagenaud nyerte, ami már zsinórban második győzelme a virtuális bajnokságban.

És ilyen a virtuális csata a virtuális oválpályán:

A Formula-E 21 pilótáját elcsábította saját szimulátorversenyére

Így kell virtuális versenyt rendezni? Míg a Formula-1-nek harmadik virtuális versenyhétvégéjére sikerült hét aktív pilótát összeverbuválnia, hogy részt vegyenek az űrkitöltő futamon, addig a Formula-E ezt egy kicsit nagyobb léptékben nyomja. Első, még tesztjellegű virtuális versenyüket a monacói pályán rendezték, amin a mezőny 24 versenyzőjéből 21 vállalta a részvételt. Csak Sebastien Buemi, Sam Bird és Pascal Wehrlein hiányzott, de az ő helyüket is csapatok tesztpilótái vették át. Tegyük hozzá, ennek a magas aktivitásnak köze lehet ahhoz, hogy az FE-pilótáknak mondhatni munkaköri kötelességük, hogy a Formula-E virtuális platformján is otthon mozogjanak, hiszen a versenyhétvégéken is gyakran elrángatják őket az időmérő és a futam közötti pár órában, hogy álljanak ki a rajongók ellen egy szimulátorversenyre.

A szombati eseményen aztán az pole-t és a futamgyőzelmet is a BMW-s Maximilian Günther szerezte meg, akinek már a valós szezonban is van egy győzelme. A második Stoffel Vandoorne, a harmadik André Lotterer lett.

EV4vxIXWoAE2EVh

Leclerc megkérdezte: Leclerc-rel vagy Vettellel legyek?

A Ferrari monacói pilótája épp egy virtuális versenybe készült becsatlakozni, de a pilótaválasztásnál dilemmába került, így feltette a közvetítését élőben figyelő rajongóknek a címben látható kérdést. Gyorsan be is futottak az első válaszok, amelyek elég vegyes képet festettek, ezért Leclerc maga vette kézbe a döntést: "Nem is tudom, akkor Sebbel leszek. Hátha szerencsét hoz."

Amikor Marc Marquez kezébe vette öccse frizuráját

Azt nem tudjuk, hogy Marquezék lakóhelyén (akik továbbra is szülővárosukban, Cerverában élnek) nyitva vannak-e a borbélyok mostanság, de Marcból kinézni, hogy akkor is nekiesik Alex fejének egy borotvával, ha történetesen nyitva. Ez lett a végeredménye a családi hajvágásnak:

Korábbi CART-versenyző életét követelte a koronavírus

Az F2-es Robert Svarcman apja mellett egy másik koronavírus-áldozatot is gyászol az autósport: az amerikai Bob Laziert, aki azzal írta be nevét az USA elsőszámú formulaautós sorozatának, az akkori CART-nak a történetébe, hogy 1981-es debütálószezonjában - amikor már 42 éves volt - az év újoncává vált annak köszönhetően, hogy háromszor is a legjobb öt között ért célba. Ez maradt az egyetlen szezonja a csúcskategóriában. Az Indy 500-on egyszer indult, de motorhiba miatt nem ért célba. Most 81 évesen érte őt a halál a koronavírus-fertőzés szövődményei miatt.

A Lazier család csak az utána következő generációban vált igazán naggyá az autósportban. Mindkét fia eljutott az IndyCarig, Buddy Lazier meg is nyerte a 2000-es bajnokságot, és Jacques Lazier is nyert egy futamot. 

EV691r_XYAECXZv

EV7PQEIWoAACKYj

Egy autósport-rajongó gyerek kínszenvedései

Ide a videók fölé szoktunk magyarázatot írni, de most nem tesszük.

Délkelet-Ázsiában megrendezték a motoros Falu Nagydíjat

Vagy ahogy arrafelé hívják, Kampung GP. A sepangi pálya talált rá erre a videóra és osztotta meg alternatív MotoGP-futamként. Amilyen rossz a képminőség, olyan őrült dolgok történekkel ezen a falun és az erdőn keresztül zajló házi motorversenyen: kicsúszás a bokorba, verekedés, biciklis gyerek elütése majd óvatos odébb tessékelése. Ráadásul mindez a MotoGP angol kommentárjával.

Ennyivel gyorsabb az F1 a többi szériánál

A GPblog tett közzé egy összehasonlító grafikát a különböző szériák silverstone-i leggyorsabb kvalifikációs köreit vizsgálva:

 

Ma 14:00-kor jön a drámai 2007-es Kínai Nagydíj az M4 Sporton

Hétvégén tartották volna a 2020-as Kínai Nagydíjat, ezért az M4 Sport a 2004-től tartott sanghaji futamok között válogatott, hogy leadjon egy emlékezetes múltbéli versenyt, hasonlóan két héttel ezelőtthöz, amikor az 1993-as Európa Nagydíjat, Ayrton Senna legendás futamát mutatták az elmaradt vietnámi futam hétvégéjén.

A választás a 2007-es kínai versenyre esett, a szezon utolsó előtti futamára, amely fordulópont volt a három versenyző, Lewis Hamilton (McLaren), Fernando Alonso (McLaren) és Kimi Raikkönen (Ferrari) között zajló világbajnoki küzdelemben. De többet nem is mondunk, nem szeretnénk spoilerezni.

Szóval: április 19., 14:00, M4 Sport.

00002715_789

fotó: dppi

Sajnálattal közöljük, hogy Daniel Ricciardo teljesen megbolondult

Az egész úgy kezdődött, hogy motorral beparkolt a nappaliba, aztán hempergett egyet az ágyon és a földön, belülről megkerülte a texasi zászlót, majd a ruhaszárító fölrúgásával kiszabadult az udvarra, ahol a karatét, a sziklamászást, a műugrást és a dartst ötvözve befejezte a gyakorlatot, de előtte még kiugrott a telekről.

Ricciardo valóban nehezen viseli a világtól való elzártságot, így két távol lévő barátjával azzal ütik el az időt, hogy különféle kihívásokat találnak ki egymásnak. Legutóbb éppen azt, hogy akadálypályává alakítják a saját házukat, és végigmennek rajta - ezt láthatjuk most a Renault pilótájának interpretálásában.